I want to break free – Vadpartikra vadászik a francia rendőrség
Az általános karantén október 30-i kihirdetése óta minden magánrendezvény tiltott Franciaországban. A több száz fős bulik nagyon ritkák és általában a rendőrség tudomására jutnak, inkább a 20-30 fős házibulik rendszeresek az erre a célra kibérelt lakásokban. Azért van példa a...A KATA elengedését kéri a Music Hungary Szövetség
Varga Mihály pénzügyminiszterhez a magyar zeneipar szereplőit tömörítő Music Hungary Szövetség.A Belaut a BBC-ben remixelik
A duó régóta várt, második, Colourwave című albuma tavasszal jelent meg, amely számos pozitív kritikát kapott és több, mint félmillió streamnél jár. A külföldön is egyre sikeresebb zenekar, most a Risk It All című dalához készült remixel jelentkezik, amely a BBC Radio 1-on debütált.Visszanézhető a Textúra Péterfy Borival
Idén hatodik alkalommal került megrendezésre a nagy sikerű TEXTÚRA összművészeti előadássorozat, amely már hely- és időkorlát nélkül mindenki számára elérhető, ami azért jó hír, mert ezek az estek fénysebességgel szoktak betelni.Emlékkoncert, születésnap, búcsúfellépés – A blueskedvelőknek fesztivált hoz a Mikulás
December 4. és 6. között rendezik meg a 28. paksi Gastroblues Fesztivált – zárt körben, élő televíziós és internetes közvetítéssel.Végre valami jó hír: jobban van Balázs Fecó
Balázs Fecó múlt szombaton a saját lábán ment be a kórházba, de állapota romlott, lélegeztetőgépre került. Rendszerint DJ Dominique, azaz Várkonyi Attila szállítja a híreket róla: végre reménykeltő híreket osztott meg a Borssal.Egy norvég zenekar miatt lőtte ki a Facebook az egyik legnagyobb magyar online közösséget
A Nuskull.hu vette észre, hogy a Facebook törölte a HunMetalConspiracy[HMC] csoportot.S akkor Galambos Dorinát kilőtték az űrbe
Balanyi Szilárd nemrég jelentkezett új EP-jével, melyről a Zéró gravitáció már a harmadik videó. A dal egy vidám, rajzos klipet kapott.Telex: Jövő szerdán döntenek a további korlátozásokról
A szerdai sajtóhírekkel ellentétben a veszélyhelyzet február 4-ig van meghosszabbítva, de a korlátozások csak december 11-ig vannak érvényben – hangzott el a mai kormányinfón.Nem tudunk más csinálni... A Sziget, a VOLT és a Balaton Sound bízik a jövő nyárban
Fülöp Zoltán, a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiváligazgatója (+ Akvárium Klub) a Piac & Profit magazinnak adott interjút, amelyet a Menedzsmentfórum szemlézett.Magyar karácsonyi dalokból készült swinges feldolgozáslemez
Az OliverFromEarth, vagyis Patocska Olivér és állandó zenésztársa, Barabás Dávid újraértelmezték és swing stílusban áthangszerelték Magyarország kedvenc, tradicionális karácsonyi dalait.Wolfgang Van Halen édesapja emléke előtt tiszteleg új dalával
Wolfgang Van Halen megosztotta új szólóprojektjének, a Mammoth WVH első kislemezét, amelyet édesapjának, a legendás Eddie Van Halennek szóló ajánlással tett közzé – írja az NME.









































