Menopauza
Ez majdnem szerelem volt – Elhunyt Bradányi Iván

Ez majdnem szerelem volt – Elhunyt Bradányi Iván

92 évesen meghalt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője a Szent Imre Kórházban hunyt el – közölte Bradányi Iván gyámja, Munkácsy Sándor hétfőn az MTI-vel.
 
 Fotó: Wendy Wei (Pexels)

Ismét összegyűlik a hazai rendezvényszektor

A Magyar Turisztikai Program Alapítvány május 31-én ismét megrendezi Rendezvény ReStart konferenciáját a teljes rendezvényipar problémáira és annak lehetséges megoldásaira fókuszálva.
 
 
Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán

Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán

Stanley Jordan dzsesszgitáros, David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonos, valamint Billy Kilson dobos is fellép a negyedik SopronDrum elnevezésű fesztiválon július 7. és 10. között a fertőrákosi barlangszínházban.
 
Cseh Tamás grafikája

Cseh Tamás pályázatot írtak ki – ezúttal nem zene!

Cseh Tamás szellemi hagyatékához kapcsolódó képzőművészeti alkotásokra írt ki pályázatot a Budai Vároltalmazó Közalapítvány.
 
Fotó: Gyerek Sziget

Pünkösdtől három hétvégén a gyerekeké a Sziget

Két év szünet után június 4-5-6-án indul, és további két hétvégén várja az apró fesztiválozókat és szüleiket az ingyenes Generali Gyerek Sziget, a megszokott helyen, a Hajógyári-szigeten.
 
Fot: Fonogram

A Piramis és Komjáthy György életmű-díjat kapott, megvan az év slágere is – Fonogram 2022

Tizenkilencedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélt oda díjakat.
 
 
A Svábhegyi Csillagvizsgálóban készítette legújabb klipjét a Bagossy Brothers Company

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban készítette legújabb klipjét a Bagossy Brothers Company

Ahogy a legtöbb Bagossy Brothers Company klipet, a Csillag az égent is Sáji Róbert és Márton László operatőr-rendező páros készítette.
 
Fotó: MTI

Dancing 1925 a Várban – tánc 2022 a Hajón és a Müpában

Dancing 1925 címmel nyílt tárlat a Nemzeti Galériában, amely az 1920-as évek Párizsának éjszakai világát mutatja meg a műalkotásokon keresztül. De táncolnak a Hajón és a Müpában is.
 
Céline Dion 2023-ra halasztja idei európai turnéját – megvan az új időpont

Céline Dion 2023-ra halasztja idei európai turnéját – megvan az új időpont

Egészségügyi problémái miatt 2023-ra halasztotta idénre tervezett európai turnéját Céline Dion. A világhírű kanadai énekesnő korábban idén június 27-re bejelentett budapesti koncertjének új időpontja 2023. március 16.
 
Fotó: A38

A 19. szülinapra megnyílik az A38 orrterasza és megújult tetőterasza

Az idén egy híján huszadik évébe lépő A38 Hajó koncertekkel, valamint beltéri és szabadtéri eseményekkel ünnepli születésnapját.
 
4 Gerdesits 1 színpadon

4 Gerdesits 1 színpadon

Gerdesits 50+, április 29. – azaz ma a Muzikumban!
 
Rangos német kitüntetést kapott Snétberger Ferenc

Rangos német kitüntetést kapott Snétberger Ferenc

A magyar zenész a gitár kategóriában kapta meg a Német Dzsesszdíjat (Deutscher Jazzpreis), amelyet szerdán este vett át a brémai gálán.
 
Jonny Greenwood (Radiohead) és Nick Cave az Oscar előszobájában

Jonny Greenwood (Radiohead) és Nick Cave az Oscar...

Amikor a filmzene szóba kerül az Oscar kapcsán, hajlamosak vagyunk nagyzenekari hagyományokra és „klasszikus” komponistákra gondolni. A 2026-os...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A dalai még hazakísérnek karácsonykor – búcsú Chris Reától

December 22-én, 74 éves korában elhunyt Chris Rea, a brit rock- és blues-zenei hagyomány egyik meghatározó énekes-dalszerzője. Családja közleménye szerint Rea rövid betegeskedés után szerettei körében, békében távozott el.

A NYERS ismét bebizonyítja, hogy elmúltak a buta zenék

A ’90-es évek vége és a 2000-es évek eleje magyar rock- és underground zenei életének egyik meghatározó zenekara, a Nyers közel három évtizedes, szinte teljes inaktivitás után újra színpadra áll. A valóban rendkívülinek ígérkező koncertre december 28-án, vasárnap kerül sor a Turbina Nagytermében.
Új koncertek