Soha vissza nem térő alkalom: dalt írhatsz a a rendőrségnek

Soha vissza nem térő alkalom: dalt írhatsz a rendőrségnek

A biztonságos közlekedéshez kapcsolódó témában dalíró pályázatot írt ki a DUE Médiahálózat és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A beérkezett műveket Nagy Ricsi énekes vezényletével fogják zsűrizni.
 
A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel  a Müpában

A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel a Müpában

Ripoff Raskolnikov, a Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, Dj Bootsie, a Zagar, a Kistehén, a 30Y, Boggie és a Mörk is koncertet ad idén tavasszal és nyár elején a Müpában.
 
 
Pápai Joci győzelmével, és plágium-ganyúval zárult A Dal második elődöntője

Pápai Joci győzelmével és plágiumgyanúval zárult A Dal második elődöntője

Szombat este A Dal című műsorban utoljára pontozott a tisztelt zsűri – megint adtak okot némi mérgelődésre nézői körökben. A legnagyobb port mégsem ez kavarta, hanem Freddie külön bejelentése a műsor végén, ami előre vetít egy újabb botrányos, plágiumvádakkal teli hetet a...
 
Két film is készült minden idők legkatasztrofálisabb fesztiváljáról

Három film is készül minden idők legkatasztrofálisabb fesztiváljáról

A katasztrófába fulladó Fyre fesztiválról két dokumentumfilm és egy játékfilm is készül/t egyszerre, megdöbbentő részleteket tárva fel a bazinagy amerikai átverésről – írja a 24.hu.
 
A Belau melegít Mike Shinoda előtt az Arénában

A Belau melegíti be a közönséget Mike Shinoda előtt az Arénában

Alig egy hónap múlva, március 12-én érkezik szólóprojektjével a Linkin Park egyik frontembere, Mike Shinoda az Arénába. Most már az is biztos, hogy felvezetésként a Belau csapat fogja szórakoztatni a közönséget.
 
Fotó:  Müller Péter Sziámi AndFriends/FB

27 éve Testből testbe – Müller Péter Sziámi AndFriends, A38

Az utóbbi években nagy divatja lett annak, hogy egy együttes valamelyik jó régi lemeze megjelenésének 20–25–30 stb. éves évfordulója alkalmából újra megcsinálja az adott lemez lemezbemutató koncertjét.
 
 
Fotó: Grey Daze/FB

Chester Bennington egykori zenekara nem akárkiket kért fel énekelni

A Linkin Park egykori frontembere, a 2017 júliusában meghalt Chester Bennington egykori bandája, a Grey Daze újra rögzítette a régi, még Bennington hangjával felvett anyagait – írja az NME-re hivatkozva az Origo.
 
Fotó: Facebook

Black Eyed Peas, Papa Roach és Cypress Hill a Volt Fesztiválon

Valentin napi ajándékként az utolsó adag sztárfellépős csomagot dobta be a közösbe a Volt Fesztivál csapata, ahol a nagy visszatérő Black Eyed Peas mellett a Papa Roach és a Cypress Hill is Sopronban landol júniusban.
 
 Minifesztivál koncertekkel, konferenciával, táncházzal

Minifesztivál koncertekkel, konferenciával, táncházzal

Minifesztivált rendeznek február 21. és 23. között a Fonó Budai Zeneházban. A Fonó Selection programjai között lesz táncház, szakmai konferencia és számos koncert.
 
Kabir Bedi örökbefogad egy (hím) tigrist

Kabir Bedi örökbefogad egy (hím) tigrist holnap az Állatkertben

Kabir Bedi hamarosan hazánkba látogat a Guido & Maurizio De Angelis filmzenei koncert sztárvendégeként február 16-án az Arénába. A koncert előtti napon a Fővárosi Állat- és Növénykertbe is ellátogat, hogy örökbe fogadjon egy tigrist és találkozzon a rajongóival.
 
Karnevállal búcsúztatják a telet Szentendrén

Karnevállal búcsúztatják a telet Szentendrén

Maskarások, farsangifánk-variációk, fánksütő workshopok, koncertek, fáklyás-álarcos felvonulás, gyerekprogramok és gasztronómiai vásár is várja a közönséget a Szentendrei Karneválon március 2-án és 3-án.
 
Fotó: Anthrax/FB

Az Anthrax játszik a Slayer előtt júniusban az Arénában

Az Anthrax játszik a Slayer előtt június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Slayer és az Anthrax is többször járt az elmúlt években Magyarországon: előbbi legutóbb a 2016-os soproni VOLT Fesztiválon, utóbbi 2017-ben a Barba Negra Trackben.
 
 Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes Ildikóval és Garda Zsuzsával a Várkert Bazárban

Tribute to Janis Joplin – koncert Keresztes...

A blues és a rock egyik legikonikusabb hangja előtt tiszteleg a Tribute to Janis Joplin koncert március 27-én a Várkert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Történelmi K-pop-győzelem a 2026-os Oscar-gálán

Történelmi pillanatnak lehettek tanúi a nézők a 98. Academy Awards gáláján: a legjobb eredeti dal díját először nyerte el K-pop szerzemény. A „Golden” című szám a KPop Demon Hunters című animációs filmben hangzik el, és győzelme nemcsak a produkciónak hozott elismerést, hanem egy újabb jele annak is, hogy a koreai popkultúra...

Mi történt a huszonegy pilótával – avagy honnan jött a Twenty One Pilots neve?

A columbusi duó 2026 nyarán ismét Európa legnagyobb fesztiváljait járja, és a turné egyik kiemelt állomása a budapesti Sziget Fesztivál lesz. Azt ígérik, hogy ez a fellépés nem csupán egy újabb koncert lesz a fesztivál programjában, hanem a Twenty One Pilots magyarországi történetének újabb emlékezetes állomása.
Új koncertek