Jazzlabirintussá változnak a Magyar Zene Háza terei
A Dés András kurátori hétvégén az osztrák és a magyar jazzélet középgenerációjának kiemelkedő zenészei játszanak együtt három kifejezetten erre az estére felálló formációban – először, de reméljük nem utoljára!Világszínvonalú prog rock egy Garay téri pincében
A Szintézises Gerots Zoltán YouTube-csatornájának tizenöt követője van. Velem együtt tizenhat. És nem, nem azért, mert nem is érdemel többet. Sőt, megnéztem: a Mandrake Moon csatornáját tizenheten követik.A Punnany Massifé lesz az első tánc: ma nyit a fertőrákosi barlangszínház
Ma kezdődik a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház 2022-es szezonja: a Királynők és királyok címmel meghirdetett évadot a Punnany Massif zenekar nyitja meg, másnap Szulák Andrea és a Stúdió 11 Ensemble ad koncertet.Nagyon nagy nevek a soproni dobos fiestán
Stanley Jordan dzsesszgitáros, David Sanborn hatszoros Grammy-díjas szaxofonos, valamint Billy Kilson dobos is fellép a negyedik SopronDrum elnevezésű fesztiválon július 7. és 10. között a fertőrákosi barlangszínházban.Vacsorakoncertek a szuterénból
A Szuterén Gasztrotér egy lakásétterem, amelyet a Tóth házaspár (Rita és András) működtet házuk vadregényes kertjében és egy különálló, vendégek fogadására alkalmas beltéri helyiségben 2017 óta.Eric Clapton, Kid Rock és Van Morrison a Variety legrosszabb dal/2021. listáján
Kemény volt a verseny ezen "kitüntetett" helyekért, de íme néhány a legrosszabb dalok közül a múlt évből – írja a lap, és hozzáteszi, hogy a védőoltás-ellenes rock gyakorlatilag külön alműfajjá vált, s szerintük Kid Rock, DaBaby, Eric Clapton vagy Van Morrison dacosan lázító...A Punnany Massiftól Rúzsa Magdiig: hatvan előadással érkezik a fertőrákosi barlangszínház új évada
Királyok és királynők évada mottóval, széles műfaji választékot kínálva, minden eddiginél több, összesen hatvan előadást tervez a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház a következő évadban.Megjelent vinylen az első magyar hardrock-koncert
A legendás Taurus együttes 1972-es felvétele nemsokára 50 éves, és először jelent meg vinylen, mégpedig vágatlan formában.Zorba, a görög – elhunyt Mikisz Theodorakisz zeneszerző
Elhunyt Mikisz Theodorakisz világhírű görög zeneszerző. A Zorba, a görög című film zenéje, valamint számos más népszerű dallam írója csütörtökön Athénban, 96 éves korában halt meg.Kíséri a zenekart a balszerencse – daganattal küzd a Blink-182 basszusgitárosa
A HVG szúrta ki: Mark Hoppus a Twitteren azt írta, hogy „szívás” és „fél”, de bízik az orvosokban. A banda 49 éves basszusgitárosa és vokalistája az elmúlt három hónapban kemoterápián esett át. Az egyelőre nem publikus, hogy a rák melyik szervét támadta meg.Rakpart – pihenőpart: 2 hónapig, hétköznapokon is!
A pesti rakpart Lánchíd és az Országház közötti szakasza június 18. és augusztus 15. között – hétköznapokon is! – a gyalogosoké és a kerékpárosoké lesz.Élő kirakatkoncert az Átriumban
A tavaly tavaszi karantént követő, nagy sikerű „A függetlenség napja – posztkarantén (újra)megnyitó” után idén június 4-én este 7 órakor tartja az Átrium ÚjraÚjraMegnyitó című járványzáró eseményét a Bisztrószínpadon.






































