Hollandokkal érkezik Újpestre az Ivan & The Parazol
Ivánék 2020. március 11-én az UP-ban adnak koncertet, amelyen két vendégük is lesz: a The Grand East és a DeWolff egyenest Hollandiából érkezik az Újpesti Rendezvénytér színpadára.A Papa Roach óriási bulit csapott az Arénában
A zenekarnak ez már sokadik magyarországi koncertje volt, azonban az első a Papp László Sportarénában. Megannyi fesztiválfellépés után ezen a helyszínen sem okoztak csalódást.A Sons Of Apollo nem jön a Barba Negrába – a turnét a járvány miatt törölték
A Sons Of Apollo sajnálattal jelentette be, hogy az elmúlt hetekben kialakult helyzetet mérlegelve úgy döntöttek: nincs más választásuk, mint leállítani a nemrég telt házas németországi koncertekkel indult európai turnéjukat, amely márciusban Budapest mellett többek között...Morcheeba a Budapest Parkban
A brit triphop duó számos alkalommal járt már nálunk az intim kiskoncerttől kezdve a fesztiválok nagyszínpadáig. Ezúttal a kettőt ötvözik – június 29-én a Parkban egy egész estén át hallhatjuk az idén huszonöt éves formáció legkiemelkedőbb dalait.Karácsony James az LGT-ről mesél
A Neked írom a dalt, az Álomarcú lány és az Egy elfelejtett szó című slágerekkel megjelent Mindig magasabbra című albumot a közönség együtt hallgathatja végig a gitárossal március 19-én a Lemezjátszó Classic-esten Budapesten, a B32 Galéria és Kultúrtérben, ahol Karácsony János...Késve kezdte, ráadás nem volt: Kelis fura bulija az Akváriumban
Langyosan indult, tüzesen folytatódott, hidegzuhannyal végződött a tegnap esti Kelis jubileumi koncert az Akváriumban. És még most is csak pillázunk, mi történt.A 30Y húsz éve fotókban
Különleges fotóalbummal és interjúkötettel ünnepli húszéves fennállását a 30Y-t – olvastuk a Kreatív.hu-n.Éjfélkor lehúzzák a rolót a bulinegyedben
Elfogadták a belső-erzsébetvárosi döntés-előkészítő munkacsoport tagjai azt a javaslatcsomagot, amelyet több hónapos tárgyalássorozat után dolgoztak ki a kerület bulinegyedében kialakult állapotok rendezésére – írja a Népszava.Móóóbil! – két turnét is futtatnak tavasszal Lóriék
Tavaszi zsongás címmel két országos turnét is lebonyolít tavasszal a P. Mobil. A több mint 50 éve létező hard rock csapat folytatja tavalyi Aranylakodalom-műsorát, de Móóóbil! címmel legnagyobb slágereit is előadja koncerteken.Töröltek egy-egy koncertet az Akváriumban és a Bánkitó Fesztiválon
Lemondta nyári fellépését a Wolf Parade a Bánkitó Fesztiválon a koronavírus miatt. A kanadai indie rockot játszó együttes azzal indokolta döntését, hogy felelőtlenségnek érzik, ha esetleg hordozóként körbeviszik a betegséget turnéjuk egyes állomásain – írja a 24.hu.Hány Kelemen van Kabátban? Egy Van!
Március 6-án az Akvárium klubban mutatja be új, EGY VAN című lemezét a Kelemen Kabátban.Életműdíjat kapott Tátrai Tibor
Tátrai Tibort életműdíjjal, Oláh Kálmánt az év zeneszerzője, Hujber Szabolcsot pedig az év szövegírója címmel jutalmazták az Artisjus 2020-as díjainak átadóján hétfőn Budapesten, a Dalszerző Expo részeként a Budapest Music Centerben immáron huszadik alkalommal megrendezett gálán.




































