Laura Cox, Omega Testamentum, Deák Bill Blues Band, Mini – Pakson júliusban a Gastroblues Fesztivál szolgáltatja az energiát

Blues, jazz, rock és gasztronómia – hazánk legrégebben megrendezésre kerülő bluesfesztiválja július 1-7. között lesz Pakson – idén minden program egy helyszínen, az ASE Csarnokban és közvetlen környezetében kerül megrendezésre.

Fotó: Le Turk
A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

A Gastroblues Fesztivál jótékonysági koncerttel támogatja a kárpátaljai Visket

Reméljük, mire eljön a fesztivál ideje, elhallgatnak a fegyverek. Valójában minden reggel azzal a reménnyel kelünk fel, hogy vége a háborúnak. De ha imáink meg is hallgattatnak, és például holnap vége a rémálomnak, teendő és segíteni való akkor is akad majd bőven.
 
A blueskedvelőknek fesztivált hoz a Mikulás: emlékkoncert, születésnap, búcsúfellépés

Emlékkoncert, születésnap, búcsúfellépés – A blueskedvelőknek fesztivált hoz a Mikulás

December 4. és 6. között rendezik meg a 28. paksi Gastroblues Fesztivált – zárt körben, élő televíziós és internetes közvetítéssel.
 
 
Mikulással egybekötött Gastroblues Fesztivál lesz idén

Mikuláskor lesz idén a Gastroblues Fesztivál

Július első hétvégéje helyett november 30. és december 6. között rendezik meg a 28. Nemzetközi Gastroblues Fesztivált, amelyen mások mellett fellép Miller Anderson brit bluesgitáros-énekes.
 
Fotó: PeetPhoto

A Red, Red Wine-tól a Wonderful Life-ig: VeszprémFest

Két napot töltöttünk idén a mindig jó hangulatú VeszprémFesten, ahol pénteken a legendás UB40 dalaira ringatóztunk a reggae ütemnek megfelelően, míg szombat este a grúz származású, csilingelő hangú énekesnő, Katie Melua sajátos atmoszférájú, keserédes szerzeményeivel és...
 
Woodstock 50: a Gastroblues fesztiválra érkezik a legendás fesztivál két egykori fellépője

50 years after: a Gastroblues fesztiválra érkezik Woodstock két egykori fellépője

Arról többször írtunk, hogy az 50. évforduló tiszteletére szervezett amerikai megabuli gyakorlatilag kudarcba fulladt. Magyarországon azonban több olyan rendezvény is lesz, amely méltó módon emlékezik meg a legendás hippifesztiválról. Ilyen a paksi Gastroblues is.
 
Fotó: classicfm.com

Az operatörténet második legjobb beugrása: a szoprán férje énekelt a színfalak mögött

Megmentette a londoni Bohém Királyi Operaház Bohéméletének minapi előadását Charles Castronovo amerikai tenor, aki előadás közben ugrott be Puccini Bohémélet című operájának főszerepébe.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek