Szigeti Ferenc drámai helyzetjelentése

2020/03/20  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Szigeti Ferenc Facebook-on hosszú posztban fejtette ki, mekkora bajban van a zeneipar, módosítás nélkül közöljük (kivéve kiemelések).

Szigeti Ferenc drámai helyzetjelentése

Most aztán nagyon nehéz felelősnek és okosnak maradni. Teljesen át kell értékelnünk a következő hónapokat, de az is lehet, hogy éveket. Már nem csak a koronavírus jelenlegi hatására, veszteségeinkre utalok, hanem továbbgondolva, a későbbi jövőnket is szem előtt tartva, úgy tűnik, újabb stratégiát lesz szükség kiagyalni.

Mint egy közösségért (is) felelős zenekarvezető, egyelőre elszörnyülködve látom az elmúlt hat hónapos folyamatos munkám eredményét, az eddig már leszerződött 38 koncertünket dugába dőlni. Ha mondjuk május elejétől, valami csoda folytán, nem oldják fel a nyilvános rendezvények zárlatát, az a zenekarom anyagi ellehetetlenülését jelenti. Tudom-tudom, minden más ágazatban is kétségbeejtő a kialakult helyzet, (lásd: turizmus, vendéglátás, utaztatás, konditermek, színházak, mozik, klubok, áruházak stb-stb…) – azonban én most a saját barátaimért, a zenész kollégáimért aggódom! Elsősorban természetesen AZ EGÉSZSÉGÜKÉRT – ami nyilván a legfontosabb –, másodsorban pedig a megélhetésükért. És itt természetesen nem csak a számomra legfontosabb KARTHAGO zenekar tagjaira és a technikai munkatársainkra utalok, hanem az EGÉSZ SZAKMÁRA, minden más zenészre és technikus kollégára, kollektívára, csoportra, szólistákra, zenekarokra.

Hogyan tovább?!

Vajon pótolja-e valahol valaki az elveszett, kiesett bevételeinket?

Tudom, jogi nyelven ez a vis maior. Azaz váratlan, előre nem látható, nem számítható gátló tényező. Amiről senki nem tehet. Mint például a földrengés, az árvíz, a tornádó, országos sztrájk, áramkimaradás – és persze a járvány. Amikor végül is senki nem felelős a történésekért, de mégis mindenki bevétel nélkül marad.

Megelőzve néhány várható „jóindulatú” kommentet, előre mondom, hogy persze, vannak jól kereső bandák, énekesek, művészek. Mi sem panaszkodhatunk, szerencsére. Azonban az senki nem látja, hogy mi is van emögött. Mennyi befektetés, méregdrága hangszerek, új erősítők, effektek, színpadi kellékek, látványelemek, monitorrendszerek, javítások, újdonságok beszerzése, plusz az egyéb rezsik. Nem „sírni” szeretnék, de a nyári fő-koncertszezon nálunk mindössze 4-5 hónap. Télen szinte teljesen leáll a koncertezés, néhány klub marad, így tulajdonképpen a nyári bevételeinkből kell télen megélnünk. Így azután az anyagi tartalékaink nem végtelenek! Nagyon hamar apadni kezd, ha nem jön hozzá semmi! … Ha pedig ez a szörnyű járvány még sok hónapig kitart, lehet, hogy az egész nyarunk dugába dől!

Ez pedig a zenésztársadalomnak nagyon komoly tragédia.

Bizonyos segítséget tehát el tudnék képzelni. Vannak szakmai szervezeteink, egyesületeink, vannak szerzői jogi és előadói jogi irodáink, van az NKA és az Emmi, a Szakszervezet, a Mahasz – és valahol maga az állam. Valamennyi szervezetnek hosszú-hosszú évek során szép bevételei voltak a művészek különböző munkáiból. Amikor ugyanis jól megy a szekér, sok az előadás, akkor ők begyűjtenek, kollektálnak és a bevételek bizonyos részét különböző módon felosztják a szerzők és az előadók között. Azért marad ott pénz.

Elnézést, nem akarok más zsebében turkálni, ez nagyon nem az én világom. De most eljött az a nehéz és váratlan idő, amikor segíteni kellene! Nem csak oda tolni a pénzt, ahol már amúgy is van, hanem oda is, ahol most egyáltalán nem lesz. Talán hetekig, talán hónapokig.

Úgy kezdtem a cikket, hogy nagyon nehéz felelősnek és okosnak maradni jelen helyzetben. És tudom, bonyolult dolgot vetettem fel. Ugyanis nagyon nehéz igazságosan adni, azaz valahogyan, valamilyen szempontok szerint pénzt osztani a nehéz helyzetbe kerülő zenész-népnek. Segélyt. Juttatást. Támogatást. Akár például előre hozott szerzői és előadói jogdíjfizetéseket…. Mert ki fogja azt megállapítani, hogy mondjuk kinek, mennyit adjon valamely szervezet és miért? DE, ha meg sem próbáljuk, akkor olyan végzetes helyzetbe kerülhet a zenész szakma, amelynek a végét egyelőre nem is láthatjuk.

Tehát szükség lenne most egy összefogásra, egy szervezetten és okosan kitalált, talán egyelőre akár egyszeri támogatási rendszerre, amely átmenetileg és gyorsan nyújtana segítséget a zenészeknek a túléléshez.

Kérem tehát az illetékes és nevezett szervezeteket, hogy mentsék, segítség a zenészeiket, dugják össze a fejüket és lépjenek mielőbb.

Köszönettel: Szigeti Ferenc

Szigeti Ferenc, Karthago, zeneipar, koronavírus-járvány, Facebook

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek