Festő zenészek és zenélő festők – összművészeti kisfesztivál a Gödörben
A Gödör Klubban november 20-án különleges, egynapos összművészeti minifesztivál lesz „Festő Zenészek és Zenélő Festők” címmel, ahol a képzőművészet, az improvizatív zene és az alternatív koncertkultúra találkozik. A szervezők célja, hogy visszahozzák a hajdani "gödörklubos szinergiát": azt a szellemiséget, ahol különböző műfajok és alkotók természetesen keveredtek.
Nehéz helyzetbe került zenészek, van segítség!
Új pályázatot írt ki a Fábián Juli Emlékalapítvány a nehéz egészségügyi, szociális, vagy egyéb okok miatt kedvezőtlen helyzetben lévő zenészek és zeneipari háttérmunkások támogatására – közölte az Alapítvány kuratóriumának elnöke.Három friss megjelenés, három külön világ – új albumok a hazai zenei palettán
Őszre három olyan lemez érkezett, amelyek más-más hagyományokból és zenei attitűdből táplálkoznak: a The Pontiac a dallamos rock szabadságát, a Söndörgő a délszláv zenei örökség és a kortárs lendület találkozását, míg Szekeres András új nagylemeze az egyetlen zongora és...Szombaton Szekérfesztivál!
Milyen csodálatos, hogy ezt a színes fesztivált senki sem akarja betiltani, senki sem érzi úgy, hogy akár gyermeket, akár felnőttet mindenképpen meg akarnak téríteni a felvonulók – ez a fesztivál (is), az ami!FRINGE 2024: 300-ból választott ki a Zene Háza 30 zenészt – itt a névsor!
Idén nyáron a Magyar Zene Háza missziójának támogatásaként indult el a Fringe program, melynek keretében zeneiskolások, hobbizenészek, feltörekvő zenekarok és utcazenészek kapnak lehetőséget a fellépésre a Ház különböző pontjain. A júniusi határidőig közel 300 pályázat...Megérkezett a FEZEN színpadainak részletes programtáblája!
Idén is rengetek fellépővel, stíluskavalkáddal, és a már jól bevált helyszínnel vár mindenkit Székesfehérvár legnépszerűbb fesztiválja, az idén 27. évét ünneplő FEZEN. A 2024-es kínálat legnagyobb durranásának a techno-király Scooter formáció bulija ígérkezik, de...Hare, hare: Szekérfesztivállal a Városligetbe, az Indiai fesztiválra
Az idén már 28. alkalommal tér vissza Kṛṣṇa szekere Budapestre. Ingyenes, egész napos programmal várják az érdeklődőket június 29-én, szombaton a belvárosban és a Városligetben a Szekérfesztiválon és az India Fesztiválon.Fergeteges örömzenélés a Hajón jótékony céllal: Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák + Várkonyi Csibészek
2024. június 24-én 19 órától a budapesti A38 hajón a hazai fúziós zene két kiemelkedő együttese, Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, valamint a Várkonyi Csibészek egy nemes ügyért állnak színpadra. Fellépésükkel az állami gondoskodásban élő gyerekek terápiás...FEZEN 2023: Átmentünk a szivárvány alatt – és a múlt században találtuk magunkat
Idén egy napot töltöttünk a 26. FEZEN fesztiválon, ami ahhoz kevés, hogy egy komplett képet nyújtsunk a rendezvényről, ahhoz viszont pont elegendő, hogy magabiztosan kijelenthessük: még mindig az egyik legélhetőbb fesztivál a hazai piacon!Ma kezdődik a 26. FEZEN Fesztivál!
Ma kezdődik a buli Fehérvár legfelkapottabb fesztiválján, ahol a legnagyobb húzónév idén egyértelműen a The Black Eyed Peas csapata, de emellett rengeteg más koncert és persze játékok is várják a vendégeket, értékes nyereményekért cserébe. :)Tizedik jubileumi Alba Regia Feszt
Idén 10 éves évfordulóját ünnepli a korábbi hagyományokat újraélesztő jazz fesztivál. Ezen a nyáron augusztus 4-6 között csendülnek fel az improvizatív dallamok Székesfehérvár szívében.Síppal, dobbal, nádi hegedűvel - Sikerrel zárult az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája
A Zenés esték a Nagyerdőn hangversenysorozat Szaxofon és Hegedű, illetve Ütőhangszeres Gálája idén is nagy sikert aratott a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében. A 22. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretében tartott koncertsorozat ebben az évben...F*sza kis trip volt! Feloszlik a BURNOUT zenekar
Nagy kísértés volt eljátszani a zenekar nevével, de ellenálltunk neki. 16 év után befejezik a zenélést együtt.






































