Jordán Adél, Szabó Győző, Cserihanna, Fekete Giorgio, Vitáris Iván, Sisi, Bongor és Beton.Hofi zenekart alapított

Szabó Győző, Szabó Erika, Cseri Hanna, Vitáris Iván, Kollár Dea és Fekete Giorgio zenekart alapítottak

Első pillantásra ez akár egy új hazai szupergroup megalakulásának híre is lehetne, a valóság azonban ennél jóval összetettebb: a Budapest Park online rádióján, a Park FM-en induló zenés rádiószínház hozza össze a könnyűzenei és színházi világ ismert szereplőit.
 
Országos zenei összefogás februártól március közepéig

Országos zenei összefogás februártól március közepéig

Több mint 40 helyszínen, közel 90 zenei produkcióval várja a közönséget az Együtt a zenében ingyenes koncertsorozata február 13. és március 13. között. A fellépők között a hazai zenei élet meghatározó alakjai és feltörekvő előadók egyaránt szerepelnek.
 
 
Két évtized, több ezer síp: jubileumot ünnepel a Müpa orgonája

Két évtized, több ezer síp: jubileumot ünnepel a Müpa orgonája

Húszéves lett a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem világhírű orgonája. A jubileumot a Müpa április 25-én és 26-án ünnepi hétvégével köszönti: némafilm improvizált kísérettel, műfajokon átívelő orgonatrió, családi matiné és egy világpremierrel kecsegtető zenekari est is...
 
Fotó: Kuplung Facebook

Duplázik a Kuplung az Arénában: második estét hirdettek november 7-re

Telt házas lett a november 6-i Kuplung-koncert a Papp László Budapest Sportarénaban, ezért a szervezők újabb időpontot hirdettek: a Hogyan tudnék élni nélküled? című film nagysikerű fiúbandája november 7-én is színpadra lép. A második estére február 17-én 14 órakor indul a...
 
Tavaszváró családi koncert a MOMkultban – népzene, közösség, élmény

Tavaszváró családi koncert a MOMkultban – népzene, közösség, élmény

Különleges hangulatú tavaszváró koncertre invitálja a közönséget az MVM Classic&Club koncertsorozat március 14-én a MOMkult Kupolatermébe. Az élményekben gazdag, családi eseményen a Kárpát-medence népzenei hagyományai és mesebeli világa elevenedik meg Laposa Julcsi és zenekara...
 
Újra többet ér a magyar zene

Újra többet ér a magyar zene

A járvány után sokan már nem a növekedésben, hanem a túlélésben reménykedtek. Most viszont kiderült: a magyar dalszerzés nemcsak magához tért, hanem új alapokra is helyeződött: több jogdíj, több szerző, több fiatal alkotó. Az Artisjus friss számai nem egyszerű statisztikák, hanem...
 
 
Online zenei kvízt indít a zene Háza

Online zenei kvízt indít a Zene Háza

Online zenei vetélkedőt indított a Magyar Zene Háza: elstartolt a Quiz Toccata, egy középiskolásoknak szóló, csapatokra épülő játék
 
Podcastadásonként két emberrel tűnődik elegánsan Lovasi András

Podcastadásonként két emberrel tűnődik elegánsan Lovasi András

Elegáns tűnődés címmel indított podcastot Lovasi András. A Kispál és a Borz és a Kiscsillag zenekar énekese nem csak a beszélgetés frontembere, ő a szerkesztő is egyben. Meg az ötlet is az övé.
 
Fotó: aladecuervo (Pixabay)

A klasszikus zenei koncert, amelyen kivételesen a közönség és a zenészek is használhatják a telefonjaikat

A szél és a madarak titka címmel ad koncertet a MÁV Szimfonikus Zenekar január 29-én a Zeneakadémián.
 
Fotó: KPop Demon Hunters

Ezek a filmzenék érhetnek Oscar-díjat

Közeledik a 98. Oscar-gála, ilyenkor rávetül a reflektorfény a filmzenékre is. Az idei jelöltek közé nemcsak nagy költségvetésű hollywoodi produkciók, hanem vizuálisan és hangzásban egyaránt izgalmas, sokszínű filmek zenéi is bekerültek.
 
A rajongók kiharcolták: az Arénában lép fel a Kuplung zenekar

A rajongók kiharcolták: az Arénában lép fel a Kuplung zenekar

Amikor a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés filmben felcsendültek a Kuplung zenekar dalai, kevesen gondolták volna, hogy nem csak a vásznon marad emlékezetes a látszólag fiktív formáció. Ma már azonban a Kuplung nem csupán egy filmes banda: egy valódi rajongói mozgalom és...
 
Fotó: Szőke Péter

Népzenészbál a Fonóban

Január 30-án az évtizedes hagyományra visszatekintő Népzenészbállal várja a Fonó a népzenész szakmát és a közönséget, hogy emlékezetes koncertekkel és táncházzal ünnepeljék meg egymást és azt a kultúrát, amely nap mint nap éltet bennünket.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek