Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató

Az ötödik alkalommal megvalósuló eseményről többek között fesztiválfellépési- vagy rádiós játszási lehetőséggel térhetnek haza a győztes versenyzők.
 
Fotó: Kovács Kinga

A The Carbonfools tagjai nem kifejezetten közösségimédiás guruk...

Itt az új The Carbonfools klip, amelyben úgy tűnik, a zenekar bosszúra szomjazik, ugyanis a történet szerint az énekes „gonosz énje" három olyan influenszert rabol el, aki teljesen felesleges dolgokkal szemetelik tele a közösségi oldalakat.
 
 
Fotó: Óbuda.hu

Nyár, plázs, koncertek Óbudán

Az Óbudai Nyár elnevezésű, több mint két hónapos rendezvénysorozat már elkezdődött, és egészen augusztus végéig tart majd különféle programokkal, koncertekkel, Piknik Mozi előadásokkal. Ismét lesz ingyenes Lupa-nap (csak a kerületieknek), és újra nyit a Római-parti Plázs is.
 
Illusztráció: Romani Design/FB

Lánykérés a Kobuciban

Egy ma is élő oláhcigány hagyomány, a lánykérés, vagyis a kéretés (mangaipo) jegyében ad koncertet a Romano Drom június 1-jén az óbudai Kobuci kertben.
 
Fotók: sinco

Minden Bohemian Betyars-anyuka első szóra vállalta a klipszereplést – fotók!

Anyák napján osztottuk meg, aznap is volt a premierje a Betyárok új klipjének. Minden elfogultság nélkül állítjuk, hogy ez volt az elmúlt évek legszerethetőbb, ha nem imádni való anyáknapjás-zenekaros megnyilvánulás. Most itt a sztori hozzá és a forgatáson készült fotókból is pár.
 
Fotók: Kobuci Kert

Esélyt adni a finomabb zenei világoknak – a KOBUCI Kert tizennegyedik évada

Jazz, blues és világzene – a tizennegyedik évadban is a minőségi élő zene közösségteremtő ereje mellett elkötelezett az óbudai KOBUCI Kert. Az új szezonról és a peremműfajok kultúraformáló erejéről beszélgettünk Nagy Krisztiánnal, a Kert menedzsmentjének egyik tagjával.
 
 
Itt a tavasz, jön a nyár – nyit a Kobuci!

Itt a tavasz, jön a nyár – nyit a Kobuci!

Amikor a Kobuci Kert – és a többi szabadtéri koncerthelyszín, sörkert stb. – megnyílik, az azt jelenti, hogy rajta vagyunk a csúszdán, ami már egyenest a nyárba vezet. Ami még hátravan az igazán meleg napokig, azt már fél lábon állva – egy-egy koncerten – is kibírjuk. A Kert...
 
Fotó: Márton Gábor

A 25 éves colorStar bekapcsolta az időgépet

Az idén negyedszázados születésnapját ünneplő zenekar 25 héten keresztül mutatja be az elmúlt évek eseményeit, 1999-hez érve pedig végre mindenkihez eljuthatnak annak a maxinak a felvételei, amelyek eddig csak a kőkemény colorStar-rajongók polcain voltak megtalálhatók.
 
 cottonbro fotója a Pexels oldaláról

A Kobuci első dzsesszmaratonját a szaxofonnal futják le

Első alkalommal szerveznek dzsesszmaratont a Kobuci Kertben, ahol a szaxofon kerül a középpontba – a Vázsonyi János Quartet, a Bolla Gábor Quartet, valamint az Ávéd János Balance előadását hallhatják az érdeklődők.
 
Budaörsi Napok 2018 (Fotó: Cabaret Medrano)

Casablanca a Kobuciban: Cabaret Medrano szülinapi koncert Óbudán

20 év gyorsan elröpült... Az ünnepi pillanatot most négy koncerttel ragadja meg az igazán egyedülálló műfajban zenélő Cabaret Medrano zenekar, ennek nyitóeseménye lesz 20-án kedden, a Kobuci kertben. Az évforduló kapcsán Kamondy Imre ½ frontembert* kérdeztük.
 
A Kobuci a kezdetekhez való visszatéréssel ünnepli meg a szektor újraindulását

A Kobuci a kezdetekhez való visszatéréssel ünnepli meg a szektor újraindulását

A járványügyi korlátozások feloldása óta teljes kapacitással működő KOBUCI – mint a világzene, a minőségi underground és a ritka blues műfajainak óbudai otthona – stílusosan a kezdetekhez való visszatéréssel ünnepli meg, hogy újra zenével és élettel lehet tele a Kert –...
 
Fotó: Kobuci

Ilyenek ők: azonnal a gázpedálra lépett a Kobuci

Persze a teljes rendezvényszervező szakma térdelőrajtban állt, az óbudai koncerthelyszín azonban egy kirobbanó sprinttel indította el a szezont – és újra az élő zenét.
 
Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek