Soha vissza nem térő alkalom: dalt írhatsz a rendőrségnek
A biztonságos közlekedéshez kapcsolódó témában dalíró pályázatot írt ki a DUE Médiahálózat és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság. A beérkezett műveket Nagy Ricsi énekes vezényletével fogják zsűrizni.A PUF Bródy Jánossal, Kováts Kriszta a lányával lép fel a Müpában
Ripoff Raskolnikov, a Pál Utcai Fiúk, Kováts Kriszta, Dj Bootsie, a Zagar, a Kistehén, a 30Y, Boggie és a Mörk is koncertet ad idén tavasszal és nyár elején a Müpában.Pápai Joci győzelmével és plágiumgyanúval zárult A Dal második elődöntője
Szombat este A Dal című műsorban utoljára pontozott a tisztelt zsűri – megint adtak okot némi mérgelődésre nézői körökben. A legnagyobb port mégsem ez kavarta, hanem Freddie külön bejelentése a műsor végén, ami előre vetít egy újabb botrányos, plágiumvádakkal teli hetet a...Három film is készül minden idők legkatasztrofálisabb fesztiváljáról
A katasztrófába fulladó Fyre fesztiválról két dokumentumfilm és egy játékfilm is készül/t egyszerre, megdöbbentő részleteket tárva fel a bazinagy amerikai átverésről – írja a 24.hu.A Belau melegíti be a közönséget Mike Shinoda előtt az Arénában
Alig egy hónap múlva, március 12-én érkezik szólóprojektjével a Linkin Park egyik frontembere, Mike Shinoda az Arénába. Most már az is biztos, hogy felvezetésként a Belau csapat fogja szórakoztatni a közönséget.27 éve Testből testbe – Müller Péter Sziámi AndFriends, A38
Az utóbbi években nagy divatja lett annak, hogy egy együttes valamelyik jó régi lemeze megjelenésének 20–25–30 stb. éves évfordulója alkalmából újra megcsinálja az adott lemez lemezbemutató koncertjét.Chester Bennington egykori zenekara nem akárkiket kért fel énekelni
A Linkin Park egykori frontembere, a 2017 júliusában meghalt Chester Bennington egykori bandája, a Grey Daze újra rögzítette a régi, még Bennington hangjával felvett anyagait – írja az NME-re hivatkozva az Origo.Black Eyed Peas, Papa Roach és Cypress Hill a Volt Fesztiválon
Valentin napi ajándékként az utolsó adag sztárfellépős csomagot dobta be a közösbe a Volt Fesztivál csapata, ahol a nagy visszatérő Black Eyed Peas mellett a Papa Roach és a Cypress Hill is Sopronban landol júniusban.Minifesztivál koncertekkel, konferenciával, táncházzal
Minifesztivált rendeznek február 21. és 23. között a Fonó Budai Zeneházban. A Fonó Selection programjai között lesz táncház, szakmai konferencia és számos koncert.Kabir Bedi örökbefogad egy (hím) tigrist holnap az Állatkertben
Kabir Bedi hamarosan hazánkba látogat a Guido & Maurizio De Angelis filmzenei koncert sztárvendégeként február 16-án az Arénába. A koncert előtti napon a Fővárosi Állat- és Növénykertbe is ellátogat, hogy örökbe fogadjon egy tigrist és találkozzon a rajongóival.Karnevállal búcsúztatják a telet Szentendrén
Maskarások, farsangifánk-variációk, fánksütő workshopok, koncertek, fáklyás-álarcos felvonulás, gyerekprogramok és gasztronómiai vásár is várja a közönséget a Szentendrei Karneválon március 2-án és 3-án.Az Anthrax játszik a Slayer előtt júniusban az Arénában
Az Anthrax játszik a Slayer előtt június 11-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Slayer és az Anthrax is többször járt az elmúlt években Magyarországon: előbbi legutóbb a 2016-os soproni VOLT Fesztiválon, utóbbi 2017-ben a Barba Negra Trackben.




































