PAUSE: John Newman elbúcsúzik, Ed Sheeran hallatott magáról
A világjárvány okozta karanténos időszakban legtöbben átértékeltük az eddigi életünket, és sokan vannak, akik már biztosan másképp folytatják utukat. Valószínűleg közéjük tartozik a pár nap múlva 30. évét betöltő John Newman is, aki egy időre visszavonulót fújt.1-1 millió forint keresi gazdáját a Veszprémi Utcazene Fesztiválon
Azt már korábban is tudtuk, hogy az egyre népszerűbb Veszprémi Utcazene Fesztivál szintén augusztus végére költözik, most pedig eljött az ideje a versenyre való jelentkezésnek is!100 százalék rockzene – TÁBOR fesztivál Alsóörsön
Vannak fesztiválok, akik akaratukon kívül ugyan, de a többiekhez képest viszonylagos nyugalommal követhették az események alakulását: ezek azok a bulik, amelyeket nem átpakoltak és újrahúroztak, hanem eleve is augusztus végére hirdettek meg, csakúgy, mint az ezt megelőző években. Ilyen...Lesz Kanizsa Feszt: Magyarkanizsán!
Szerbia enyhített a megszorításokon és lehetővé tette a szabadtéri rendezvények megtartását, így kicsit irigykedve nézzük a dátumot. Ami a határ ezen oldalán is jó hír ebben, hogy a magyar zenekarok egy kis levegőhöz juthatnak.Augusztus vége betelt – újabb fesztivál halasztott a nyár utolsó hetére
A Kolorádó fesztivált egyszer már elhalasztották július elejére, az ismert okokból azonban újabb döntésre kényszerültek a szervezők, és a másodszori halasztás mellett tették le voksukat.Így elevenedik meg a Campus fesztivált pótló programsorozat
Ígéretükhöz híven a debreceni Campus Fesztivál szervezői összerakták az elmaradt eseményt pótló Campus Eleven programsorozat fellépőinek névsorát, ahol gyakorlatilag összes hazai kedvenc tiszteletét teszi, legyen az rock, pop, mulatós vagy egy jó hajnalig tartó party.Június 10-től engedélyezik a tömegrendezvényeket 500 főig – Szlovákiában
Viszont ezer fő felett idén még nem rendezhetnek eseményeket a szomszédos országban – írja az ATEMPO című szlovák portál.Bejelentették az első fesztivált a koronavírus megjelenése óta – Horvátországban
A Travelo értesülése szerint a Forestland elnevezésű elektronikus zenei rendezvény lesz az első, amelyet a zárlat után engedélyeztek a Muraköz megyei Nyíresfalván/Brezjén, július 17. és 19. között.Milyen Glastonbury a fesztivál nélkül?
Bármilyen furcsa is (nem az), vonzó, kedves, úti célnak is kiváló. Erről egy John Sturgis nevű úr számolt be a Sun magazinnak.Kizárólag hazai előadók lépnek fel az idei Fekete Zajon
Zene füleinknek, hogy idén is lesz Fekete Zaj – változatlan időpontban, augusztus 19-22 között. A Mátrában elég nagy a té,r és az extra összetartó Zajos közönségnek sem fog különösebb erőfeszítést jelenteni a távolságtartás.Nem kell hatalmas stúdió ahhoz, hogy elkezdj zenét összerakni...
Három friss dallal ébred fel az éber kómából az ex-Mantra tagok alapította zenekar, amelynek a neve – nem meglepő módon – OM.Nagy-Szín-Pad!: a verseny elmaradt, az eredményhirdetés nem
Idén nem a megszokott formában jelentkezik a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató: versengés nélkül megvan a nyertes. Mind a négy.







































