Némelyik tehetségkutatós messzire jutott – legmesszebb Rúzsa Magdi
A tehetségkutatók vitathatatlan érdeme, hogy számos előadót megismertettek a hazai közönséggel, aminek köszönhetően több győztes zenei pályafutása felfelé ívelt. Többen közülük a hazai zenei élet aktív szereplőivé váltak, számos saját lemezt és slágerlistás dalt készítettek.Szabad a Színpad! Még két hétig lehet jelentkezni a tehetségkutatóra
Az ERöMŰVHÁZ Nonprofit Kft. a VII. kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központ szervezésében pályázatot ír ki Budapesten működő, feltörekvő, fiatal zenekarok és egyéni előadók részére. Jelentkezési határidő: 2022. október 30. (vasárnap).Öröm a Zene: Az év zenésze egy teljes zenekar lett
Az elismerést olyan emberek kapják, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért. Az Analog Music Hall-ban tartott eseményen egyben az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is lebonyolították, amit a Heavy Brains nyert (képünkön).Vasárnap délben kezdődnek az ingyenes koncertek a Kobuci Kertben: Fülesbagoly Tehetségkutató
Az ötödik alkalommal megvalósuló eseményről többek között fesztiválfellépési- vagy rádiós játszási lehetőséggel térhetnek haza a győztes versenyzők.A Fülesbagoly nem épít fészket – de tehetséget kutat!
Azt tudtátok, hogy az erdei fülesbagoly egy "lusta dög", mert a varjak elhagyott fészkeit lízingeli költésre? Nos, ez a "restség" egyáltalán nem jellemző a Fülesbagoly Tehetségkutatóra, ami idén emelte a téteket, és szokás szerint Debrecenben, Budapesten és Martonvásáron rendezik meg.A Partizán Kandech Evelyne emlékének ajánlja Megasztár-különkiadását
A Partizán régóta készült egy produkcióra Megasztárral kapcsolatban – most, karácsony alkalmából meg is valósították. Megszólaltatták az egykori versenyzőket, a produkció háttérdolgozóit, kreatív csapatát, a zsűri tagjait, a műsorvezető Till Attilát. Az adást Gulyás Márton...Eki, eki, bőrdzseki – Hajós András is benne van a tiktokos tehetségkutató zsűrijében
Elndult az Index online tehetségkutató műsora, melyben a hírportál és a Compact Tv közösen keresi Magyarország legjobb tiktokkereit – írja a Kreatív a portál közleménye nyomán.Nyert a Lanou, posztumusz díjat kapott Siklósi Örs
Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 12 kategóriában, elsősorban zeneipari háttérembereknek. Az Analog Music Hall-ban tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit a Lanou nyert, s az év zenésze...Nincs műfaji megkötés vagy nevezési díj: egyszerűen SZABAD A SZÍNPAD!
Az ERöMŰVHÁZ a K11 Művészeti és Kulturális Központtal karöltve pályázatot hirdet budapesti feltörekvő zenekarok és előadók részére. A verseny kétfordulós, a pályázó zenekarok közül 10 előadó/zenekar juthat a döntőbe.Vajon szigorú zsűritag lesz a Kowalsky meg a Vega zenésze?
Szebényi Dani a Kowalsky meg a Vega állandó tagja, de számos más formációban is feltűnik. Magyarország egyik legtöbbet foglalkoztatott billentyűse szeptember 12-én a zalaegerszegi Mutasd Meg Magad - Öröm a Zene Tehetségkutató zsűritagja lesz.A legjobb frontember kapja majd a Siklósi Örs Díjat
Idén is megrendezik a Fülesbagoly Tehetségkutatókat, a tavalyi évhez hasonlóan Debrecen, Budapest és Martonvásár ad helyet a könnyűzenei versenyeknek. Az eseményeken az AWS elhunyt énekesére emlékezve átadják a Siklósi Örs Díjat.3 videó –7 év: egy tatai fiú útja Az ének iskolájától az Öröm a Zene díjkiosztójáig
A Hangszeresek Országos Szövetsége vasárnap az A38 Hajón tartotta az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét, amit a Kontraszt elnevezésű formáció nyert. Történetünk hőse, Lőrincz Álmos és a Quack zenekar az egyik különdíjat vihette el a mintegy ezer nevezőt...



































