Nekiestek Post Malone-nak, amiért megtartotta koncertjét
A zenész a koronavírus terjedése ellenére megtartotta koncertjét, habár több (rengeteg) zenész a rajongók és a crew egészségének megőrzése érdekében (illetve több országban a vészhelyzet miatt bevezetett rendelet miatt) lemondta turnéját.Koncertek a Marionettszínházban
Négy koncertet tartanak április 18. és június 27. között a fertődi Esterházy-kastély Marionettszínházában és a Haydn-teremben a tavaszi koncertsorozat keretében.Titkos produkcióval készül a Strand Fesztivál
50 plusz hazai zenekarral bővülve elkészült a Strand Fesztivál nagyszínpadának teljes beosztása. A szervezők minden eddiginél erősebb line-uppal várják a fesztiválozókat Zamárdiba augusztus 18. és 22. között.Egyre több hazai zenekarral utazhattok együtt vidéki koncertekre
Közel két hónapja indult útjára az első Osztálykirándulós csapat, és a siker láttán máris beindult a szervezkedés a következő turnus megvalósítására. A cél a hazai bandák közönségének megmozgatása, ami jelenti egyben az utazást az adott zenekar koncertjére, a meet & greet...Pély Barna is beállt a sorba
Mivel viszonylag kevesen (tévés léptékkel mérve: senki) nézték A DAL 2020 szombati előválogatóját, mi sem, ezt már bevallottuk, így bloggerünknek, Szusinak el kell hinnünk látatlanban, hogy elhangzott ez a mondat az adásban: "Nem a zenei tér érdekel, arra annyira nem vagyok kíváncsi,...Ez az a Madonna-koncert, amelyen egyetlen szelfi sem készült
A BBC News emlékeztetett rá, hogy a sztárnak 93 – más források szerint 85, de ki számolja... – fellépést szerveztek a világkörüli koncertturnéra, de ebből már tízet le kellett mondania térd- és csípőfájdalmai miatt és orvosai tanácsára. Legutóbb hétfői, első londoni...Nagy Ferónak bejön A Dal 2020
Mondjuk, elég fura lenne, ha nem így vélekedne, mert ő az egyik zsűritag... Az első válogató szombaton lesz.Szombaton bemutatkozik A Dal 2020 első 10 előadója
A sorozat három válogatójából összesen tizennyolc dal jut a két elődöntőbe, ezekből nyolc előadó kerül a március 7-i döntőbe.Ellie Goulding és a Sum41 is a Balatonon Strandol idén nyáron
Újabb négy világsztár csatlakozott a Strand Fesztivál idei fellépőinek exkluzív társaságához, így már biztos, hogy Ellie Goulding, a Sum41, Dj Fresh és Wilkinson is a Balaton partján barnul a nyáron.Majd, ha fagy! Téli piknik Etyeken sült malaccal, forralt borral, koncertekkel
Nehéz ilyenkor télen kimozdulni egy szabadtéri programra, de ha végignézzük a Téli Etyeki Piknik kínálatát, megéri fölhúzni a meleg pulcsit és a bundás csizmát.Megvannak A DAL 2020 indulói – Nagy Feró ismét zsűrizni fog
Február 1-jén indul A Dal 2020 dalválasztó-show kilencedik évada a Duna Televízió műsorán.Forog a sírjában vagy ujjong Beethoven? Mesterséges intelligencia fejezi be a 10. szimfóniát
Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála, most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy...






































