Találkozhattak a Quimby-tagok Kiss Tibivel

2020 júliusában jelentett be a zenekar, hogy "mivel az elmúlt időszak nagyon kimerítő volt Tibi számára, ezért úgy döntött, hogy pihenésre van szüksége és 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől." Immáron 2021 nyarába lépünk, a zenekar a frontember nélkül turnézik egyelőre, de jó hírrel is szolgáltak a FB-on megosztott közleményükben, amit a kérésüknek megfelelően, teljes egészében, változtatás nélkül közlünk,

Fotó: Quimby
Fotó: Hagymafesztivál 2019. /Quimby FB

Úgy tűnik, Kiss Tibit a nyáron még nélkülöznünk kell

Korábban az együttes úgy gondolta, idén nyáron már újra együtt zenélhetnek, ám most eléggé úgy tűnik, erre még várni kell, így az eddig lekötött koncerteken Tibi nélkül áll színpadra a formáció, az énekest pedig helyettesítik – írja a Blikk.
 
Mindenki egyért... Fotó: Quimby FB

Hírek érkeztek Kiss Tibiről

A wmn.hu portálon készült egy hosszabb beszélgetés Balanyi Szilárddal, a Quimby billentyűsével. Mi leginkább a frontemberre vonatkozó részekből emeltünk ki egy-egy gondolatot, a beszélgetést viszont teljes egészében is érdemes elolvasni, lent a link.
 
 
James Heatfield már jól van

James Hetfield már jól van

A Hammerworld érdeme, hogy egy nem kifejezetten zenei témájú tudósításban kiszúrta, hogy a Metallica frontembere az elvonó óta először jelent meg a nyilvánosság előtt.
 
Fotó: Metallica/FB

Elárasztották a rajongók jókívánságai a Metallica szomorú posztját

Törölte ausztráliai turnéját pénteken a Metallica, mivel James Hetfieldnek ismét – a kétezres évek elején volt először – elvonóra kell mennie.
 
Fotó: Curtis/FB

Curtis befejezte a méregtelenítést

Próbálunk visszalapozni a cikkeink köztt... Curtis...Curtis... Megvan: január 7-én adtunk arról hírt, hogy az utóbbi időben inkább csak a lemondott fellépéseiről híres rapper elvonóra megy, mert belátta, hogy egykori társának, Majkának meg mindenkinek igaza van az állapotát illetően.
 
A fotó illusztráció (Pexels.com)

Drága lesz Curtis gyógyulása...

A Pénzcentrum annak járt utána, mennyibe kerül ma Magyarországon egy olyan rehabilitációs kezelés, amelyet feltehetően Curtis is igénybe vesz majd a hét elején bejelentett nagy elhatározása után.
 
 
Fotó: Curtis Hivatalos oldala

Mindenkitől bocsánatot kér és elvonóra megy Curtis

Úgy tűnik, van még remény a megtisztulásra az újpesti rapper, Curtis számára, aki néhány perce saját Instagram profilján jelentette be, hogy a zűrök helyett a megtisztulást választja.
 
Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek