Novemberben fokozhatod a tempót: Stereo MC’s az A38-on
Tavaly nyáron a Malom Fesztiválon (Szerbia) adtak fergeteges koncertet, és volt szerencsénk közelről is látni őket, mert egy rövid sajtóbeszélgetésre is rá lehetett venni őket – idén novemberben pedig Budapesten kapcsolódhatunk össze velük. 2014-ben már jártak az A38-on, és volt egy...Filmzeneszerű zenei hajóút: a spanyol gitár poétája az A38-on
A Hajón adja első magyarországi koncertjét Jacob Gurevitsch, a dán gitárművész, akinek neve mára egybeforrt az érzékeny, lírai hangvételű gitárzenével.Jubileum a 22 éves A38 Hajón: 20. Újbuda Jazz Fesztivál
Szeptember végén immáron huszadik alkalommal hajózik be az Újbuda Jazz Fesztivál, amely két évtized alatt Budapest egyik legfontosabb jazzeseményévé vált. A jubileumot idén is az A38 fedélzetén ünnepli a közönség, ahol négy napon át hazai és nemzetközi előadók mutatják meg,...A budapesti éjszaka legendás figurái az A38-on
Az A38 Hajó 22. születésnapját egy különleges pályázattal ünnepelte: "hajtóvadászatot" indítottak a budapesti éjszaka legendás figurái – valósak és fiktívek – után, akik nélkül sosem lenne ugyanolyan egy koncert vagy egy buli a fedélzeten.Négy év után visszatér Budapestre Alice, a gyökértelen lány
Német anya, ír fater, állandóan költöző család... Nem csoda, ha most 31 éves Alice Merton egy csomó helyen megfordult már, mióta felcseperedett: Oakville, Ontario, Connecticut, New York, München, Bournemouth, London, Berlin – többek között ezekben a városokban is volt már lakcíme....A hangos fájdalom csendes formája: először koncertezik Magyarországon Lucy Kruger és zenekara
A kortárs art-pop és „tender noise” formáció idén nyáron európai turnéra indult, és története során először Budapestre is ellátogat.10 híresség, akiknek a ma este az A38-on fellépő Kat Von D készített tetoválást
Kat Von D, azaz Katherine von Drachenberg, amerikai tetoválóművész a Miami Ink és a LA Ink című műsorokból vált világhírűvé. Pályafutása során számos híres zenésznek készített tetoválást.A Milkshake Man felrázza az A38 Hajót
Valójában nem ez a neve, hanem Go-Jo. De igazából Marty Jo Zambotto-nak hívják, ausztrál énekes, zeneszerző, producer és hangmérnök. Ő képviselte Ausztráliát a 2025-ös Eurovíziós Dalfesztiválon. Szeptember 19-én először hallhatjuk Budapesten, az A38 Hajón.Tavaszi szél zenét áraszt: Guitar Hero, Hot 8 Brass Band, Nouvelle Vague – április a Hajón
Áprilisban is változatos és zeneileg sokszínű programkínálattal vár mindenkit az A38: a hipnotikus elektronikától a jazz-funkon és a sodró gitárzenéken át a posztpunk sötétebb bugyraiig mindenki talál magának kedvére való koncertet.New Orleans egy estére Budapestre költözik
Április 16-án Magyarországon is bemutatja legújabb lemezét a The Hot 8 Brass Band. A harmincéves fúvószenekar hiphop és funk stílusokkal táncoltat, miközben megidézi szülővárosuk, New Orleans legautentikusabb dzsesszhangzását is.Hat izgalmas koncert az A38 Hajó tavaszi programkínálatából
Bár egyre több szabadtéri koncertről jön hír, a klubszezon még javában dübörög.A következő hetekben a legkülönbözőbb zenei műfajok kapnak teret az A38 fedélzetén. Legyen szó sötét rockról, progresszív metálról vagy lágy indie-popról, mindegyik zenei stílus rajongói találnak...A38 HÁROMHATVAN: Gentlemens Club, Next Level
Az A38 HÁROMHATVAN a januári teltházas őrület után visszatér egy még nagyobb és súlyosabb éjszakával. Március 14-én a brit basszusszcéna egyik úttörő triója, a Gentlemens Club (UK) veszi be a fedélzetet, hogy egy 360 fokos vizuállal megtámogatva rombolják le a műfaji határokat...



































