Benkő László a születésnapján került kórházba

2020/06/13  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Pénteken volt 77 esztendős az Omega zenésze. A karatén feloldásával a család születésnapi partival készült, de sajnos műtét lett belőle – tudtuk meg a Ripostból.

Fotó: Omega

Ahogy arról szintén a Ripost számolt be elsőként, Benkő Lászlót két évvel ezelőtt májdaganattal operálták, majd kemoterápián esett át, a közelmúltban pedig egymás után kétszer is műtétet hajtottak végre rajta, mert rosszindulatú elváltozást találtak a bal sípcsontján. Napi 30 darab tablettát kell szednie, ami teljesen legyengítette az immunrendszerét és tönkretette a gyomrát. Két hete a gyomrából kellett vért, most a tüdejéből folyadékot leszívni.

Születésnapján zenekara így köszöntötte őt, a poszt megírásánál talán még ők sem sejtették, hogy Benkő László saját lábán bemegy a kórházba, és nem is engedik onnan haza:

 

Kívánjuk, hogy minél hamarabb felépüljön és végre felvághassa a szülinapi tortáját! Még hosszú út vár rá, turné, koncertek, szüksége lesz az erejére, mert mindez ez több lesz, mint

(Ripost)

 

A 2019-es Aréna koncert utolsó pillanatai. (Omega/FB)

A második hullám elsodorhatja az Omegát

Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma – nyilatkozta a Blikknek Kóbor János.

 

Benkő László, karantén, betegség, koronavírus-járvány

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek