Dés László nem túl gyakran ad koncertet az Arénában...
De amikor mégis, arra érdemes odafigyelni – így lesz ez 2023. május 6-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol, ahogy a koncert címe is jelzi, ezen az estén a duett lesz a főszereplő. Fantasztikus előadók énekelnek egymással és persze időnként a szerzővel, Dés Lászlóval....Jules War néven mutatkozott be a nagyközönségnek Lovasi Eszter
Tegnap már megosztottuk FB oldalunkon a videóját – most mondjuk (írjuk) a szöveget is hozzá. A törékeny dalszerző-előadó Jules War néven alkot, azt is elmondja, miért.Idén is Taylor Swift adta el a legtöbb lemezt
A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI – amelynek hazai képviselője a MAHASZ – idén is összesítette, hogy mely előadók produkálták a legtöbb eladást az előző évben. A 2022-es mezőny első helyén Taylor Swift áll, aki ezáltal harmadszorra nyerte el az IFPI Global...Végtelen úton: nagyszabású életműkoncert-sorozatot terveznek Szörényi Leventével
A Magyar Nemzet információi szerint a Zikkurat Produkció szervezésében lesz például egy exkluzív, Atilla – Isten kardja előadás, és bizonyosan előkelő helyet foglal el a sorozatban az idén negyvenéves mű, az István, a király rendhagyó, jubileumi előadása is az Arénában. Sokkal...Susu bolondság – Egy estére színház lesz az egész Budapest Park, és fellép benne egy csomó zenész és színész
Különleges táncdalfesztivállal ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Katona József Színház társulata – ráadásul nem is a bázison, hanem a Budapest Parkban.Így jut ki Giorgio, Lil Frakk és a The Anahit a The Great Escape fesztiválra
Pontosabban: Giorgio (Carson Coma), Co Lee, Lil Frakk, a The Anahit, kristoaf, Mehringer, BÖBE és OIEE jutnak ki idén az egyik legrangosabb brit eseménysorozatra, a The Great Escape fesztiválra. De hogyan is?Dolhai Attila visszatért a rockzenéhez
Az énekes – operettszínházi munkái mellett – pár éve ismét gitárt ragadott, hogy megismertesse a közönséggel másik nagy szenvedélyét, a rockot. A pandémia alatt írt dalokból 2020-ban megszületett nyolcadik önálló albuma, a Genezis, amely csaknem teljes egészében elhangzik majd...Megjelent a godfater első lemeze – Tibuszék májusban adnak koncertet a Barba Negrában
A godfater. 0 című debütáló albumára élőben, javítások nélkül vették fel a dalokat: három saját nóta mellett a zenekar tagjai válogattak a Tibusz múltjához köthető széles repertoárból, többek között hallható rajta az Álljatok meg a Skorpiótól, vagy az egyik legszebb magyar...Hírek a BTS háza tájáról: szólóturnéra indul Suga
Ahogy arról már korábban hírt adtunk, a BTS tagjai lassanként mind bevonulnak katonának. A csapatként meghirdetett szünet már tavaly nyár óta tart, azóta azért adtak egy nagy koncertet együtt: Busanban, a 2030-as világexpót promotáló eseményen léptek fel (az erről készült...Ezúttal nem fogják megváratni a közönséget: a Guns N’ Roses júliusban Budapestre jön
A Guns N’ Roses 2023-ban újra útra kel: stadionokban, fesztiválokon és arénákban bukkannak fel a nyár és az ősz folyamán – világszerte. A rockbanda június 5-én Tel Avivban kezdi meg kiruccanását, majd a július 22-i athéni koncertjükig bejárják Európát. A turné augusztus 5-én...Július 1-jén pótolja Tom Jones az elmaradt budapesti koncertjét
A tavaly júliusra, majd augusztusra tervezett időpont helyett jövő júliusban végre várhatóan fellép Budapesten Tom Jones. A tavalyi dátumra korábban megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek az új időpontra.Japán költészet és jégkorong a Gödörben
Az Ice Hokku egy izraeli indie-pop duó, akik holnap (kedd) este adnak koncertet a Király utcában. A zenekar neve szójáték: a japán költészet és a jégkorong szó összekeveredése.







































