Győr 2013. Jun. 20. - 2013. Jun. 24

SzFeszt 2013


SzFeszt 2013

Győri fesztiválidő - Szentiváni Fesztivál

Éppen csak nyár és szerencsére már az évszak elején alig tudjuk kapkodni fejünket a jobbnál jobb rendezvények felé. Egy biztos, Győr felé feltétlen fordítsuk mert egy igazi fesztivál élménye, az SzFeszt azaz a Szentiváni Fesztivál vár ránk.

 A fesztivál még Szentiváni Nyári Fesztivál néven jött létre 2004-ben aGyőrszentiván városrészben, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ melletti tágas területet belakva, majd 2013 egy új, frekventáltabb és tágasabb otthont talált a győri ETO Park berkeiben.

A dicséretes kezdeményezés mellett és azzal összhangban természetesen nagy hangsúlyt kapnak a programok, amelyek sokszínűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy akoncertek mellett kalandpark, vidámpark, autós kiállítás, utcabál sőt rengeteg gyermekprogram is várja az idelátogatókat.

A szervezők persze jól tudják ezúttal is, hogy egy fesztivál lelke a zenekarokban és fellépőkben van és nem is  fukarkodnak a hazai zenei élet nagyjait felvonultatni, sőt, már igazi világsztárok is megjelentek a színpadokon, mi pedig nyugodtan Győr felé vehetjük az irányt, mert egy nagyon jó fesztivál, az SzFeszt vár ránk ott.

Jegyek:
Road koncert
Nagyszínpad
June 20.
16:30
Auróra koncert
Nagyszínpad
June 20.
19:00
June 20.
21:15
DJ Dominique koncert
Nagyszínpad
June 20.
23:30
Skaballeros koncert
Kisszínpad
June 21.
15:00
June 21.
16:00
KASZA TIBOR koncert
Nagyszínpad
June 21.
18:00
Hooligans koncert
Nagyszínpad
June 21.
20:15
DJ Dominique koncert
Nagyszínpad
June 21.
22:00
Radics Gigi koncert
Nagyszínpad
June 21.
22:00
June 21.
22:00
Király Viktor koncert
Nagyszínpad
June 21.
22:00
Dukai Regina koncert
Nagyszínpad
June 21.
22:00
Alma Zenekar koncert
Kisszínpad
June 22.
13:30
June 22.
19:00
June 22.
21:30
Vastag Csaba koncert
Nagyszínpad
June 23.
16:00
Konyha koncert
Nagyszínpad
June 23.
17:15
June 23.
18:30
June 23.
20:45
 
  Amennyiben szeretnéd adminisztrálni ezt a tételt kattints ide.

 

Szólj hozzá!


Poptörténeti pillanat a Parkban: 30 év szünet után a Take That előtt lép fel az FLM

Poptörténeti pillanat a Parkban: 30 év szünet után...

Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Jön, jön, jön a második Denagyvilág fesztivál Szigetmonostoron

A fesztivál az első és rendkívül sikeres „próbaszezon” után idén már rendes üzemmódban 2024. július 5-7. között várja a közönséget Szigetmonostoron. A Denagyvilágon számos zenei műfaj lel otthonra a jazztől a világzenén át a népzenéig, irodalmi és társművészeti programokkal, gyerekeknek szóló udvarral és folkkocsmával.

Ingyenes tripla jazzkoncert ma este a Rákóczi téren

A radikális fiatal jazz generáció krémje lép fel péntek este a Rákóczi téren. Az eseményt az ázsiai debütálására készülő Nagy Emma Quintet nyitja meg, Ajtai Péter új zenei anyagának bemutatójával folytatódik, és Lisztes Jenő cimbalom projektjével fellépő Roby Lakatossal zárul a Jazzfest Budapest józsefvárosi állomásán.
Új koncertek