Menopauza
Ezek a nagyobb koncertek, amelyeket törölni kell

Ezek a nagyobb koncertek, amelyeket törölni kell

Az Index összeszedte, melyek az érintett legnagyobb szabású események – hálánk –, idézzük belőle a ránk vonatkozó eseményeket.
 
Megtartják a Republic és az Apostol nagykoncertjét az Arénában

Elhalasztják a Republic és az Apostol nagykoncertjét az Arénában

Egyre másra érkeznek a hírek, hogy hol, ki és mit mond le, reggel mindezekkel egy pont ellentétes közleményt hoztunk a fenti két koncerttel kapcsolatban. Azóta azonban változott a helyzet, nem is kicsit.
 
 
Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek

Nem kell többé bíróságra járnia a Led Zeppelinnek

A San Franciscó-i bíróság helyben hagyta azt a 2016-os ítéletet, miszerint a Robert Plant és Jimmy Page nem lopták el Randy California dalát.
 
Most már hivatalos: elmarad a világ egyik legnagyobb fesztiválja

Most már hivatalos: elmarad a világ egyik legnagyobb fesztiválja

Napok óta figyeljük a híreket, jobban mondva, azóta, hogy közöltük, elmarad az Ultra Miamiban. Akkor a cikkíró feltette a kérdést, hogy vajon mi lesz a többivel, az olyanokkal, mint az SXSW, a Coachella és a Stagecoach. Akkor még azt gondoltuk, semmi, ez élet megy tovább. Tévedtünk. A...
 
Egy Spanyolországban letelepedett szaxofonos a koronavírus első zenész áldozata

Egy Spanyolországban letelepedett szaxofonos a koronavírus első zenész áldozata

A BlikkRúzs tette közzé a szomorú hírt: Madridban kedden elhunyt Marcelo Peralta. Mindössze 59 éves volt.
 
A Tankcsapda is lemondta a koncertjeit

A Tankcsapda is lemondta két külföldi koncertjét

A debreceni zenekar kassai és salzburgi koncertjeit volt kénytelen lemondani a kinti hatóságokkal történt egyeztetés után.
 
 
Elmarad az idei Red Bull Pilvaker

Elmarad a Red Bull Pilvaker is

A koronavírus-járvány miatt elmarad a Red Bull Pilvaker. A döntést a szervezők az egészségügyi kockázatokat, valamint a hatóságok ajánlásait mérlegelve hozták meg, és kérik minden érintett megértését – közölték a szerevezők.
 
Ez a hajó is elment: lemondta budapesti koncertjét a DIRTY SHIRT

Ez a hajó is elment: lemondta budapesti koncertjét a DIRTY SHIRT

Lemondta közép-európai mini-turnéját, és ezzel együtt a március 17-re tervezett budapesti koncertjét a DIRTY SHIRT. A tervek szerint az eseményt egy őszi időpontban fogják megtartani, a koncertre váltott jegyeket a ROCK1 jegyrendszere külön kérés nélkül visszatéríti mindenkinek....
 
Elmarad a Santana-koncert az Arénában

Elmarad a Santana-koncert az Arénában

Sajnos, eljött a nagy bejelentések ideje, a kialakult helyzetben sorra mondják le koncertjeiket a zenészek. Ezúton értesítjük a közönséget, hogy a Budapest Arénában március 19-re tervezett Santana koncert elmarad.
 
A hazai fesztiválszezont is utolérheti a járvány

A hazai fesztiválszezont is utolérheti a járvány

A Menedzsmentfórum című, elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó portál a Sziget Fesztivál szervezőit faggatta a kialakult helyzetről.
 
 Enya egykori családi zenekara Budapesttől is elbúcsúzik

Enya egykori családi zenekara Budapesttől is elbúcsúzik

A Clannad együttest (amely a klán, azaz család szóból származik) 1970-ben Moya, Ciarán és Pól Brennan testvérek, valamint nagybátyjaik, Noel és Pádraig Duggan alapították. A zenekarhoz rövid ideig Enya (Brennan) is csatlakozott, mielőtt rendkívül sikeres szólókarrierjét megkezdte.
 
Te gusta? Shakira nem ül a Super Bowl-os babérjain

Te gusta? Shakira nem ül a babérjain a Super Bowl után sem

A többszörös platina lemezes, Grammy-díjjal kitüntetett, énekes/dalszerző Shakira végre hivatalos videóklippel jelentkezett „Me Gusta” című slágeréhez, melyben a puerto ricói származású Anuellel szerepel.
 
Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat jelentett be a Sziget

Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat...

Több mint negyven új fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál: a friss nevek között világszintű rock- és popsztárok, meghatározó hip-hop és...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki nagymamától dédunokáig jelent volt több mint 60 éven át az életünkben – akkor szembesülünk igazán azzal, milyen gyorsan peregnek a pillanatok. A jampi szív, amely annyi éven át...
Új koncertek