Úgy kell abbahagyni, hogy az csúcs legyen – tízezer ember előtt búcsúzott el a Ricsárdgír
12 év után a Ricsárdgír trashcirkusz végleg bezárta a kapuit. Az utolsó nagy bulira május 18-án, csütörtökön került sor a Budapest Parkban.Mohabá' soha nem gondolta volna, hogy valaha is a Hooligans-ről fog írni
Mert ha írok, akkor az azt jelenti, hogy hallgattam, esetleg láttam is őket. S erre eddig semmiféle indíttatásom nem volt mindannak ismeretében, ami eljutott a munkásságukból hozzám – magyarázta.Omar Sheriff a Dürerben – Norvégia legnagyobb szenzációja látványos show-val érkezik Budapestre
Az oslói arénát egy hónap alatt tízszer töltötték meg, tavasszal pedig Európát is beveszik: a Karpe rapduó látványos, a Quickstyle táncosaival kiegészült Omar Sheriff című showjával érkezik a Dürer Kertbe, 2023. május 24-én.Veni, vidi, vici – Maneskin az Arénában
A címben szereplő szólás az egyik legismertebb latin szállóige – azt jelenti: „jöttem, láttam, győztem." Ezt üzente egy győztes csata után Julius Caesar Róma Szenátusának. Noha csatáról tegnap este az Arénában nem volt szó, azért mindkét fél csatakosan távozott, a zenekar pedig...Gyárkert: elindult a regisztráció a FELEZŐ ingyenes koncertjeire
Elindult a regisztráció az a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa egyik legizgalmasabb eseményeire, a FELEZŐ ingyenes Gyárkert koncertjeire!Május 20-án mutatja be legújabb lemezét a fővárosban Ed Philips és a Memphis Patrol
Január 8-án a Király 88. születésnapján jelent meg a hazai rock and roll/rock-a-billy egyik legjobb koncertzenekarának harmadik feldolgozáslemeze, melynek apropóján május 20-án Budapesten egy koncert keretében élőben is bemutatják a korongra felkerült dalokat.Amikor arcul csap minket a magyar való – itt a Carson Coma új dala
A Carson Coma új lemezzel indítja a nyarat, ehhez pedig megérkezett az album előfutára, a 'Feldobom a követ' című dal és a hozzá tartozó klip is.A koncert, ami majdnem elmaradt, de a zenekar és a közönség kitartott: Keep Floyding
A Keep Floyding zenekar húsz éve játssza, népszerűsíti a Pink Floyd muzsikáját. Jobbára tematikus előadásokat tartanak a brit zenekar életművéből. A szombat esti koncert apropóját a The Dark Of the Moon című, 1973-as, elképesztő minőségű és sikerű albumuk megjelenésének...Az elektronikus zene is zene...
Egy közelgő koncert apropóján elkészült egy kétrészes videó, aminek az a célja, hogy eloszlassa az elektronikus zene és a zenészek körül kialakult tévhiteket, és bemutassa azt, hogy nem kizárólag hangszerekkel lehet élőben zenélni.Flower Power: Koncertfelvétellel rukkolt elő a Margaret Island
Az idei Budapest Parkos koncertje előtt kb. másfél hónappal (talán hangolódásképpen) a tavalyi nagykoncert teljes felvételét osztotta meg a zenekar a YouTube-on.Open Road Weekend aka Harley Davidson Fesztivál: kész a program
Ahogy arról már beszámoltunk, hosszú kihagyás után újra felbőgnek a motorok Alsóörsön (link lejjebb). Mára ennél már többet is el tudunk mondani.








































