Fotó: Kolorádó fesztivál

Külföldi fellépőket jelentett be a Kolorádó fesztivál

Akkor, amikor sorra mondják le a fesztiválokat, óriási hír ez. Két évvel ezelőtt még nem volt mindennek akkorra jelentősége, mint most. Azt már közöltük, hogy a két megadott időpont közül az augusztusit választotta a fesztivál.
 
Fotó: ONE OK ROCK/FB

Ed Sheeran stúdiójában született a japán banda új dala

A 2005-ben alakult japán ONE OK ROCK 2019-ben megjelent „Eye of the Storm" album óta nem hallatott magáról, a visszatérésüket cserébe nagyon kitalálták.
 
 
Fotó: Fellini Római Kultúrbisztró

Várhatóan a jövő héten nyitnak a teraszok

Amint a beoltottak száma eléri a 3,5 millió főt, kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. A mai napig 3 145 592 embert oltottak be Magyarországon, közülük 1 349 314-en már a második adag vakcinát is megkapták. Figyelem: egy oltás nem egyenlő a védettséggel, legyetek körültekintőek!
 
Szakszervezetbe tömörülnek a zenészek a Spotify kizsákmányolása ellen

Szakszervezetbe tömörülnek a zenészek a Spotify kizsákmányolása ellen

A Zenészek és Szövetséges Dolgozók Szakszervezete (UMAW) a járvány alatt kezdte meg működését, céljukként többek között a streaming platformok méltányosabb díjazásait, az előadóknak járó jogdíjak biztosítását, valamint a kiadókkal való egyenrangú kapcsolatokat és...
 
 Wendy Wei fotója a Pexels oldaláról

A zeneipar nincs megmentve – Reagált a Music Hungary Szövetség a kormányinfón elhangzottakra

Leltárt készített a kormány a szórakoztatóipar megsegítéséről, a számokat Szentkirályi Alexandra a tegnapi kormányinfón tárta a nyilvánosság elé. Nem sokkal utána a szövetség közleményt adott ki, amely "árnyalja" az ott elhangzottakat.
 
Így képzeli el a zenés rendezvények újranyitását a  Magyar Turisztikai Program Alapítvány

Így képzeli el a zenés rendezvények újranyitását a Magyar Turisztikai Program Alapítvány

Megalakult a Magyar Turisztikai Program Alapítvány a rendezvényszakma tapasztalt és elismert szereplőinek támogatásával.
 
 
Fotó: Katatonia (Ester Segarra)

Ritkán adódik ilyen: élő koncertről hoztunk hírt

Jó, nem mostanában lesz, szűk egy évet kell várni rá, de akkor legalább biztos (?), hogy a Stockholmban alakult Katatonia és az izlandi Sólstafir fellép az Akváriumban a Fekete Zaj Fesztivál szervezésében.
 
Megjelent Rúzsa Magdi Karmája

Megjelent Rúzsa Magdi Karmája

Karma címmel megjelent Rúzsa Magdi sorban nyolcadik stúdióalbuma, amelyen 14 dal hallható.
 
Fotó: sinco

Nem mondható, hogy a kutya sem volt kíváncsi a rendezvényre...

Több száz magyar filmes és zenész folytatott párbeszédet az idei BLEND-en, amelyet a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programja és a Hangfoglaló Program hívott életre még 2020-ban. A két iparág szereplőit közös platformra gyűjtő esemény online formában zajlott a szervező...
 
A Plázs Siófok úgy készül, hogy a nyár már a szabadságról szól

A Plázs Siófok úgy készül, hogy a nyár már a szabadságról szól

„A vírus szinte teljesen átírta az életünket, de bízunk benne, hogy feledtetve a nyomasztó bezártságot, a nyár már a szabadságról fog szólni" – mondta Barna György, a Plázs főszervezője, hozzátéve, hogy igyekeznek idén is mindenre felkészülni és többféle forgatókönyvvel...
 
 RF._.studio fotója a Pexels oldaláról

A benzinkutas cédé még lenyomja a vinylt

Már nem számoljuk, hányszor írtuk le, hogy a zenei szakmát alaposan padlóra küldte a világjárvány, hiszen a fő bevételi forrás az élőzene: átlagosan 60 százaléka a zenészek összbevételének. Öröm az ürömben, hogy ha nem is olyan mértékben, mint az elmúlt években, de...
 
Mick Jagger és Dave Grohl pandémiás rockhimnusszal ünneplik az angliai vesztegzár feloldását

Mick Jagger és Dave Grohl pandémiás rockhimnusszal ünneplik az angliai vesztegzár feloldását

Az Eazy Sleazy című, kedden megjelent dalban a Rolling Stones frontembere arról énekel, hogyan viselte a karanténidőszakot. Az új számon Dave Grohllal dolgozott együtt, a Foo Fighters gitárosa gitárosként és dobosként is közreműködött.
 
A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik...

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...
Új koncertek