Menopauza
Fotó: FransA (Pexels)

Fesztivállapot – Elmarad? Áthelyezik? Folyamatosan frissülő információk

Teszünk egy kísérletet arra, hogy egy felületen nyilvántartsuk, melyik fesztivál miképpen dönt idén nyáron.
 
R. Kelly

R. Kelly is bepróbálkozott a koronavírussal

Rájár a rúd az egykoron oly népszerű Grammy-díjas amerikai énekesre, aki 2019 februárjában került börtönbe. R. Kelly házi őrizetes kérelmét elutasította a bíróság. Azért a koronavírus sem lehet jó indok mindenre...
 
 
Örvényeshegy

Idén nem piknikezünk Örvényeshegyen – elmarad a fesztivál

Ahogy az várható volt, a májusi rendezvényeket is sorban törlik, szerencsésebb esetben elhalasztják őket. A fesztiválok esetében sajnos leginkább az első változat érvényes, így történt ez az Örvényeshegy Piknik setében is,
 
Fotó: Novarock/FB

Európa egyik legnagyobb fesztiválja bedobta a törölközőt

Most már biztos, hogy az egyik legjobban várt európai fesztivál, a Nova Rock is kénytelen kihagyni az idei szezont, ugyanis Ausztriában rendeletben meghosszabbították a tömeges rendezvényekre szóló tilalmat.
 
Music Hungary Szövetség

A magyar zenészek az élőzenés fellépésekből szerzik jövedelmük több mint 60 százalékát

Azzal mindenki tisztában van, hogy a járvány egyik legnagyobb vesztesei a szórakoztatóiparban tevékenykedők. A 2020-as év bevételi szempontból akkor is mínuszos lesz, ha esetleg nyárra már feloldják a korlátozásokat, erről nincs információnk, csak optimizmusunknak adtunk hangot. Ennek...
 
Fotó: Mudra László

A tavaszi nyitóhétvége nyáron lesz a Kobuciban

Egyre inkább úgy tűnik, hogy sajnos az áprilisi és májusi koncertektől is könnyes búcsút kell vennünk. Bár van aki még reménykedik, a Kobuci már most elkezdte átszervezni a programnaptárát.
 
 
Fotó: Hauser Facebook

Nem marad el: új időpontot kapott a Hauser-koncert!

Bár már hónapok óta nem lehet jegyet venni a 2Cellos-ból ismert Hauser szimfonikusokkal megtámogatott Arénás koncertjére, most még az is megeshet, hogy lesznek felszabaduló helyek, mivel az április 28-ai esemény átkerült október 11-re.
 
A fotó illusztráció (Wendy Wei/Pexels)

A fesztiválok 15 százaléka már biztosan elmarad

A világjárvány miatt a fesztiválok 15 százaléka már biztosan elmarad, a szervezők 20 százaléka gondolkodik más időpontban való megrendezésen és 65 százalékuk még nem döntött. A fesztiválévad részleges vagy teljes "bedőlése" a közreműködők, szervezők, vállalkozók és...
 
Megvan, mi lesz az Eurovízió helyett

Megvan, mi lesz az Eurovízió helyett

Azt nemrég megírtuk, hogy kórházzá alakították a koronavírus-járvány terjedése miatt lefújt Eurovíziós Dalfesztivál rotterdami helyszínét, az Ahoy konferenciaközpontot. Akkor még kérdés volt, hogy mivel pótolják a műsort és mivel kárpótolják az így ki nem jutott előadókat.
 
Utcára kerül a Cirque du Soleil csaknem egész társulata

Védőháló nélkül: utcára kerül a Cirque du Soleil csaknem egész társulata

A világ legnagyobb kortárs cirkusza bejelentette, hogy ideiglenesen 4679 munkahely megszüntetésére van szükségük, miután világszerte 44 rendezvényük marad el a koronavírus kitörése miatt, ez azt jelenti, hogy a társulat 95 százalékát elbocsátják – értesült a Színház Online.
 
Fotó: pagesix.com

Bon Jovi fiának a mosókonyha volt a karanténja

Karanténba került a nem is olyan rég még Harry herceggel duettező Jon Bon Jovi egész családja, miután 17 éves fiánál jelentkeztek a koronavírus tünetei. A rocksztár és családja most saját otthonukban kényszerültek elkülönülésre Jacob betegsége miatt.
 
Szevasz, tavasz, jön a Terasz!

A tavasz jön, a Terasz sajnos nem

A koronavírus megfékezése érdekében bevezetett korlátozások miatt a 2020-as Akvárium Tavasz Terasz elmarad, és nem is kerül más időpontban megrendezésre – közölte ma az Akvárium.
 
Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek