Saját sziget-fesztivált rendez Horvátországban Jared Leto
2019. július 23-án a Budapest Parkban adott koncertet a Thirty Seconds To Mars. 2020-ban egyelőre egyetlen koncert szerepel a turné menüpontjukban, viszonylag közel, Sibenikben rendeznek saját fesztivált.Mexikóban 70 ezres fesztivált tartottak a Guns N’ Roses fellépésével
A Hollywood Reporter értesüléseit a 24.hu osztotta meg. A hétvégén zenei fesztivált tartottak Mexikóban, fellépett a Guns N’ Roses is.Este a karanténban – zenével
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) muzsikusai március 16-tól a tervek szerint minden nap Karanténesteket tartanak, hogy a nagyzenekari hangversenyek hiányában is zenei élményt biztosítsanak a közönségnek.24.hu: A Glastonbury még kitart
Nem lehet másképpen értékelni az idén jubiláló – kerek 50.! – fesztivál azon lépését, hogy csütörtök este bejelentettek KILENCVEN fellépőt.Most már hivatalos: elmarad a világ egyik legnagyobb fesztiválja
Napok óta figyeljük a híreket, jobban mondva, azóta, hogy közöltük, elmarad az Ultra Miamiban. Akkor a cikkíró feltette a kérdést, hogy vajon mi lesz a többivel, az olyanokkal, mint az SXSW, a Coachella és a Stagecoach. Akkor még azt gondoltuk, semmi, ez élet megy tovább. Tévedtünk. A...A hazai fesztiválszezont is utolérheti a járvány
A Menedzsmentfórum című, elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozó portál a Sziget Fesztivál szervezőit faggatta a kialakult helyzetről.A Müpa mélygarázsa április végéig várja a feltörekvő zenekarok jelentkezését
Április 27-ig lehet pályázni a Müpa egyik legextrémebb rendezvényére: június 6-án immáron ötödször költözik le a mélybe a Garázsband Fesztivál.Töröltek egy-egy koncertet az Akváriumban és a Bánkitó Fesztiválon
Lemondta nyári fellépését a Wolf Parade a Bánkitó Fesztiválon a koronavírus miatt. A kanadai indie rockot játszó együttes azzal indokolta döntését, hogy felelőtlenségnek érzik, ha esetleg hordozóként körbeviszik a betegséget turnéjuk egyes állomásain – írja a 24.hu.Postmoder Jukebox és dupla Dido-koncert a VeszprémFesten
A brit énekesnő Dido dupla koncertjével, valamint két visszatérő vendég, a Postmoder Jukebox és Juan Diego Flórez személyében teljessé vált a VeszprémFest 2020 programkínálata.Az Év Koncertje 2019 – Íme, a nyertesek!
Az immáron hagyományos verseny célja most is az volt, hogy kiderüljön: a 2019-ben Magyarországon megrendezett koncertek közül – szép számmal akadtak, nem is akármilyenek – melyek voltak a legjobbak.Titkos produkcióval készül a Strand Fesztivál
50 plusz hazai zenekarral bővülve elkészült a Strand Fesztivál nagyszínpadának teljes beosztása. A szervezők minden eddiginél erősebb line-uppal várják a fesztiválozókat Zamárdiba augusztus 18. és 22. között.Szombaton boszorkányt égetnek Zsámbékon
A Fékomadta Fesztivállal űzik a telet szombaton Zsámbékon – remek zenékkel és helyi ízekkel és rengeteg programmal. Húzzatok bele, kell már ide az a tavasz!!







































