Egymilliomodik nézőjét várja a Padlás
A padlás egymilliomodik nézőjét várják a Vígszínház 122. évadában, s a teátrum a Vodku együttes közreműködésével mutatja be az új évadban a Lóvátett lovagok című színművet.A Beatlestől a Rocky Horror Picture Show-n át a Placebo-ig: a legjobb zenei és musicalfilmekkel jön a CineFest
A szeptember 8-án kezdődő 14. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál programja MusicDocs blokkjában a Beatles karrierjét éppúgy felidézik, mint Whitney Houston munkásságát és a Placebo nem mindennapi oroszországi turnéját.Újpesten megint áll a bál!
Augusztus vége már évek óta hagyományosan az Újpesti Napok jegyében telik a főváros negyedik kerületében. A négyes szám jegyében négy napig tartó fesztiválon hazai sztárfellépők mellett számtalan érdekes programmal várják a szervezők a kicsiket és nagyokat egyaránt.Szentendre éjjel-nappal nyitva lesz a hétvégén!
Minden műfajban, minden korosztálynak, éjjel és nappal kínál különleges programokat a Duna-parti város augusztus 25. és 27. között a Szentendre Éjjel-nappal Nyitva elnevezésű nyárbúcsúztató fesztiválon .3 hónap, 3 közkedvelt hazai előadó, 3 különleges hangulatú koncert
Októberben az Anna And The Barbies Trio, novemberben Jamie Winchester, decemberben pedig a ByeAlex - Koltay Kurszán duó ad családias hangulatú koncertet a GetCloser Acoustic programsorozat keretében a Barabás Villában.Belépni szabad: Tilos szülinapi hétvége a Dürerben
A Tilos 1991-ben kalózrádióként kezdte, 1995 óta működik legális frekvencián, idén pedig a 26. születésnapját ünnepli, melynek a Dürer Kert ad otthont két napon át, augusztus 25-én és 26-án. Ezúttal olyan, immár legendásnak mondható zenekarokkal bulizhattok, mint a Csókolom, a...SZINte mindjárt kezdődik a fesztivál
23-án indul a Szegedi Ifjúsági Napok, az ország egyik legrégebbi fesztiválja – jövőre ünnepli 50. születésnapját.Dalt írtak a charlotteville-i tragédia emlékére, kedden a Dürerben lépnek fel!
A legendás punk banda, az Anti-Flag augusztus 22-én tér vissza Budapestre, hogy No Gods, No Masters turnéjukon felforgassák a Dürer Kertet.Keresztes Ildikó már tényleg (érdem)keresztes: zenészeket is kitüntettek az ünnep alkalmából
Zeffer András zenész, a P. Mobil egykori, a MobilMánia jelenlegi tagja, Török Ádám, a Mini együttes vezetője, Keresztes Ildikó énekesnő, Koltay Gergely zenész, zeneszerző, a Kormorán együttes alapító tagja a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át.Láttad az Életrevalókat? Tetszett a zenéje? A Müpában duplázik a zeneszerzője!
Ludovico Einaudi első magyarországi fellépésére a jegyek pillanatok alatt elfogytak. A kiváló zeneszerző-zongorista a nagy érdeklődésre való tekintettel igent mondott arra, hogy még egy alkalommal, szeptember 10-én is színpadra álljon Budapesten, a Müpában.Augusztus Huszadika – ingyenes koncertek a Clark Ádám téren
Az idén az Augusztus Huszadika névre keresztelt ünnepi rendezvénysorozat könnyűzenei epizódja hagyományosan a Clark Ádám téren zajlik majd.Lesznek delfinek? Fürdőzzön Ön is Kozsóval meg az Ámokfutókkal
Aki augusztus 20-án menekülne a fővárosból és inkább valami csendesebb helyen vészelné át az ünnepi forgatagot, annak figyelmébe ajánljuk a Harkányi Gyógyfürdő minden szempontból kivételes programját.






































