Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere
Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Embertelen szép, embertelen jó – Zenevonatra szálltunk a MOMkultban
Nagy találkozás címmel pöfögött be a Zenevonat produkció a MOMkult színháztermébe. Az Abrakazabra Zenekar műsorában állandó vendégként játszik az LGT két legendája, Karácsony János James és Solti János, ezúttal azonban mások is csatlakoztak a vonatozáshoz, amely egy fantasztikus...Zenevonat érkezik a MOMKult vágányra
Októberben a MOMKult színpadán ismét felszállhatunk a Zenevonatra: az LGT örökzöldjei, legendás zenészei és a fiatal tehetségek közösen idézik meg a magyar rocktörténet egyik legnagyobb fejezetét.Egy elveszett Máté Péter-dal találta meg Kökény Attilát és Rakonczai Viktort
Amikor Kökény Attila először meghallotta a szerzeményt, azonnal magával ragadta... „Mintha nekem írták volna" – mondta. Az énekes szívvel-lélekkel készül arra, hogy a legnagyobb alázattal és tisztelettel adja elő ezt a különleges művet az 50. születésnapját ünneplő, MVM...Életed hétvégéje, avagy a Follow The Flow-tól a Thália színpadáig
2025. április 12-én lesz az Életed hétvégéje című mini musical ősbemutatója a Thália Színházban. Hogy mi ez a fura elnevezés és mit jelent zenét írni színpadra, arról a zeneszerző, Furák Péter mesél. A Vígszínház egykori zenei vezetője, zeneszerzője olyan előadókkal...A Happy End Után Is Van Másnap – itt van Lil Frakk új albuma
Lil Frakk élőben március 28-án adja elő újdonságait a budapesti Akvárium Klubban, melyet egy új Sávlekötő Camp évad követ majd.Lil Frakk eladta magát egy multinak
Lil Frakk egy igazi „céges" bangerrel zárja 2024-et, amelyben közreműködője egy fiatal tehetség: a Sávlekötő Camp forgatásán megismert szolnoki. A „BLAHBLAH" című trackhez kijött egy saját rendezésű, multis, open office környezetben készült videóklip, mellyel jól odavágnak a...Kökény Attila, Rakonczai Viktor és Charlie először együtt – a bárban
Kökény Attila és Rakonczai Viktor gyermekkori vágya teljesült azzal, hogy új dalukat Charlie-val készíthették el Legközelebb a páros pedig július 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon adja elő különleges vendégével, Charlie-val és kibővült zenekari kísérettel, erre az estére...TELEX: Josh Homme betegsége miatt lemondta európai turnéjának hátralévő állomásait a Queens of the Stone Age
Ma már emlegettük a Pohoda fesztivált a Thievery Corporation kapcsán – onnan érkeznek vasárnap Budapestre, most megint szerepel egy hírben a rendezvény, ugyanis a fesztiválozók hiába várják oda (is) a zenekart.A kaliforniai Ugly Kid Joe lép fel a Budapest Open Road feszten
Az amerikai Ugly Kid Joe 5 év után tér vissza Magyarországra, pontosabban a Budapest Open Road Days fesztiválra, a Műegyetem rakpartra. A zenekar az év legnagyobb magyarországi motoros rendezvényének egyik fő fellépője lesz.Vegán töpörtyű és zongoramuzsika, avagy boomerségünk története
Ahogy azt híreink között beharangoztuk, a Turbina vacsorakoncerteket szervez (link a cikk végén). Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy meghívtak a keddi eseményre. Minden ízében kiváló este volt...Előzenekart keresnek a Tankcsapdának – pályázat
Pályázatot hirdet zenekarok számára a Budapest Open Road Days 2024 fesztivál. A nyertes az idén 35. jubileumát ünneplő Tankcsapda előzenekaraként lép fel június 29-én a Műegyetem rakparton megrendezésre kerülő Budapest Open Road Days fesztivál nagyszínpadán.Akusztikus vacsorakoncertek a Turbinában – nem büfé-, bisztróügy!
Lehet, nem ez a legjobb lélektani pillanat, amikor a zenét és az étkezést egy lapon emlegetjük, de azért ez egészen más tészta (...), mint az operaházi büfé*: ez a BISZTRÓZÁS. Zenével.






































