PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar

Lehet, hogy Süllyedünk a címe, de a Pál Utcai Fiúk új dala inkább azt bizonyítja, hogy három év csend után is stabilan a felszínen vannak. Sőt: a 43. évét taposó zenekarban továbbra is dolgozik az a fajta lendület, amely miatt ennyi idő után is érdemes figyelni rájuk.

PUF nekünk: három év hallgatás után új dallal jelentekezett a zenekar
Fotó: Dancs Eniko Bianka

2026 lesz a Subtones utolsó éve – lemezzel és koncerttel búcsúznak közönségüktől

Hét évvel a megalakulásuk után, két nagylemezzel, egy Fonogram-díjjal és számtalan koncerttel a hátuk mögött feloszlik a Subtones. Magyarország egyik legizgalmasabb, a jazzt, a popot, a triphopot és még jó néhány stílust vegyítő zenekara idén még kiad egy nagylemezt, fellép szerte...
 
Egy nadrág a gitárok között – a világ legdrágább rockrelikviái

Egy nadrág mind között – a világ legdrágább rockrelikviái

Ha végignézzük a rocktörténet legdrágább aukciós relikviáinak listáját, feltűnő a minta: szinte minden gitár. Stratocasterek, Gibsonok, Martinok – ikonikus hangszerek, amelyek legendás koncerteken és felvételeken szólaltak meg.
 
 
Fekete Lyuk, Sex Action, 35 év

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára fogalommá vált, és sok zenekar vallja, hogy ott kapta az első komoly lökést. Köztük a Sex Action jutott a legmesszebbre – egy zenekar, amelyik...
 
Fotó: Jazzfest Budapest

Jazz-diplomácia: Ázsia meghódítva! Magyar zenekarok taroltak Kínában és Dél-Koreában

Több tízezer ember előtt és négy formációval zárult az az ázsiai turné, amely nem csupán koncerteket, hanem hosszú távú stratégiai együttműködéseket is hozott a magyar jazz számára – a sikere átírhatja a hazai formációk nemzetközi menetrendjét.
 
Fotók: Gordon Eszter/Vígszínház

Ma este ötszázadszor is ők a Grund!

Most nem a kiváló zenekarról van szó: október 25-én ünnepi pillanathoz érkezik a Vígszínház, 500. alkalommal kerül színpadra a magyar színháztörténet egyik legnagyobb közönségsikere, A Pál utcai fiúk.
 
Fotók: Nagy Márton, Budapest Park

A szemünk megőriz majd – mi is elbúcsúztattuk a Margaret Islandet

Nehéz bármit is írni egy olyan együttes búcsúzásáról, amelynek zenéje, személyisége és energiája a kezdetektől fogva sok mindent megmozgatott bennünk. A Margaret Island azonban 11 év után elbúcsúzott tőlünk a Budapest Parkban – nem is akárhogyan.
 
 
Fotó: Pandur Norbert

Ülj le mellé a Cuki Presszóban!

Sütő Lajos – akit a közönség leginkább a C.A.F.B. egykori tagjaként ismer – új válogatáslemezzel jelentkezett. Az "Ülj le mellém" című kiadvány tizenkét dalt tartalmaz: részben a C.A.F.B. korszakából ismert, újragondolt számokat, részben pedig az elmúlt években Cuki Presszó...
 
2025 nyara sokat elvett a metal rajongóktól

2025 nyara sokat elvett a metal rajongóktól

A metal világában nem ritkák a nagy pillanatok, legyen szó turnékról, új lemezekről vagy rég várt visszatérésekről. De 2025 nyara nem az ünneplésről szólt – sokkal inkább a veszteségről. Három egymást követő esemény rázta meg a közösséget, amelyek együtt egy korszak...
 
Lesznek zászlók meg szívek is :)  (Fotó: SZiget)

Így változik a közlekedés a Sziget alatt

A BKK közlése szerint a Sziget Fesztivál idején a szokásosnál sűrűbben jár, sőt a Batthyány tér és Aquincum között éjszaka is közlekedik majd a szentendrei (H5-ös) HÉV.
 
A fotó a búcsúkoncerten készült (Intsa)

Az asszony, aki tegnap egy legendát temetett – de egy örökséget tarthat életben

„Ozzy nélkül semmi sem lesz már ugyanaz” – mondta Sharon Osbourne férje búcsúztatásán, amikor a világ a heavy metal sötét hercegét utolsó útjára kísérte. De a kérdés most az: mihez kezd a nő, aki nemcsak egy rocksztár felesége, hanem az egész életét jelentő erő volt mellette?
 
Fotó: Michael Kiwanuka/FB

Kis változások: lemondta szigetes fellépését Michael Kiwanuka, akinek a zenéjét többen ismerik, mint őt magát

Michael Kiwanuka háromszor is lemondta a Sziget Fesztiválon való fellépését – 2013 és 2014 után most, 2025-ben is, minden esetben hivatalosan „egészségügyi okokra” hivatkozva. Ez érinti az összes nyári fesztivált és az októberre tervezett észak-amerikai turnéját is. Bár konkrét...
 
Az megvan, hogy Ozzy és Lemmy is 17 nappal az utolsó koncertjük után mentek el?

Ozzy és Lemmy is 17 nappal az utolsó koncertjük után mentek el

Elsőre a 17-es nem tűnik annyira misztikus számnak, bár egy adekvát oldalon azt írják: "rendkívül spirituális szám, a »mágia csillaga«, a halhatatlanság száma". Ja, akkor stimmel.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek