Menopauza
Fotó: Ladánybene 27/FB

A Ladánybene 27 harminc éves jubileumot ünepel zenészbarátokkal a Kobuciban

Az első hazai reggae zenekar harminc évvel ezelőtt jelentette meg Szedegetem című slágerét. Mások mellett CéAnne, Gyárfás István, KRSA, Tóth Gábor "Tádé" és A Láma Dalai zenekar is színpadra lép az LB27-tel a Spring Reggae Jam című eseményen, május 27-én a Kobuci kertben.
 
15 év Kobuci

A 15. évadban a rap is megjelenik a Kobuciban

Rendhagyó módon három koncertfilmmel nyitotta meg tegnap jubileumi évadát a Kobuci Kert. A filmeket a március 28-i Toldi Moziban tartott bemutatókat követően hamarosan online teszik elérhetővé. 
 
 
Már a nyitókoncert előtt megnyílik a Kobuci jubileumi szezonja

Már az első koncert előtt megnyílik a Kobuci jubileumi szezonja

Március 28-án a Toldi Moziban vetítenek le három koncertfilmet, előtte pedig – egy sajtótájékoztató keretében – szó esik a 2023-as KOBUCI-évadról.
 
A 2022-es szezon egyik évadzáró koncertje: PAano Graszt (Fotó: Kobuci/FB)

Április 13-án indul a Kobuci jubileumi évada

Már évek óta az van, hogy amikor a Kobuci szétkürtöli a nyitást jelentő koncerteket, akkor elrakom egy zsákba a kötött sálakat és sapkákat: innentől fogva számomra bármennyi fok is lehet, végeztem a téllel.
 
Négy ország, öt nap, tíz zenekar - világzenei fesztivállal zárja az évadot a KOBUCI

Négy ország, öt nap, tíz zenekar – világzenei fesztivállal zárja az évadot a KOBUCI

Október 4. és 8. között kerül ismét megrendezésére a világzene óbudai szigeteként emlegetett koncerthelyszín tematikus fesztiválja, a IV. Óbudai Világzenei Hét. Régi ismerősökkel, kiváló hazai és nemzetközi muzsikusok közreműködésével, a peremműfaj ünnepével köszön el...
 
 Django Feszt a Kobuciban – Na de ki az a Django?

Django Feszt a Kobuciban – Na de ki az a Django?

Az Óbudai nyár programsorozat keretein belül augusztus 14-én Django Feszt lesz a Kobuci kertben. A fesztivál méltó emléket szeretne állítani Django Reinhardt gitáros és Stephane Grappelli hegedűs zenéjének.
 
 
 Az őrület minden stációját végigjárja a The Carbonfools a Kobuciban

Kicsit talán nagy lett a nyomás – átmeneti felszabadulás a The Carbonfools zenekarral a Kobuciban

A zenekar augusztus 10-én a Kobuci Kertben reflektál a minket körülvevő valóságra.
 
Fotó: Lakatos Mónika/Romengo

A cigány dal napja a Kobuci kertben Bangó Margittal, Lakatos Mónikával és Roby Lakatossal

A cigány kultúra sokszínűségét ünneplik augusztus 8-án három helyszínen. A cigány dal napját először szervezik meg; ingyenes koncertek lesznek az óbudai Kobuci Kertben, Nagyecseden és Vaján. A zeneünnep ötletgazdája Rostás Mihály "Mazsi", a Romengo vezetője.
 
Fotó: Karmatik Photoraphy

A boldog zenészek boldogabb zenét csinálnak – új utakon a MÖRK

Nagy zenei átalakuláson megy keresztül a MÖRK, a folyamatnak pedig egyszerű oka van. Ahogy az EFOTT HAJÓGYÁR Petőfi Színpadán fellépő zenekar frontembere, Zentai Márk fogalmaz: a boldog zenészek boldogabb zenét csinálnak.
 
Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Az ötödik alkalommal megvalósuló eseményről többek között fesztiválfellépési- vagy rádiós játszási lehetőséggel térhetnek haza a győztes versenyzők.
 
Fotó: Kovács Kinga

A The Carbonfools tagjai nem kifejezetten közösségimédiás guruk...

Itt az új The Carbonfools klip, amelyben úgy tűnik, a zenekar bosszúra szomjazik, ugyanis a történet szerint az énekes „gonosz énje" három olyan influenszert rabol el, aki teljesen felesleges dolgokkal szemetelik tele a közösségi oldalakat.
 
Fotó: Óbuda.hu

Nyár, plázs, koncertek Óbudán

Az Óbudai Nyár elnevezésű, több mint két hónapos rendezvénysorozat már elkezdődött, és egészen augusztus végéig tart majd különféle programokkal, koncertekkel, Piknik Mozi előadásokkal. Ismét lesz ingyenes Lupa-nap (csak a kerületieknek), és újra nyit a Római-parti Plázs is.
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek