Szívrohamot kapott koncert közben a Piramis énekese

2018/03/04  ·     ·  Blikk

Szombaton volt a várva várt nagykoncertje a zenekarnak. Sajnos, balul sült el a dolog, mert a koncert vége felé Csoki, azaz Nyemcsók János rosszul lett, és a MOM-ból vitték mentővel kórházba. Minderről a Blikk számolt be.

Fotó: Piramis FB/ Fábián Borbála

Először még csak nem is sejtették, mekkora a baj. A telt házas MOM Kult színpadán szombat este Gallai Péter már Csoki nélkül adta elő a Szállj fel magasra című dalt, amelyet hosszúra nyújtottak, hátha közben visszatér az énekes.

Sajnos, az utolsó számot már nem tudjuk előadni. Csoki nem érzi jól magát, de az orvosok már foglalkoznak vele – mondta be aztán a tudósítás szerint Vörös Gábor, a Piramis basszistája.

A Kóbor angyal című dal vége felé Csoki már nagyon sápadt volt. Ekkor már csak támaszkodva tudott a lábán megállni, és nagyon bizonytalanul indult kifelé, egy road segítette le a lépcsőn. Szerencse, hogy a koncert miatt egy mentőautó a helyszínen volt, rögtön megkezdték az ellátását – magyarázta Vörös Gábor. – Akkor még úgy téjékoztattak minket, hogy szívritmuszavart észleltek, és infarktus-gyanúval kórházba viszik. Utána jött a hír, hogy szívrohama volt – emlékezett a basszista, és hangsúlyozta, a lesújtó tények ismeretében hősnek tekintik énekesüket.

A Blikk cikke

A Piramis az alábbi közleményt osztotta meg a Facebookon:

Kedves Rajongók! A tegnapi budapesti koncertünkön Csoki sajnos rosszul lett, így az utolsó dalban már nem tudott a színpadra lépni! Hálásan köszönjük a szervezőknek és a helyszínen biztosított mentőszolgálatnak a gyors, precíz és kimagasló szakmai hozzáállást! Csokinak most pihenésre lesz szüksége. Nagyon jól esett neki az a sok aggódás és jókívánság, amit közvetítettek felé! Jobbulást kívánunk neki! PIRAMIS zenekar

Csokit megműtötték még akkor éjjel, a család információja szerint állapota stabil. Sőt: azóta már nyilatkozott a Ripostnak is:

"Semmi előjele nem volt. A színpadon az első dalnál már éreztem egy levegőtlenséget, aztán jött egy nyomás a mellkasomra, mintha rádobtak volna egy malomkövet. Kaptam egy szívinfarktust a hatodik szám alatt."

"Nagyon vártam ezt a bulit, nem akartam lemondani és megpróbáltam így is végigcsinálni. Azt mondta az orvos, hogy még 10 perc és nem élem túl. A kórházban azonnal átestem egy 34 perces szívműtéten. Azóta az intenzív osztályon vagyok, szinte egész nap alszom, még itt tartanak egy jó pár napig."

 

Piramis nagykoncert – Révész Sándor nélkül

 

Som Lajos, Piramis, koncert, MOM, szívroham, Csoki, Nyemcsók János

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek