Mindenki számára elérhetővé tették a Linkin Parkos Carpool Karaoke videót, amit még Chesterrel forgattak le
Mindenki megnyugtatására, a videó azzal indul, hogy az együttes és Chester Bennington családjának beleegyezésével jelenik meg. A felvételre július 14-én, az énekes halála előtti héten került sor. A tervek szerint az Apple TV közvetítette volna, de a banda ingyenesen elérhetővé tette...Neki öröm a zene: jó éve van Kölyöknek, a fingerstyle gitárosnak
Az Öröm a Zene díjkiosztóján az év felfedezettje díjat kapta Kölyök, azaz Nemes Gábor. A pécsi klasszikus fingerstyle gitárművész erős évet fut egyszemélyes zenekarával: idén eddig három elismerést kapott, számos nagy fesztiválon lépett fel, és most megjelent Aranykapu című...Koncert lesz a Szecskában!
A Magyar Fürdőszövetség több mint 30 tagja vesz részt a Magyar fürdőkultúra napján, amelyet már öt éve minden évben október második szombatján, az idén október 14-én tartanak.Figyelem: ingyenes, de max. 300 ember fér be!
Első alkalommal, de minden bizonnyal hagyományteremtő szándékkal kerül megrendezésre a Soroksári Ifjúsági Fesztivál, ahol a humor és a zene lesz főszerepben.Itt a Majka-ByeAlex–klip következménye!
Ha valaki kimaradt volna a botrányból, a cikk alján csatolt hírekből tájékozódhat. A többieknek addig elmondjuk, hogy az NKA, aki a klip létrehozását 100 ezer forinttal támogatta, ma közleményt bocsájtott ki. Változtatás nélkül közöljük.Műbalhé, vagy tényleg egymásnak estek az Omega-tagok?
Mi a Magyar Narancsban olvastuk, ők a HVG-ben, azok meg a Facebookon... Arról mi is beszámoltunk, hogy a bazinagy Omega-koncertet beharangozó sajtóeseményen nem volt ott Mihály Tamás. De mi történt már megint?Egy titokzatos magyar formáció feldolgozta a party-himnuszt
A Ramen Brothers két, a hazai zenei életben aktív, sikeres előadó új szuperprodukciója. Hogy kik ők, valószínűleg sosem fog kiderülni. Nem adnak interjúkat, kizárólag zenéikkel kommunikálnak a közönséggel.ByeAlex üzent
Ahogy arról mi is beszámoltunk, nagy port kavart ByeAlex és Majka új klipje. Majkát már idéztük (alul csatoljuk), most változtatás nélkül közöljük Márta Alex reagálását.11 évig Jézust alakította: most Pilátus lesz
Október 15-én egy nagyszabású előadás keretén belül láthatják a nézők a Papp László Budapest Sportarénában Andrew Lloyd Webber klasszikus művét, a Jézus Krisztus Szupersztárt a Madách Színház előadásában.Vajon Ryan Gosling tudja, hogy ki kell mentenie Gereben Zitát?
Novemberben új albummal jelentkezik Gereben Zita és zenekara, melyről a Ryan Gosling Mentsél Ki című számhoz forgatták le a nyári esték hangulatát felidéző klipet. A dal zenéjét az Emil.RuleZ! vokalistájaként, majd a Gringo Sztár tagjaként ismertté vált énekesnő és szerzőtársa,...Bulvárturkáló: hatalmas a botrány a Majka-ByeAlex–klip miatt
Két témával van tele most a bulvár, az egyik ez a bizonyos klip, amelyet többen nőgyalázásként aposztrofálnak, valamint azzal, hogy Emilio meghízott. Érdekes... Mások levetett bulvárhíreiből válogattunk.Kritikán aluli vagy a legnagyobb rajzene? ByeAlex és Majka közös videója megosztja a népet
A 2016-ban debütáló Senkise (ByeAlex és Tembo trap duója) egy 18 karikás számmal és klippel izgatja fel a magyar közönséget. Az „U, u, u”című számban Majka is feltűnik...







































