Girls Just Wanna Have Fun: Cyndi Lauper búcsúturnéja Budapestet is érinti
Egy évtizednyi szünet után egy utolsó lendületet vesz Cyndi Lauper: a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné budapesti megállója 2025. február 19-én a Budapest Arénában lesz.BMTH – a nap, amikor mégsem haltunk meg
Úgy indult a hétfő esténk, hogy ez lesz életünk utolsó koncertje, mert a végére mind meghalunk. Legalábbis a Bring Me The Horizon által megálmodott utópisztikus hölgy, Eve így köszöntött minket a Park kivetítőjén, és bár valóban megküzdöttünk a helyi humanoidokkal meg a fülledt...Tornádó a Budapest Parkban
Vasárnap este tornádóként söpört végig a Budapest Parkon kedvenc gyalog kakukk figuránk, az extravagáns és szókimondó, ugyanakkor végtelenül közvetlen és imádnivaló ifjú, aki Yungblud álnéven alkot maradandót az utókor számára.Csövi állapota már megengedi az Alcoholt – indulhat a nyári turné
2024 februárjában életveszélyes állapotban szállították kórházba az Alcohol zenekar frontemberét, Tóth Sándor Csövit. Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy gond van, mert egy januárban kiadott zenekari közleményben bejelentették, hogy lemondják a tavaszi turnét.Világsztár amerikai gitárossal turnézik májusban a Djabe
Chieli Minucci a nyolcvanas évek elején alapított, világhírű amerikai jazz/funk/world formáció, a Special EFX alapító tagja és mai napig vezetője. A legutóbbi Special EFX albumot a Djabe együttes vezetője, Égerházi Attila adta ki Magyarországon, ebből az alkalomból a Djabe zenekar...Elviszik magukkal a Kollár-Klemecz Lászlót is? A Carson Coma Európa-turnéra indul
Az őszi, 10 állomásos Európa-turné lesz a zenekar eddigi leghosszabb külföldi koncertkörútja, két hét alatt összesen nyolc országban és tíz városban játszanak majd, Bécstől Londonon át Münchenig.Vilmos herceg egykori osztálytársa túl van már a 3000. koncertjén – plusz 1 Dürer Kert
Egy igazi punk-rock utcai harcos, aki ha tehetné, 366 napot koncertezne egy évben: Frank Turner 42 éves, és készen áll arra, hogy 2024-ben újra lezúzzon mindent. Például novemberben, a Dürerben.A nap híre: Bring Me The Horizon a Parkban
Örömhír a metalcore rajongóknak, hogy a Live Nation szervezésében június 17-én a Budapest Parkot fogja apró darabokra szaggatni a brit zenei éra nagy büszkesége, az idén 20. évét ünneplő Bring Me The Horizon. Az extravagáns frontember Oli Sykes vezette csapat vadonatúj albumával...Érdemes volt négy évet várni James Arthurra
Négy évet kellett várnunk arra, hogy kedvenc X-Faktor győztesünk, James Arthur végre bepótolhassa elmaradt koncertjét, de megérte! Az európai turné utolsó állomásaként igazán kitett magáért az egész produkció. A közönség pedig telt házzal és maximális bulizással hálálta meg...Bécstől Pécsig: turnéra indul a Kispál és a Borz
Áprilistól öt külföldi városban (Bécs, Zürich, München, Dublin, London) és tíz magyar helyszínen lép fel a zenekar, itthon pl. egy SopronFesztes és egy dupla Kobucis koncerttel örvendezteti meg közönségét Lovasi és csapata. A csattanó persze a végén lesz.Az a hír járja, hogy a Rolling Stones is beveszi magát a Las Vegas-i Sphere-be
A U2 épp a minap jelentett be újabb 11 show-t 2024 januárjára és februárjára – már ha erre az élményre megfelelő ez a szó. A zenekar a nyitókoncert óta heti két-három koncertet ad itt!Nem csak a húszéveseké a világ: a Korda-házaspár 50 helyszínen, több tízezer rajongó előtt koncertezett
A Reptér turné névre keresztelt eseménysorozat keretében a művészek felléptek egyebek mellett az EFOTT-on, a debreceni Campus Fesztiválon, több vidéki városban, sőt, a határon túlra is elvitték lobogtatni a szélzsákot