Kicsit leáll az Irie Maffia – megszületett Sena kisfia
Az énekes-műsorvezető annak idején – stílszerűen – a Nyomjad, anyukám! című műsorának legújabb epizódjában jelentette be terhességét. Kisfia a vártnál két héttel korábban született, és az Élő Farkas Dela Kwame nevet kapta.Alakul a Demjén-szuperkoncert!
Többedmagunkkal aggódtunk azon, hogy vajon a hagyományos, év végi nagykoncertjére felgyógyul-e Demjén Ferenc. Szerencsére nagyon úgy tűnik, hogy túl van a nehezén, és erre a fellépésre koncentrálhat – nem is akárkik társaságában...Az Airbnb és a nagy zenei dobások: KISS-koncert cápákkal, John Lennon-ház extrákkal
Azt nem mondhatjuk, hogy az Airbnb csak ül és számolgatja a pénzét... Egy részét visszaforgatja, például abba, hogy egy – félig-meddig – víz alatti koncertet szervezzen a Kiss-nek...A sikert sikerre halmozó 2Cellos egyelőre feladta: 1Cellos jön az Arénába nagyzenekarral
A 2Cellos a 2019-es év egyik felmérése alapján a turnébevételeivel az első 50 zenekar között van. Úgy tűnik, ez a pozíció annyit kivett belőlük, hogy egyelőre felfüggesztik a közös működésüket.Jövő héten Budapesten Eros Ramazotti!
Az összekeverhetetlen hangú olasz énekes Eros Ramazotti 2019. október 24-én veszi be újra az Arénát Budapesten Vita Ce N'é elnevezésű világ körüli turnéja keretében.Anna and the Barbies, Jurij, Fekete Jenő, Várkonyi Csibészek – egy éven át tisztelegnek az élőzene előtt
Jazz, blues, rock, pop, zenés színházi est és sok más izgalmas zenei műfaj képviselteti magát az Akkordok Élőben – Az élőzene ünnepe, programsorozat keretében.Heti hetes – zenész módra
A Fülesbagoly blog YouTube csatornáján hétről hétre ismert magyar zenészek kommentálnak aktuális zenei híreket. Az első részben terítékre kerül a klipszemle, az online zaklatás, a bakelit újbóli felvirágzása és a zenei lopás is.Nick Cave újra Budapestre jön!
Jövőre újra ellátogat Magyarországra Nick Cave és zenekara, a Bad Seeds. A zenekar a legfrissebb lemezét, a napokban megjelent Ghosteent mutatja be 2020. június 2-án a Papp László Budapest Sportarénában. Legutóbb tavaly júniusban jártak Magyarországon, akkor is az Arénában.Ingyenes Szabadságkoncert a Millenárison október 23-án
Aki rendhagyó módon szeretne ünnepelni október 23-án, annak irány a Millenáris, ahol ingyenes koncertekkel várják a látogatókat.Lil Peep egyik legközelebbi barátja lép fel a Dürerben
Lil Peep producere már járt nálunk tavaly tavasszal – Smokeasac március 31-én lépett fel, szintén a Dürer kertben. November 24-én Brennan Savage-t üdvözölhetjük itt, aki új lemezével turnézik Európában.A Depeche Mode, a Motörhead, a Nine Inch Nails és Whitney Houston is bekerülhet a Hírességek Csarnokába
Október van, tehát ideje volt összeállítani azt a 16 fős mezőnyt a 2020-as Rock & Roll Hall of Fame szavazáshoz, amelyben olyan előadókkal, zenekarokkal találkozhatunk, mint a Depeche Mode, a Nine Inch Nails, a The Notorious B.I.G., a Judas Priest, Whitney Houston vagy a Kraftwerk.Thom Yorke, a Radiohead frontembere Európában turnézik
Yorke június végén, Anima címmel jelentette meg harmadik szólólemezét – ez az album is kiemelt szerepet kap az USA-ban és Európában folyó turnén, amelynek dátumait és helyszíneit tegnap jelentették be.



































