Menopauza

Tudod, milyen zenét hallgatnak a nyolcesztendősök?

"Hosszú sorban jönnek, mennek/ Apró ördögök, de szentek..." – József Attila Nyolcesztendős lányok című verse Koncz Zsuzsa előadásában szólalt meg a fejünkben, amikor szembejött velünk a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért most publikált Zeneipari Jelentése, amely a 8-14 éves gyerekek zenehallgatási szokásait járta körbe.

AI generálta illusztráció/ ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért
Ha okosabb gyerekeket akarsz, tanítsd meg őt zenélni

Ha okosabb gyerekeket akarsz, tanítsd meg őket zenélni

A legtöbb szülő azt szeretné, ha gyermekei intelligensek és sikeresek lennének. És bár egyes szakértők arra ösztönzik a szülőket, hogy tanítsák meg gyermekeiket programozni, az új kutatások szerint a zene szélesebb kapu a megoldáshoz – írja az Awarenessact.
 
Fotó: Tündérfesztivál/FB

Tündérfesztivál lesz a hétvégén Sopronban!

Szombaton és vasárnap, 15. alkalommal rendezik meg a soproni Erzsébet-kertben a Tündérfesztivált, amelynek "díszvendégei" ezúttal a méhek lesznek.
 
 
Fotó: LFK

Gyerekeknek írt ki rajzpályázatot a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is meghirdeti Mesélő hangjegyek című rajzpályázatát általános iskolás gyermekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A pályázatra ezúttal Svendsen, Mozart és Bizet egy-egy híres zeneműve által ihletett rajzokat várnak elektronikus úton június...
 
Fotó: Apacuka zenekar

Most már hivatalos: 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken

Június 14-étől már falunapot is lehet tartani, és a koronavírus ellen védett ember felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken – megírta a Magyar Közlöny.
 
A fotó illusztráció.

Theodor, a sörényes hangyász felszippant minden hangjegyet!

Ha sikeresen szeretnénk bevezetni a gyerekeket a zene világába és elsajátíttatni velük a zenei írás-olvasást, mindenképpen be kell hozni azokat a digitális technológiákat az órákra, amelyek a mai generáció számára már teljesen természetesek – olvastuk az itbusiness.hu oldalon.
 
A reality show után is van élet: újragondolt klippel jelentkezett Czutor Zoli zenekara

A reality show után is van élet: újragondolt klippel jelentkezett Czutor Zoli zenekara

Idén ünnepli 15. évfordulóját a Belmondo – a szülinapra egy egészen különleges videóklipet készítettek. Czutor Zoli és zenekara lerántották a gúnyát a legeslegelső klipjükről, és ráhúzták a Hülyegyerekek című nagylemez egyik új dalára.
 
 
A friss Kossuth-díjas Kaláka a Kobuciban

A friss Kossuth-díjas Kaláka a Kobuciban

A "Gyerekkoncertek a Kobuciban" eseménysorozatnak rangos vendége lesz most szombaton 10:30-tól. Feltételezzük, sőt: biztosak vagyunk abban, hogy a magas rangú elismerés birtokában sem fognak másképpen zenélni a színpadon, mint eddig is bármikor, bárhol :)
 
Zenetábor gyerekeknek Tarján Zsófival, Lábas Vikivel és másokkkal

Zenetábor gyerekeknek Tarján Zsófival, Lábas Vikivel és másokkkal

Zenei gyerektábort szerveznek június 16. és 19., valamint július 6. és 10. között Velencén, ahol a 8-16 éves gyermekek ismert előadókkal zenélhetnek együtt. A Heureka Pop Tábor vendégei lesznek a Honeybeast, a Margaret Island, a Lóci játszik, Odett és Járai Márk is.
 
Installáció a 2015-ös Transart fesztiválon(Bolzano)

Hogy fotóznád le a zene és az erdő kapcsolatát?

Mert most megteheted és beküldheted a Muzsikál az Erdő Alapítványnak. Mivel hirtelen nekünk sem volt ötletünk, s a barátunk, a Google sem volt túl kreatív a kérdésben, megnéztük, mi az alapítvány célkitűzése.
 
Ezen a Nine Inch Nails-feldolgozáson a 8. másodperctől sírni fogsz

Ezen a Nine Inch Nails-feldolgozáson a 8. másodperctől sírni fogsz

A Kreatív.hu-n bukkantunk Sick Kids kórházat támogató alapítvány klipjére, amely az mutatja meg, mekkora küzdelem folyik a nap 24 órájában a kis betegek gyógyulásért.
 
Babaútlevelet bocsájtott ki a Pannon Filharmonikusok zenekar

Babaútlevelet bocsájtott ki a Pannon Filharmonikusok zenekar

Meseszerű történetekkel csábítja a kicsiket a pécsi Kodály Központban hallható eseményekre a Pannon Filharmonikusok (PFZ) által kiadott "babaútlevél".
 
Már a második albuma jelenik meg Magyarország egyetlen állami gondozottakból álló énekkarának!

Már a második albuma jelenik meg Magyarország egyetlen állami gondozottakból álló énekkarának!

Kezdd el tenni a jót! címmel második lemezét jelenteti meg Magyarország egyetlen állami gondozottakból álló énekkara, a Lélekzuhany Gospel Kórus. Lemezükön és annak bemutatóján kiváló hazai zenészek muzsikálnak.
 
15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

15 év után újra élőben emelkedhetünk fel Mobyval

Már csak néhány hónap, és újra kinyílik a másik világ kapuja (hagyd kint a valóságot), de az eddigi koncertbejelentések alapján már most jól...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.

Hogyan tudnék élni nélküled, avagy ki tud többet a magyar filmzenékről?

A DUE Médiahálózat szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával immáron kilencedik alkalommal indítják el a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak elnevezésű vetélkedőt, amely a 14-20 éves közönséget szeretné szórakoztató módon közelebb vinni a magyar filmekhez, sorozatokhoz és készítőikhez
Új koncertek