Többet nem ébredünk Jáksóval
Jáksó László már ma reggel sem volt hallható az elmúlt hónapokban általa vezetett Sláger Reggel című műsorban. Három évvel ezelőtt, 2017 márciusában csatlakozott a Sláger FM csapatához.Idén nem piknikezünk Örvényeshegyen – elmarad a fesztivál
Ahogy az várható volt, a májusi rendezvényeket is sorban törlik, szerencsésebb esetben elhalasztják őket. A fesztiválok esetében sajnos leginkább az első változat érvényes, így történt ez az Örvényeshegy Piknik setében is,Európa egyik legnagyobb fesztiválja bedobta a törölközőt
Most már biztos, hogy az egyik legjobban várt európai fesztivál, a Nova Rock is kénytelen kihagyni az idei szezont, ugyanis Ausztriában rendeletben meghosszabbították a tömeges rendezvényekre szóló tilalmat.A magyar zenészek az élőzenés fellépésekből szerzik jövedelmük több mint 60 százalékát
Azzal mindenki tisztában van, hogy a járvány egyik legnagyobb vesztesei a szórakoztatóiparban tevékenykedők. A 2020-as év bevételi szempontból akkor is mínuszos lesz, ha esetleg nyárra már feloldják a korlátozásokat, erről nincs információnk, csak optimizmusunknak adtunk hangot. Ennek...Fontosat üzent a Duran Duran koronavírusból felgyógyult gitárosa
John Taylornak, a 80-as évek legendás bandája, a Duran Duran basszusgitárosának pár hete pozitív lett a koronavírus-tesztje. Az 59 éves zenész a zenekar Instagram oldalán most közölte a hírt azzal, hogy szerencsére viszonylag hamar felgyógyult a kórból.Ezeken a videókon sírni fogsz! Gary Barlow kimaxolta a karanténvideó fogalmát
Nem csak mi unjuk halálra magunkat a négy fal közt, a világsztárok legalább annyira rosszul viselik a bezártságot, így nem csoda, ha egymást – és persze minket is – elszórakoztatnak egy-egy bejelentkezéssel.Nem zár be a Bazár! Koncertek virágvasárnaptól húsvéthétfőig
A Várkert Bazár digitális programsorozatot indít #várkertonline néven a Facebook-on, YouTube-on és a helyszín honlapján.Edények, fedők, flakonok – ezeken gyakorolnak a karanténba szorult ütősök
A Debreceni Egyetem zeneművészeti karának ütős hallgatói közül is sokan csatlakoztak ahhoz a kihíváshoz, amelyet az egyetem egy korábbi hallgatója Weimarból indított el a napokban.Indul a Road Movie extrája a Bagossy Brothers Company-val és Tillával
A "ROAD MOVIE GUIDE Tillával" a Maradj Otthon! Fesztivál Facebook oldalán április 5-én 18 órakor a Bagossy Brothers Company-val indul és öt héten át vasárnaponként jelentkezik majd.Lovasi akusztik-koncert Kispál és Borz-, Kiscsillag és szólódalokkal
Ha nem is klasszikus körülmények között, de koncertre mehet a Kiscsillag-közönség: április 12-én 20.00 órakor Lovasi András akusztikus szólókoncertet ad a Maradj Otthon Fesztivál részeként. A körülbelül 45 perces lakáskoncert-műsorban az új Kiscsillag-album dalai közül is...Katy Perry szűk körű babaváró bulit tartott – csak Orlando Bloom volt jelen
Pihenésnek egy kis bulvár: ahogy nézzük, 2020. attól is emlékezetes lesz, hogy megszületik az év legjobban várt sztárgyereke.Kirakták a rádióból Dévényi Tibi bácsit – egy kívánság sincs
Távoznia kellett a Retro Rádióból a népszerű lemezlovasnak – de nem azért mert rosszul célzott volna a pöttyös labdákkal, hanem azért, mert 74 éves – írja a Blikk.








































