Menopauza

Úgy tűnik, idén lesz utoljára EXIT fesztivál Szerbiában

Az EXIT hivatalos honlapján június 12-én, azaz ma jelent meg egy közlemény, melyben az szervezők megerősítették: az idei, július 10–13. közötti fesztivál lehet az utolsó esemény, amit Szerbiában rendeznek.

Úgy tűnik, idén lesz utoljára EXIT fesztivál Szerbiában
Fotó: Exit

A Péterváradi erődöt beveszik az elektronikus zene rajongói

Az EXIT Fesztivál július 11 és 14. között várja a Péterváradi erődben a fesztiválozókat, és ezúttal az „Ébresszük fel együtt a szuperképességeinket!" szlogen alatt egy különleges nyitónapra is készülnek a Tesla Universe Nagyszínpadon.
 
Fotó: Teodor Kopicl

Black Eyed Peas, Carl Cox, Tom Morello, Bonobo – megvan az EXIT első 24 fellépője

Az EXIT Fesztivál következő kiadása, amely az EXIT Starseeds tematika alatt fut és a mottója az, hogy: "Ébresszük fel együtt a szuperképességeinket!" – 2024. július 10. és 14. között várja majd a fesztiválozókat az egyik legkülönlegesebb fesztiválhelyszínen, a Péterváradi erődben
 
 
Fotó: Exit Festival

EXIT fesztivál: a Dance Aréna első napját teljes egészében a női előadók uralják majd

Az EXIT Fesztivál bjelentette be a Dance Arena, a NSNS és az Urban Bus színpadok programját.
 
Nick Cave 2013-ban a fesztivál nagyszínpadán (Fotó: Exit)

Nick Cave, Calvin Harris, James Arthur: hatalmas buli Budapesttől 300 kilométerre

A hagyományos helyszínen rendezik meg július 7-10. között az EXIT Fesztivált: a Péterváradi erőd falai között közel 40 programhelyszín és több mint 1000 fellépő várja majd a bulizni vágyó közönséget.
 
Van mód a biztonságos fesztiválok lebonyolítására –180 ezer látogatóval zárt az EXIT

Van mód a biztonságos fesztiválok lebonyolítására –180 ezer látogatóval zárt az EXIT

Négy nap alatt összesen 180 ezer látogatót számlált Európa idei első nagyfesztiválja, az újvidéki EXIT. A szervezők nem titkolták, hogy az egész európai fesztiváliparág előtt szeretnék újranyitni a kapukat, a döntéshozók felé is jelezve, hogy van mód 2021-ben biztonságos...
 
Több mint negyvenezren vannak az EXIT fesztiválon

Több mint negyvenezren vannak az EXIT fesztiválon

Már az első nap több mint 42 ezer fesztiválozó gyűlt össze az újvidéki Exit fesztiválon. A szervezők szerint ez a nagy szám azt bizonyítja, hogy nem volt hiába az erős lobbizás a biztonságos fesztiválok életre újraindításáért.
 
 
A  Perla beach Bulgáriában.

Miami, Kína, Bulgária – terjeszkedik az EXIT

Újabb világsztárt jelentett be az újvidéki EXIT fesztivál: korábban közzétett fellépők mellé a napokban csatlakozott a brit slágergyáros Jonas Blue. A szervezők azt is tudatták a nagyérdeművel, hogy az EXIT most már nem csak a környező országokban van jelen, de átlépi a kontinens...
 
jubileumi EXIT

Több mint száz előadó csatlakozott a jubileumi EXIT fellépőihez

Az új nevekkel együtt, mint például Amelie Lens, Maceo Plex és Tijana T immár négy fesztiválszínpad programja lett teljes a Budapesttől mindössze 3 órás autóútra található rendezvényen. A fellépők listájára két magyar csapat illetve előadó is feliratkozott: a már korábban...
 
Robin Schulz és a Fran Palermo is az EXITre tart

Robin Schulz és a Fran Palermo is az EXITre tart

Szerbia június második felében az újranyitást tervezi, erről adott ki közleményt Ana Brnabić szerb miniszterelnök. Ezzel újabb hivatalos megerősítést nyert, hogy a régió első idei nagyfesztiválja minden bizonnyal az újvidéki EXIT lesz, július 8-11. között.
 
Fotó: EXIT/FB

NO EXIT: a szerbiai fesztivál nem adja fel

A Lángoló értesülése szerint 2021. július 8. és 11. között lesz fesztivál a Péterváradi erődben.
 
Fotó: EXIT

Az EXIT már a 2021-es fellépőgárdáját promózza: David Guetta,Tyga, Sepultura, Metronomy

Bár a világjárvány leküzdhetetlen akadályokat gördített nemcsak az EXIT, hanem a világ szinte összes fesztiválja elé, az újvidéki stáb volt az egyik, ha nem az egyetlen, akik a legkeményebben küzdöttek a 2020-as évért. Az idei rendezvényt végül az új, augusztusi időpontban sem...
 
Ami biztos: ezt a mennyiségű embert idén el lehet felejteni...

Mégis elmarad az EXIT – vagy nem

Korábban augusztusra halasztották, a koronavírus-járvány miatt azonban a szervezők úgy döntöttek, végül meg sem tartják az idén a nagy szerbiai zenei fesztiválokat. Ehhez képest a Facebook-on határozottan állítják, hogy az Exit nem marad el.
 
Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek