Sajnos megvan a vírus első magyar zenész áldozata
52 éves korában, hetekig tartó kórházi küzdelem után elhunyt az Eleven híd rockegyüttes (alapítva: 2013.) basszusgitárosa: Bökönyi László. A hírt és a zenész megbetegedésének történetét volt felesége osztotta meg a közösségi oldalon.47 éves brit rapper életét vette el a koronavírus
Mindössze 47 év adatott meg a földi létből a Mercury-díjra jelölt brit rapper, Ty számára, aki április eleje óta volt kórházban – adta hírül az MTI.Ötmillió forintot gyűjtöttek össze a magyar dj-k!
Ötmillió forintot gyűjtött össze tizenkét hazai élvonalbeli dj a zeneipar bevétel nélkül maradt háttéremberei számára. A pénzhez a Fábián Juli Alapítványon keresztül juthatnak hozzá a rászorulók.Egymillió forintot kap, aki megírja az MTK új indulóját!
Zeneszerzők, szövegírók, figyelem! Új csapatinduló megalkotására írt ki pályázatot az MTK vezetősége – a nyertes a dicsőségen túl bőséges anyagi juttatásban is részesül.A Golden Brown futama a leghíresebb: meghalt a Stranglers billentyűse
Vasárnap este hosszadalmas kórházi tartózkodás után végül a koronavírus okozta szövődményekbe halt bele a Stranglers 71 éves, szívbeteg billentyűse, Dave Greenfield.Klubkoncert-helyszínek, figyelem: jön a vírusölő csodarobot!
Lehet, hogy megvan a koncerttermek vírusmentesítésének csodafegyvere? A japánok megint beelőzték a világot, és saját készítésű robotjuk, úgy tűnik, működőképes. S bár tudjuk, hogy a gyakorlati alkalmazása a szempontunkból több kérdést is felvet, azért eljátszottunk a gondolattal.Ukk&Roll: fesztivál helyett karanténzáró rockpiknik
Bár a júniusra tervezett Ukk&Roll fesztivált szintén törölni kellett a naptárból, a szervezők amolyan "csakazértis" alapon összeraktak egy 3 napos ingyenes rendezvényt nektek!Közzétették, milyen feladatot kell vállalniuk a zenészeknek az állami támogatásért
Arról már beszámoltunk, hogy az Emmi egymilliárd forinttal segíti a független előadóművészeket. Ebben benne vannak a színészek, színházi dolgozók, bábszínészek, a népzenei, néptánc- és cigányzenei művészek, a kortárs tánc művészei, az artisták, a cirkuszi dolgozók, a...Idén bárki felléphet az Eurovízión!
Enyhén szólva is kissé szokatlan eurovíziós év a 2020-as, ehhez képest a közvetítés sem lesz szokványos.Virágboltosnak jobb lenni, mint zeneipari dolgozónak?
Tegnap, a Portfolió cikke alapján összeállított írásunkban az olvasható, hogy ha az idei fesztiválok elmaradnak a nyáron, az emiatt a magyar gazdaságból kieső jövedelem akár a 442 milliárd forintos összeget is elérheti. Ez közel 1%-át jelentené a 2019-es magyar GDP-nek.A koncertszervezők furcsa őszre készülnek
A Kreatív.hu körképet készített a hazai koncertszervezők, klubok helyzetéről, akik szerintük most a Travolta-mémhez hasonló, teljes tanácstalanságban érezhetik magukatBryan Adams, Michael Bublé, Avril Lavigne, Justin Bieber: Lean on Me
Kanadában is összefogtak a művészek, hogy a helyi élelmiszerbank számára gyűjtsenek némi elkölteni valót. Ennek eredményeképp született egy dal, amiben Bryan Adams, Michael Bublé, Avril Lavigne, de még Justin Bieber is beleadta a saját tudományát.









































