Fél év leforgása alatt két OneRepublic-koncert is lesz Budapesten

Bő fél év leforgása alatt két OneRepublic-koncert is lesz Budapesten

Arról már hírt adtunk, hogy a zenekar hét év után, 2022. május 13-án visszatér Budapestre. Ritkán történik meg az, hogy aki alig bírja kivárni, kap egy lehetőséget: a OneRepublic lesz ugyanis az MTV World Stage Magyarország kiemelt fellépője, így november 13-án koncertet adnak a...
 
Fotó: Vígszínház

Mi vagyunk a szilvásgombóc: A Pál utcai fiúk 300, A Padlás 1000

Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik, mindkét eseményre számos meglepetéssel készülnek.
 
 
A 2CELLOS bejelentette a búcsúturnét – Budapesten kezdődik a koncertkörút

Budapesten kezdődik a 2CELLOS búcsúturnéja

A két dögös csellista pasiból álló formáció 2019-ben már felfüggesztette az együttműködést, annak ellenére, hogy az év egyik felmérése alapján a turnébevételeikkel az első 50 zenekar között helyezkedtek el.* A járvány kitörése előtt külön utakon jártak, most úgy...
 
Hajós András és Linczényi Márkó az új tiktokos tehetségkutatóban

Eki, eki, bőrdzseki – Hajós András is benne van a tiktokos tehetségkutató zsűrijében

Elndult az Index online tehetségkutató műsora, melyben a hírportál és a Compact Tv közösen keresi Magyarország legjobb tiktokkereit – írja a Kreatív a portál közleménye nyomán.
 
Egy szólóra kérték fel, de a japán dzsessztrombitás telejátszotta a dalt

Egy szólóra kérték fel, de a japán dzsessztrombitás telejátszotta a dalt

Az elmúlt néhány hónapban a Mörk dalról dalra vezette fel november 11-én megjelenő, In the Golden Hour című második nagylemezét. A sort a Baby című track zárja, amiben a japán Takuya Kuroda is közreműködik
 
A húszéveseké a világ: megjelent a Hősök jublileumi minialbuma

A húszéveseké a világ: megjelent a Hősök jublileumi minialbuma

A Hősök 2001-es októberi alapításának évfordulójára készült el a négy új track-et tartalmazó „Húszas" minialbum, amelyen Deego, Siska Finuccsi, Tkyd, Essemm és Sub Bass Monster is a közreműködők között van.
 
 
Fotó: Pósalaki Anett

BUSH-ra még húztunk, avagy 5 jó érv az őszi fesztivál mellett

Október 21-22-én a BUSH (Budapest Showcase Hub) keretén belül 13 ország 40 előadója hét budapesti helyszínen adott koncertet. Mivel úgy éreztük a koncertek során, páran még elférnének a küzdőtéren, teszünk egy kísérletet arra, hogy bevéssük a fejekbe a fesztivál nevét, mert...
 
Koncertek is lesznek hétfőn a Fiumei Úti Sírkertben

Koncertek is lesznek hétfőn a Fiumei Úti Sírkertben

Népzenei koncerteket is tartanak november 1-jén a Fiumei Úti Sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) meghosszabbított nyitvatartással és ingyenes parkolással várja az emlékezőket mindenszentek napján.
 
Fotó: Fenyő Miklós/FB

Idén Mikulásra jön a Fenyő

Ilyentájt mindig azt írjuk (és dúdoljuk), hogy "Fenyő nélkül nincs karácsony" – hát idén lesz, cserébe a jól viselkedő zene- és Fenyő-rajongóknak koncertet tesz a Mikulás a csizmájába :)
 
Budapesten nem játssza el a Budapest című számát a Jethro Tull

Budapesten nem játssza el Budapest című számát a Jethro Tull

A progresszív rock több mint fél évszázada alakult brit nagyágyúja a Budapest Kongresszusi Központban lép fel november 12-én, és – mint a frontember Ian Anderson az MTI-nek elmondta – legjobb dalait fogja előadni.
 
Maluma is jön az MTV EMA-ra, Budapestre

Maluma is jön az MTV EMA-ra, Budapestre

Tegnap a Facebook oldalunkon már közöltük a Måneskin bejelentését, mellettük Maluma és Kim Petras is színpadra lép a 2021-es MTV EMA-n, Budapesten. A Magyarországról sugárzott globális zeneünnepet november 14-én követhetik világszerte a rajongók.
 
Ők lesznek a TOOL előzenekara az európai turnén

Ők lesznek a TOOL előzenekara az európai turnén

Ahogy arról már beszámoltunk, 15 év után visszatér Magyarországra a TOOL: 2022. május 24-én adnak koncertet a Budapest Arénában.
 
A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik leigénytelenezni a fiatalokat?

A Nagy Pogó Para, avagy miért tetszik...

Nagyjából minden június végén kitör a Facebook-oldalunkon a Nagy Pogó Para. Nem azért, mert bármi történik. Ugyanaz történik, mint tavaly,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Merészet lépett az Edinburgh International Festival

Augusztus 7. és 30. között rendezik meg a skóciai Edinburgh városában a világ egyik legrangosabb művészeti seregszemléjének számító Edinburgh International Festival (EIF) következő kiadását. Idén azonban nem a programja, hanem egy szokatlan szabály miatt került a figyelem középpontjába: a szervezők „Lights Down, Phones Off”...

Piás paródiából lett a The Cure első nagy slágere – most új szövegvideó készült hozzá

A The Cure nemrég új lyric videót tett közzé a The Lovecats című dalhoz, amely a zenekar aktuális európai fesztiválturnéjának promócióját szolgálja. A digitális katalógusfrissítés az Isle of Wight és a Pinkpop fesztiválos fellépések időszakára érkezett, miközben az ikonikus dal újra reflektorfénybe került a...
Új koncertek