Megvan a legjobb 10 cirkuszos dal – lehet szavazni!

Megvan a legjobb 10 cirkuszos dal – lehet szavazni!

Ahogy arról mi is hírt adtunk, Kötéltánc elnevezéssel dalpályázatot hirdetett a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ. Az ötvenkilenc szerzőtől a legkülönbözőbb zenei stílusokban beérkezett pályaművek közül a Fővárosi Nagycirkusz szakmai zsűrije tíz dalt juttatott egyenes ágon a...
 
Fotó: Pexels.com

2 milliárd forint – ennyit kerestek idén a dalszerzők

Elsőre nagynak tűnik ez az összeg, de ha hozzátesszük, hogy 7853 magyar dalszerző osztozik rajta, a 250 ezres átlag (Ft) már nem akkora vagyon, s ha zeneművenként nézzük (45.000 db), akkor kb. 45 ezer forint jut egy dalra. A 2018-ban televíziókban és rádiókban elhangzott dalok után...
 
 
Fotó: pexels.com

Így kerestek a magyar dalszerzők tavaly

Több mint tizenhétezer új dal, 13,5 ezer jogdíjban részesülő hazai szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2018-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott fel tavaly a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között. A...
 
Fotó: Pexels.com

Hogyan válik egy zenei ötletből sláger?

Nem, nem mi magyarázzuk el, mi a dolog másik végén vagyunk.... :) A kérdésre a választ az Artisjus Dalszerző Expója (DEX) adja meg 2019. február 18-án és 19-én a Budapest Music Centerben.
 
Szabad a mikrofon! Dalszerző klubot indít Müller Péter Sziámi

Szabad a mikrofon! Dalszerző klubot indít Müller Péter Sziámi

Mivel a Nagy Gyula-emlékest fellépői közül kimaradt, úgy gondoltuk, hogy "jóvá tesszük" a dolgot egy hírrel: dalszerző klubot indít Müller Péter Sziámi a belvárosi Király utcai NyolcTíz Klubban. A havi rendszerességgel jelentkező műhely klubesteken dalszerzők, költők, előadók...
 
Már nagyon várjuk a napot, amikor kimondhatjuk: Köszönjük, dalszerzők!

Már nagyon várjuk a napot, amikor kimondhatjuk: Köszönjük, dalszerzők!

Mindenkinek vannak kedvenc dalai: olyanok, amelyekre jó felébredni, edzeni, főzni, vezetni, és olyanok is, melyekhez különleges emlékek kapcsolódnak. Sokszor azonban fogalmunk sincs, ki a szülőatyja/anyja egy-egy nagy utat bejárt slágernek... Az Artisjus éppen ezért kitalálta, hogy legyen...
 
 
Hogyan írj zenét megrendelésre egy óra alatt? Most megtudhatod!

Hogyan írj zenét megrendelésre egy óra alatt? Most megtudhatod!

A Dalszerző Expóval a szervezők a pályájuk elején járó alkotókat szeretnék megszólítani, egyúttal érdekes programot nyújtanak a már sikeres, befutott szerzők számára is. A rendezvény a BMC-ben lesz február elsején.
 
Szívjátok fel magatokat: kapunyitás SZERDÁN 10:00-KOR!

Szívjátok fel magatokat: kapunyitás SZERDÁN 10:00-KOR!

A Fishingre már gyakorlatilag elfogyott minden jegy: még csütörtökre válthatók napi belépők. A fesztiváltól hírlevélben kapott hasznos infókat...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Ha június és Kobuci, akkor Óbudai Világzenei Hét

A Kobuci Kert szervezésében immáron hetedik éve megvalósuló Óbudai Világzenei Hét ismét különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség számára. Június 23-29. között igazi zenei csemegék kerülnek színpadra: különböző stílusok, zenei gyökerek és...

Koncertek a korzón: idén is lesz pécsen Sétatér Fesztivál

Mások mellett Nagy Bogi, a Besh o droM és a Random Trip is fellép a pécsi Sétatér Fesztiválon június 26. és 28. között.
Új koncertek