Mamma Mia!

Marcellina két napra beköltözik a Vakok Állami Intézetébe

2017/09/17  ·     ·  koncert.hu

Szeptember 18-án reggel 9 órakor kötik be a szemét, és két napon át bekötött szemmel vakként fogja érzékelni a világot az énekesnő.

Marcellina két napra beköltözik a Vakok Állami Intézetébe

Marcellinát a Kócbabák ének­trió tagjaként ismerte meg az ország, majd az Apostol és a Full-tone együttessel nyugati turnékon vett részt. Hazatérve megalapította a Marcellina PJT-t, ekkor születtek A sztár csak te vagy, a Ne sírj, szaxofonom!, a Szexy Lady, a Fohász a szerelemért, az Újságárus lady című slágerek. Ezután főleg külföldön, Auszt­riá­ban, Németországban, Svájcban, Mallorcán, Kinában, Jamai­cában, Amerikában koncertezett. "Többen is csúnyán viselkedtek velem azok közül, akikkel itthon dolgoztam, ezért külföldre vettem az irányt. Férjhez mentem Svájcban, az egész világon zenéltem, angol és német nyelvű CD-im jelentek meg"- nyilatkozta a Borsnak.

A '80-as, '90-es évek népszerű énekesnője, Marcellina világot bejáró turnéi után néhány hónapja újra itthon tevékenykedik és kezdésként egy jótékonysági koncertsorozatot indított a Nádor Teremben a Vakok Állami Intézete Alapítványának javára.
 
A FEHÉR ÉJSZAKA című koncertsorozat következő állomása 2017.október 28-án kerül megrendezésre a Stefánia Palota színháztermében, ahol a Marcellina Pjt együttes 5 tagja mellett Horváth Tibor és Kroll Zsuzsanna, Titz Kira látássérült vokalisták állnak a színpadra, a vendég Burai Krisztiánnal és nem utolsó sorban Marcellina mentoráltjával a 14 éves tehetséggel, Castagno Claudia Raquel-el,akit idén a San Remo Junior nemzetközi énekversenyre benevezett és Claudia a 21 ország versenyén III. helyezést ért el.
 
Marcellina személyes kötődése a látássérültek világával a Marcellina Pjt együttes vak billentyűsén Molnár Jánoson keresztül erősödött meg. Két nagyszabású koncert bevételét az együttes még János életében jótékonysági koncertekkel segítette az Intézetet. E tradíció folytatásaként a koncertsorozat célja a jótékonysági adomány mellett a figyelem nyomatékos felhívása a vakok és gyengén látók életének nehézségeire.
 
"Hogy legalább egy cseppnyi fogalmam legyen erről az érzésről, két napon keresztül vakként érzékelem  majd a világot. Ezért bekötött szemmel egy személyemre szabott Érzékenyítő programon veszek részt szeptember 18.-tól a Vakok Állami intézetében a látássérültek körében" – nyilatkozta Marcellina.
 
„Személyes érintettségem miatt tudom, hogy egy vak ember, bár látásában korlátozva van, mégis ugyanolyan nagy dolgokra képes, mint mi, látó társai. Fontos, hogy ne megkülönböztessük látássérült embertársainkat, hanem egyenrangúnak tekintsük és segítsük őket, hogy legyen lehetőségük olyan teljes életet megélni, mint bármelyikünknek. Számomra ez a legfontosabb üzenete a koncertsorozatnak.  Bízom, hogy az érzékenységi  program után, mely egyben egy lélek fejlesztési út is számomra, hatványozottan képes leszek  segíteni. Emellett pedig nagy büszkeséggel tölt el, hogy a jó ügyért magyar közönség előtt léphetek fel. Hálás vagyok a Vakok Állami Intézete, illetve a Fény a Sötétben Alapítvány dolgozóinak azért, hogy egy emberként álltak a jótékonyság ügye mellé" – emelte ki az énekes-szaxofonos a koncertsorozat fontosságát.

A koncert bevételéből az intézet alapítványa, a Fény a Sötétben Alapítvány computer technikai segéd-eszközöket vásárol a látássérültek javára.

Marcellina, jótékonyság, Vakok Állami Intézete

 

 

Szólj hozzá!


Thriller: 40 éves minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma

Thriller: 40 éves minden idők legnagyobb...

Megjelenésének 40. évfordulóját ünnepli Michael Jackson (1958-2009) legendás albuma. Ebből az alkalomból a Sony Music az Estate of Michael Jackson...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Tökéletes hír halloweenra: Budapestre jön Alice Cooper és Johnny Depp bandája

A Hollywood Vampires, „a világ legjobb bárzenekarának” nevezett amerikai szupercsapat 2023. július 18-án a Sportarénában ad koncertet. A formáció ikonikus sztárokból és rocklegendákból áll: Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen.

A showcase nem tehetségkutató! A Music Hungary fesztivált rendez a feltörekvő előadóknak

Idén először – de hagyományteremtő szándékkal – a Music Hungary Szövetség feltörekvő előadókat bemutató, ingyenes showcase fesztivált szervez november 17. és 18. között Veszprémben, hogy bemutassa a hazai könnyűzenei színtér legfrissebb arcait.

Mit szólnál egy arénás Presser-nagykoncerthez?

A Fb oldalán közzétett bejegyzése szerint a legendás zenésznek nagyjából ugyanezt a kérdést tették fel... Vajon mit válaszolt? :)

A valaha celluloidra vitt leggyötrelmesebb jelenet – Hugh Grant utálta a táncolást az Igazából szerelemben

"Kiestem a ritmusból, főleg az elején, amikor a seggemet riszálom..." – sztár a mai napig morog amiatt, hogy táncolásra "kényszerítették" a filmben, amely nélkül 20 éve nincs karácsony.
Új koncertek