Egy igazi jazz-zenebohóc produkciójával zárul a Müpa swingfesztiválja
A hagyományokhoz híven idén swinggel búcsúztatja a nyarat a Müpa – ezúttal is a műfaj nagyjai segítségével idézik meg a pezsgő zenei korszakot a New Orleans Swingfesztivál alkalmával, augusztus 30. és szeptember 1. között.Zenés tehetségkutató indul az István, a király rockopera megújítására
A társaságunkban időnként karaoke parti szabadul el – ezeken mindig kötelező elem egyik-másik betétdal a rockoperából. Feltehetően nem erre a megoldásra gondoltak, amikor zenés színházi tehetségkutatót hirdettek az István, a király megújítására – de a jelentkezőknek úgyanúgy...Startra kész a Strand és a B.my.Lake fesztivál!
Idén újra együtt, egyazon helyen, egyazon időben indul a Strand és a B.my.Lake fesztivál Zamárdiban, közvetlen a Balaton partján. A holnapi kezdés parádésnak ígérkezik, hisz a Petőfi Zenei Díj gálaműsora után a nagyszínpadot John Newman foglalja el, majd utána a hazai kedvenc Follow...Mi lesz a Szigeten hagyott cuccokkal?
Aki járt már a Szigeten a kiköltözés idején, az tudja, hogy a külföldi fesztiválozók nemcsak fél pár papucsot, hanem komplett sátrakat is maguk után hagynak – tokkal, vonóval.Szerencsésen megérkeztek a Junkies tagjai Dél-Koreába
Sőt, mire ez a cikk megjelenik, már fel is léptek a Gangwon Rock Fesztiválon. A zenészeket a landolás után nem sokkal hatalmas öröm érte: megtudták, hogy a jubileumi kiadványuk aranylemez lett.Korda Görgy, Curtis, Ocho Macho – színes felhozatal lesz Újpesten
Augusztus 29. és szeptember 1. között rendezik idén a hagyományos Újpesti Városnapok programsorozatot, ahol a fellépőgárdát erősíti többek közt a kerület szülötte Curtis, az Ocho Macho, Korda György és Balázs Klári, valamint a KFT is.Láng és Víz Show-val és többek között egy 140 tagú együttessel vár a Boglári Szüreti Fesztivál
Bár a főtámogató bedobta a törölközőt, Boglár mégsem marad fesztivál nélkül. Augusztus 16-20. között rengeteg programmal, köztük például a Magna Cum Laude, a Road, a Useme, az Old Boys, a Zorall, a Bikini és a Paddy and the Rats koncertjével, no meg ízletes borokkal vár mindenkit a...Augusztus 20.: ezek a koncertek lesznek az ünnepen Budapesten
Az ünnepi rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek. 20-án napközben a rakparton folytatódnak a...Tankcsapda vs. Kowalsky meg a Vega: kitört egy kisebb kilométerháború a miskolci sörfeszt oldalán
Pontosabban: kilométer ÉS dátum, de az már nagyon hosszú cím lett volna... Mi is hírt adtunk arról, hogy a szeptember elejére meghirdetett sörös buli Tankcsapda koncertjét a szervezők lemondták, mert szerintük a fesztivál előtti időszakban a Tankok négy közeli helyszínen is...Több mint 85 zenekar ad koncertet a pénteken induló Fekete Zaj Fesztiválon
A fesztivál a Mátrában, a Sástó kempingben lesz péntektől hétfőig. Arendezvényen fellép mások mellett a Twilight Sad, az IC3PEAK, a Tribulation, a Katla., az Oceans Of Slumber, az Agent Side Grinder, a VHK, a Pink Turns Blue és a Belzebubs.Zenészek ajánlanak könyveket nektek
Az A38 tetőteraszán a minden második szerdán jelentkező koncertsorozat alkalmával a hazai dalszerzőket faggatják ki meghatározó könyvélményeikről, kedvenc szerzőikről és a sorok közti gondolataikról.Index.hu: A miskolci sörfesztiválnak nem kell a Tankcsapda
A fesztivál szervezői döntöttek így, ezzel tudtukon kívül elsők lettek valamiben, hiszen a zenekart így (aláírt szerződés után) még nem utasította vissza fesztivál soha – írja a portál.





































