Fotó: Erkel Színház

Best of Erkel: szezonzáró show-val készül a musicalszínház

Május 2-án szezonzáró esttel készül az Erkel Színház, amely egyszerre tekint vissza a musicalek otthonaként újrapozicionált intézmény első évadára, és ad ízelítőt a következő szezonból.
 
A hardcore-tól rave metalig: három erős koncert júniusban

A hardcore-tól rave metalig: három erős koncert júniusban

Június közepén egymást érik Budapesten a súlyosabb, alternatív gitárzenére építő koncertek: három (majdnem) egymást követő napon három külön világ, három külön hangulat, de ugyanaz az intenzitás. Időrendben nézve így áll össze a hónap egyik legerősebb koncerthete
 
 
Fotó: Iron Maiden/ FB

Turné vagy beiktatási ceremónia? Az Iron Maiden már döntött

A loudersound.com értesülése szerint az Iron Maiden nem vesz részt a 2026-os Rock and Roll Hall of Fame-beiktatási ceremónián – nem elvi okokból, hanem mert a zenekar épp turnén lesz – a világ másik felén.
 
Amikor Xenomorph dalra fakad

Amikor Xenomorph dalra fakad

Bizarr popkulturális kísérlete valósulhat meg április 21-én a Három Hollóban: az ALIEN: OPERETT című produkció az 1979-es A nyolcadik utas: a Halál világát fordítja ki – a klausztrofób sci-fi horrort egy romantikus komédia felé hajló, zenés színpadi formába ülteti át.
 
Mi az a dirty reggae???

Na de mi az a dirty reggae?

A dirty reggae egyik legjelentősebb képviselője, az amerikai The Aggrolites új lemezével érkezik hozzánk június 24-én a Dürer Kertbe.
 
 Lábas Viki, Mehringer Marci, Hrutka Robi – a zsűrinek mindig nehéz dolga van

Lábas Viki, Mehringer Marci, Hrutka Robi – a zsűrinek mindig nehéz dolga van

Szinte teljesen megújul jubileumi évadához érkezett a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat zsűrije: olyan ismert zenészek mondanak majd véleményt a zenekarokról, előadókról, mint Lábas Viki, Mehringer Marci, Hrutka Robi és Tóth Kristóf KRSa.
 
 
Fotó: Kriza Márton

Amit Tállya kínál: dűlőtúrák, művészetek, Quimby, Bongor, Telehold...

Szeptember 18. és 20. között ismét Tállya felé érdemes venni az irányt: a Kerekdomb Fesztivál a nyár utolsó nagy közös pillanatait kínálja, ahol a zene, a színház, az irodalom és a borvidék nyugalma találkozik. A tokaji dűlők között megbújó összművészeti esemény idén is...
 
Fotó: Fábián Bori

Elmúltak a mocskos idők...? Az Európa Kiadóval ünnepli 23. születésnapját az A38 Hajó

Az Európa Kiadó neve már évek óta összeforrt a Hajó születésnapjának megünneplésével, így a magyar alternatív zenei szcéna kultikus formációja április 30-án ismét egy fergeteges koncerttel idézi meg az elmúlt 23 év legemlékezetesebb pillanatait, köztük azt a szimbolikus április...
 
40 ezer ember egy improvizációban – Guiness-rekordra készül Ibrahim Maalouf

40 ezer ember egy improvizációban – Guiness-rekordra készül Ibrahim Maalouf

2027. április 10-én a párizsi Paris La Défense Arena ad otthont annak az eseménynek, amely egyszerre célozza meg a koncert- és a rekordtörténelmet: Ibrahim Maalouf itt próbálja felállítani a világ legnagyobb közösségi zenei improvizációjának Guinness-rekordját.
 
Fotó: Katy Perry, Ruby Rose/FB

Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy Perrynek Ruby Rose?

Van egy történet, ami most épp körbejárja a sajtót. Nem egy friss lemez- vagy turnébejelentés, hanem egy húsz évvel ezelőtti este emléke... Ruby Rose Katy Perry posztja alá kommentelt valami olyat, ami végigsöpört a globális bulvár oldalain.
 
Phil Collins, az Iron Maiden és az Oasis is bekerül a a Rock and Roll Hírességek Csarnokába

Phil Collins, Iron Maiden, Billy Idol, Oasis – masszív angolszász dominancia az idei Rock and Roll Hall of Fame beiktatáson

Az idei beiktatási lista erősen az angolszász tengely felé billen: a 2026-ban bekerülő előadók között ott van Phil Collins, Billy Idol, az Iron Maiden, a Joy Division / New Order, az Oasis, Sade, valamint az amerikai vonalat képviselő Luther Vandross és a Wu-Tang Clan is. A Rock and Roll Hall...
 
Fotó: Kobuci

NYIT A KOBUCI – és rögtön felpörög a szezon

Az óbudai Kobuci Kert április 15-én nulladik nappal nyitja meg a 2026-os szezont, majd többnapos nyitóhétvégével indul be a program. Az első hetekben már egymást érik a koncertek: a Zuboly nyitóbuli, a Péterfy Bori & Love Band teltházas estje, a Random Trip születésnap, valamint az Anima...
 
Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek