Rockosított Bartók koncertre készül Török Ádám és Papp Gyula

2016/09/26  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

Rockkal fűszerezett Bartók-feldolgozásokat ad elő négy hegedűművésszel együtt Török Ádám és Papp Gyula 2016. október 9-én. Az egyedülálló előadás apropója a Bartók Év.

Rockosított Bartók koncertre készül Török Ádám és Papp Gyula

2016-ban a Mini együttes „mini acoustic world" néven akusztikus turnét tervez több jelentős koncerthelyszínen és acoustic-visual cd-ét is megjelentet. Az együttes akusztikus hangszereken négy hegedűművész hölgy társaságában saját Bartók-feldolgozásait adja elő a Bartók Év alkalmából a Marriott Hotel báltermében. A vonósnégyes vezetője Kézdy Luca – aki kiváló jazz hegedűs is.

Papp Gyula és Török Ádám 1971 óta ápolja Bartók költői világát és már gyermekkorukban figyeltek fel a géniusz magyar zenész csodálatos világára, a Kárpát-medence és a magyarság gyönyörű népzenéjére. Persze a legendás Mini szerzemények akusztikus előadása sem marad el.

A Mini együttes egyik legsikeresebb felállása 1971-ben állt össze Török Ádámmal, Papp Gyula billentyűssel, Nagy István basszusgitárossal, valamint Németh „Nemecsek" Tamás dobossal. A
legendás négyesfogat korszakához a Mini, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a magyar rocktörténelem legjelesebb dalai közé számító Gőzhajó, Vissza a városba, Kereszteslovag, a Halványkék gondolat és a Délelőtt valamint a Bartók Béla feldolgozás az Este a székelyeknél című opusz megalkotása köthető. Ez az első hazai prog-etnorock- világzene megjelenésnek számított. Rock szakírók szerint „minden idők legjobb 30 albuma" listáján a gyűjteményes Mini-album második helyezést ért el.

A különleges rockosított Bartók koncerten az eMeRTon- és Blues-Életmű díjas Török Ádám (fuvola, ének, percussions), Papp Gyula (zongora), Nagy István (bassgitár) és Tóth Dénes (akusztikus dobok, ütőhangszerek) egy női vonósnégyessel ég két női vokalistával együtt lépnek színpadra.

"Gyulával 45 évvel ezelőtt figyeltünk fel Bartók bámulatos világára, a Kárpát-medence és a magyarság gyönyörű népzenéjére. Azóta missziónak tartjuk, hogy Bartók zenéjét olyan néprétegekhez hozzuk közel, akik egyébként nem hallgatnák. Bartókszemüvegén keresztül közelítünk a magyar népzenéhez, átvesszük a csodálatos dalokat és rock-ot teszünk hozzá, ami egy világpremier, mi találtuk ki, senki más nem csinál ilyet" - mondta Török Ádám.
 
"A komolyzene, a rock és a jazz ötvözése nagyon veszélyes dolog. Van néhány olyan feladat, amit ahhoz tudnék hasonlítani, amikor az artisták biztosítóháló nélkül lógnak a trapézon. Senkinek sincs egyszerű feladata: a vonósnégyesnek és nekünk is komoly megmérettetés ez a tempó, a hangszerelés és ritmusvilág miatt egyaránt. A végeredmény viszont valami egészen fantasztikus, mindenkinek hallania kell" - tette hozzá Papp Gyula.

A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg.
A produkció elhangzik még a Zene Világnapján, október elsején Balatonfüreden is.


 

 

Szólj hozzá!


HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

HangFeszt Fóton a Szent Efrém zenekarral (is)

Azért a férfikart emeltük ki, mert éppen hétfőn hallottuk őket az Artisjus-díjátadón – életünkben először. Ez a rövidke fellépés annyira...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Szerdán nyílik Tarján Zsófi kiállítása a Dantéban

Az esemény szerint a témák: popszakma, megáll az idő, repülés. A képeket meg lehet vásárolni és egy hónapig meg tudjátok nézni a helyszínen (1023 Török utca 1.).

Charlie, Margaret Island, Magna Cum Laude, Kiscsillag, Honeybeast: 20 helyszínen több mint 50 program a Gizella Napokon

Május 6. és 12. között 20 helyszínen több mint 50 ingyenes zenei, családi és gasztronómiai program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella Napokon.
Új koncertek