Sisi, Barkóczi Noémi, Hien, Lovasi András, Hegyi György és Áron András dalszerzők, szövegírók és producerek jelentkezését várja
Jó kis csapattal indul útjára ismét az Artisjus tavaly nagy sikerrel zárult mentorprogramja. Áron András, Barkóczi Noémi, Hegyi György, Hien, Lovasi András és Sisi a pályájuk elején járó vagy éppen már tapasztalt és további szakmai fejlődésre vágyó dalszerzők, szövegírók és...60 év rockzene, és még nem unják – ahogy a közönségük sem
A Scorpions fennállásának 60. évfordulóját ünneplő turnéja Budapestre is elért: a német rockzenekar június 20-án az MVM Dome-ban lépett színpadra. A hard rock egyik utolsó, még aktív stadionzenekara ezúttal sem új dalokkal vagy meglepetésekkel érkezett, hanem azzal, amit a...Egy kellemesen hűvös templombelső hőség idején – és még orgonaszó is jár hozzá ingyen
A Belvárosi Főplébánia-templom ad otthont a IV. Budapesti Nemzetközi Orgonafesztivál hátralévő koncertjeinek, amelyek június végén és július elején nemcsak a klasszikus zene kedvelőinek kínálnak programot, hanem azoknak is, akik egy órára kiszakadnának a városi nyüzsgésből.Show must go on – oxigénpalackkal fejezte be a koncertjét Rod Stewart
Ritka levegő, oxigénpalack és semmi rinyálás: Rod Stewart megmutatta Utah-ban, mit jelent az, amikor egy igazi legenda nem hagyja cserben a rajongóit.Több mint beszélő fej: David Byrne Budapesten
David Byrne nem egyszerűen koncertet adott péntek este a Papp László Budapest Sportarénában. A Talking Heads egykori frontembere a Who Is The Sky? turnéval egy olyan előadást hozott Budapestre, amelyben a zene, a koreográfia, a színház és a vizuális művészet szinte elválaszthatatlan...Ritka vendégnek számít Budapesten az amerikai post-grunge banda
Június 25-én a Barba Negra Red Stage színpadán lép fel a Breaking Benjamin, amely az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb amerikai rockzenekaraként vált ismertté. A koncert különlegessége nemcsak az, hogy a csapat új dalokkal érkezik Budapestre, hanem az is, hogy hosszú európai...Amikor a zene a Margóra kerül: Lovasi, Beck@Grecsó és az Anima Sound System is Salföldre érkezik
A Margitsziget után a Margó Fesztivál 15. születésnapi évadának következő állomása augusztus 13. és 15. között a Káli-medence lesz, ahol a Nyári Margó ismét az irodalom és a zene határterületein mozog majd. A salföldi Bánya Kertben három napon át váltják egymást az írók,...Frenk & Robi
Június elején a Müpa Fesztivál Színházában mutatta be Frenk a szeptemberben érkező Frenk X című album dalait, most pedig egy jóval intimebb közegben, Budakalászon találkozhat vele és – ezúttal – Béczesi Robival a közönség. A két koncert között első pillantásra nagy a...Kinek a cipőfűzője van veszélyben? Úgy tűnik, 2027-ben útra kel a Faith No More
A Loudersound egy lecserélt borítófotó alapján kezdett el találgatni a Faith No More jövőjéről, a rajongók pedig azonnal ráharaptak a témára. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, turnédátumok sem kerültek elő, a kép azonban sokak szerint arra utal, hogy a legendás zenekar 2027-ben...Elmarad a Kolorádó, lemondták a JazzFest Budapestet
Két olyan bejelentés érkezett, amely nagy szomorúsággal tölt el minket: végül elmarad az idei Kolorádó Fesztivál, a Jazzfest Budapest szervezői pedig teljes egészében lemondták az ötödik alkalommal megrendezni tervezett nemzetközi jazzfesztivált. Bár a két rendezvény egészen más...Béke, szeretet és reggae: öt nap Jamaica július 21. és 25. között Lakitelken
A hazai könnyűzenei élet egyik legrégebbi és legbékésebb fesztiválját 23. alkalommal rendezi meg a Ladánybene 27. A magyar reggae, dub és ska zenekarok mellett a jamaicai legenda, Linval Thompson, a brit The League of Rebelz, az olasz származású Rankin Delgado is fellép a 2026-os Reggae...John Lennontól a világűrig: hetedik szólóalbumát adja ki Roger Taylor, a Queen dobosa
Ősszel jelenik meg Roger Taylor legújabb szólóalbuma, a Violence Insane in a Beautiful World. A Queen dobosának és dalszerzőjének új lemezét a nyári hangulatú Come On Summer (It's Party Time) vezeti fel, a dalok között pedig helyet kap John Lennon klasszikusának, a Jealous Guy-nak egy új...






































