Gratulálunk a Budapest Bár alapító-vezetőjének!
Március 15-én Farkas Róbert zenész, a Budapest Bár zenekar alapítója és vezetője a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.A Paramore énekesnője megtagadta egyik leghíresebb dalukat – joggal?
Hayley Williams szerint a “Misery Business”-nek semmi keresnivalója 2020-ban. Úgy tűnik, a Spotify megfogadta a tanácsot, ugyanis március 10-én lekerült a dal a lejátszási listáról.Frissítve! A Barba Negra törölt koncertjeinek új dátumai
Minden együttérzésünk és elismerésünk a koncerthelyszíneké, amelyeknek most hihetetlen gyorsasággal kell a mentőhajókat leszervezniük. Már csak azért is, mert aki gyorsabban lép, még nagyobb esélye van arra, hogy a fellépő talál lyukat a naptárjában. Most a Barna Negra mentését...A Barba Negra a mai nappal lezárta a klubszezonját
Bár a remény hal meg utoljára, a szükségszerűség mindent felülír: egyre több intézmény előtt körvonalazódik, hogy nem egy hétről van szó, ami a járványhelyzettel kapcsolatos – szükséges – tilalmakat illeti. Közleményében a Barba Negra is ezt tudatta a közönségével.30 éve nem történt ilyen: leáll a Pesti Est
A lap fennállásának közel 30 éve alatt nem volt még olyan hét, hogy a programmagazin ne jelent volna meg – írja a Kreatív.hu. A mostani veszélyhelyzet azonban nagyon sok mindent felülír.Este a karanténban – zenével
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusai március 16-tól a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartanak, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítsanak a közönségnek.Csaknem 10 év után újra összejönnek – s azonnal törölni kell a reunion-turnét
Igazság szerint csak 9 évről van szó: a Rage Against The Machine-nek 2011-ben volt a legutóbbi koncertje. Most úgy döntöttek, turnéra indulnak, be is indult a gépezet: közelharc folyt a jegyekért.Palackposta: kihívás zenészeknek – Szepesi Matyi ötlete alapján
Újabb hazai "kihívós" kezdeményezés indult útjára zenészeknek, ami végeredményben a közönségnek is hasznos, ugyanakkor talán valamelyest enyhíti a koncertek hiányát mindkét érdekelt térfélen.Ezt üzeni Nikki Sixx, a Mötley Crüe basszerosa
Brian May-hez hasonlóan Nikki Sixx is olyan bejegyzést osztott meg a közösségimédia-oldalán, amely a jelenlegi helyzetre reflektál.Zámbó Árpy 2020-ban felháborodott egy 2003-ban megjelent Jimmy-könyvön
Ez elég vicces... Jó, nem az. Zámbó Jimmynek kultusza van Magyarországon, és ezen kultusz meg- és fenntartásában a családja hősies munkát végez (bár időnként ők maguk sem állnak szóba egymással). Nyilván emiatt van az, hogy most akadtak ki egy 2003-ban megjelent – fikciós –...Brian May törölte a posztját, amelyben kirohant a karantén ellen
A Queen 71 éves zenésze mostanában nagyobb aktivitást mutat a közösségi oldalain. A napokban egy hosszabb, meglehetősen keserű eszmefuttatást tett közzé, ennek már csak a híre van meg, a Twitterén nem találjuk.




































