Pásztor Anna és Szebényi Dániel énekesek, dalszerzők, együttesek jelentkezését várja
A "VARÁZSCERUZA - HAGYJ NYOMOT A VILÁGBAN PÁSZTOR ANNÁVAL 2024" elnevezésű fogyatékosügyi tehetségkutató és tehetséggondozó program immár másodszor várja profik és amatőrök jelentkezését egyaránt, a határidő október 10.Most jött a hír: a 94 éves kubai legenda Budapesten adja élete utolsó koncertjét
Omara Portuando 2024. október 6-án, azaz ma este a Papp László Sportarénában végleg és ünnepélyesen elköszön a közönségtől.Presser Gábor is felköszönti Csík Jánost a 60. szülinapján
Az ÉN DALOM című zenés köszöntő-előadás Csík János 60. születésnapjának előestéjén, december 29-én lesz az Erkel Színházban,Egy év alatt ugrott át a feltörekvőből az A-listás kategóriába – Co Lee duplázik az Akváriumban
Harmadik nagylemezével (van még ilyen fogalom?) jelentkezik a fiatal rapper. A La Promenade címre keresztelt albumot Co Lee és Blaize egymás követő két napon is (október 4-én és 5-én) bemutatják az Akvárium klubban, majd a duó országos turnéra indul.Siklósi Örs verseskötetét is bemutatják az Őszi Margón
A Millenárison, október 10. és 13. között rendezik meg idén az Őszi Margó Irodalmi Fesztivált. A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében megvalósuló programsorozat idén is a külföldi és hazai kortárs irodalom kedvenceit hozza el, esténként pedig zenei-irodalmi esteken...Hogy kerül egy hírbe Szabi, a pék és Szirtes Edina Mókus?
Már szavazhat a nagyközönség arra, hogy a 25 idei jelölt közül melyik három kapja meg a kiemelkedő magyar teljesítményekért járó Highlights of Hungary díjat és az ezzel járó 2 millió forintos pénzjutalmat.A zenész is ember... vagy nem?
Mindenkivel megesnek vicces sztorik, ez alól a zenészek sem kivételek. E mostani történetet inspirációként osztjuk meg veletek, hátha akad olyan zenész köztetek, aki olvassa – és folytatná a sorozatot. Várjuk a sztorikat! :)WINTERFEST: megjött Budapest Park MVM Dome-os fesztiváljának fellépőlistája
December 20-án és 21-én első alkalommal rendezik meg a Budapest Park WINTERFEST elnevezésű kétnapos eseményét az MVM Dome-ban, amelyre sokszínű zenei kínálattal készülnek.Daddies Cool, avagy apuk összeálltak, és csináltak egy rockzenekart FRISSÍTVE!
Pár nap alatt zajlott le – névről névre – a közösségi médiában a Daddies Cool névre keresztelt csapat bemutatása.Az Akvárium mai sztárfellépője: a kávé
Egész napos, korlátlan kávékóstolással, kávékoktélokkal, versenyekkel, programokkal, gépekkel és eszközökkel, valamint otthonra is megvásárolható csúcskávékkal várja a vendégeket A Kávé Napja vasárnap az Akvárium Klubban.Ingyenes programok a Magyar Zene Házában
Október 1-je a zene világnapja. Az UNESCO 1975-ben, Yehudi Menuhin kezdeményezésére nyilvánította a napot ünneppé világszerte, melyet idén a Magyar Zene Háza ingyenes eseményekkel ünnepel.Ilyenekről dalol majd a hold – szombaton az Akváriumban szülinapozik a Zanzibár
A Zanzibar idén – bármilyen hihetetlen is – negyed századot ünnepel, a jubileumi turnéra pedig egy hatalmas buli teszi majd fel a koronát, szeptember 28-án az Akváriumban..






































