Bongor a Vajdaságban zárja az évet
2023 első – és egyben utolsó vajdasági koncertje lesz Bongornak a zentai Zentrópiában.Nemzeti dalok: több száz előadó gondolta úgy, hogy Petőfi menő
"Felhők" címmel könnyűzenei pályázatot írt ki 2023-ban a Petőfi Kulturális Ügynökség. A költő születésének 200. évfordulójára több mint 700 pályamű érkezett.A Csík Zenekar, a Cseh Tamás-est és a Cotton Club Singers is duplázik a BKK-ban
Mindhárom koncertre szinte teljesen elfogytak az esti belépők, így mindhárom esemény dupla koncertté bővül az fellépések napjának délutánján.Artisjus-díjat kapott Bódy Magdi és Zentai Márk, a Mörk frontembere (is)
Tizenegy előadóművész – és ugyanennyi pedagógus – részesült az Artisjus elismerésében, a kitüntetések átadására 2023. december 11-én került sor.Szeretetszédelgők a Zene Házában
Müller Péter Sziámi december 8-án tartotta legújabb lemeze – a Szeretetszédelgő – bemutatóját a Magyar Zene Házában. A koncerten a legújabb dalok mellett régi slágerek is felcsendültek.Először a véradás, aztán a pogó: könyv a magyar punkzene nyolcvanas évekbeli történetéről
A címben idézett felszólítás szombaton hangzott el az A38-on Szendrey Zsolt szájából, aki a Jerabek Csaba 60. szülinapjára egybegyűlt népes közönség előtt lépett fel a BTK zenekarral.Koreai indie rock, igazi hangszerekkel, kiváló minőségben – a THE ROSE Budapestre jön
A "koreai zenekar" ebben az esetben nem a klasszikus K-popot jelenti, hanem négy tehetséges hangszeres zenészt, akik főként angol nyelvű dalokat játszanak és szinte mindannyian kiválóan énekelnek. A The Rose nevű koreai zenekar Dawn To Dusk elnevezésű turnéja 2024. március 17-én érkezik...Los Gringos 30
30 éves jubileumát ünnepli a Los Gringos együttes, a dél-amerikai zenét játszó legendás hazai formáció egykor a Fonó megnyitó rendezvényén is fellépett, most nagyszabású műsorral, több vendéggel térnek vissza erre a színpadra december 2-án.Három év vágányzár után újra robog a Mikulás Expressz
Idén újra útra kel a Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkba, ahol Alma-koncerttel, bűvészelőadással, adventi kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és korlátlan kerti vasutazással várják az érdeklődőket december 2-án.Közeleg a nap, amikor BFZ zenészei belevetik magukat a budapesti éjszakába
Idén már hetedik alkalommal telnek meg klasszikus zenével Budapest felkapott kávézói, pubjai. A rendezvény idén a 150 éves Budapest születésnapját is ünnepli, ezért a fellépők köre a kezdeményezés történetében először nemzetközivé válik.Márton-napi fesztivál koncertekkel és lámpás felvonulással a szentendrei Skanzenben
Kézműves borászatok boraival, libaételekkel, lámpás felvonulással, kézműves foglalkozásokkal és koncertekkel várja a Szent Márton Újborfesztiválon és Libatoron a szentendrei Skanzen egész hétvégén az érdeklődőket.Szeretetszédelgő: új lemezét mutatja be Müller Péter Sziámi a Zene Házában
Szeretetszédelgő címmel új albumot jelentet meg a hazai underground ikonikus alakjának formációja, a Müller Péter Sziámi AndFriends. Sziámi olyan együttesekben vált híressé, mint a korai Európa Kiadó vagy az URH, de szerzőtársával, Gasner Jánossal Sziámi néven is koncerteztek....









































