Az Őrölt Nők Ketrece
Tankcsapda–film: A három rohadék anyaszomorító belecsempészi a rockot a mindennapokba

Tankcsapda–film: A három rohadék anyaszomorító belecsempészi a rockot a mindennapokba

Tegnap volt a Tankcsapda film, A három rohadék rockcsempész díszbemutatója az Uránia moziban, és már egész nap hiperventilláltam.
 
Az első 50 érkező pálinkát kap! Baszk táncház a Fonóban

Az első 50 érkező pálinkát kap! Baszk táncház a Fonóban

A baszkföldről érkező Korrontzi adja a talpalávalót május 13-án, pénteken a Fonó Budai Zeneházban. Ez a táncház is egyike a Babel Sound júliusi világzenei fesztiváljára hangoló koncertsorozatának. Május 27-én spanyol táncházzal vár a Vigüela, június 4-én pedig szicíliai...
 
 
Első alkalommal koncertezik a Sörsátorban a P.Box

Első alkalommal koncertezik a Sörsátorban a P.Box

Több nagysikerű budapesti megméretéssel a hátuk mögött ezúttal az egyik legnépszerűbb rock-helyszínen, a Városligeti Sörsátorban lép fel a debreceni Pandora’s Box.
 
Freddie döntős

Freddie döntős

Bejutott Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd) és a Pioneer című dal a 61. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába kedden este Stockholmban.
 
Támogatás nélkül kell folytatni a pályát – 2 éves a Cseh Tamás Program

Támogatás nélkül kell folytatni a pályát – 2 éves a Cseh Tamás Program

Suszternek – és nem Schusternek – a cipője: hangosítási malőrrel indult a buli, de aztán Frenreisz Karesz megoldotta a dolgot. A Cseh Tamás Program második születésnapját ünnepelték kedden a budai Várkert Bazárban.
 
Nyárindító fesztivállal zárja a klubszezont a Kuplung!

Nyárindító fesztivállal zárja a klubszezont a Kuplung!

Hamarosan beköszönt a fesztiválszezon, a belvárosi koncerthelyszínek pedig takaréklángra kerülnek egészen őszig. Ez vár majd a budapesti Kuplung klubra is - bár szabadtéri kertjének köszönhetően egész nyáron dübörög a belvárosban, a koncertprogramok véget érnek egészen őszig,...
 
 
Zsák a foltját: James Chance & Les Contortions + Tudósok, PaprikaPaprika

Zsák a foltját: James Chance & Les Contortions + Tudósok, PaprikaPaprika

Lydia Lunch több A38-as fellépése után most a New York-i no wave színtér másik kulcsfigurája, a Teenage Jesus and the Jerks másik alaptagja, James Chance koncertezik Budapesten. A Tudósok napjaink legkedvesebb szuper-gruppja, a PaprikaPaprika, Rupaszov Tamás power folk formációja.
 
Megint a nulláról indulnak – Megvan a NAGY-SZÍN-PAD! 3 döntőse!

Megint a nulláról indulnak – Megvan a NAGY-SZÍN-PAD! 3 döntőse!

Véget ért az elődöntő-sorozat, a 25 tagú szakmai zsűri és a közönség a Bagossy Brothers Companyt, a Bohemian Betyars-t, és a Run Over Dogs-t juttatta közelebb ahhoz, hogy a legnagyobb nyári fesztiválok nagyszínpadain jászhassanak!
 
Az operavilág sztárpárosa, Diana Damrau és Nicolas Testé a Müpában

Az operavilág sztárpárosa, Diana Damrau és Nicolas Testé a Müpában

Budapestre érkezik a New York-i Met közvetítésekből a magyar közönség számára is ismert művészházaspár, Diana Damrau és Nicolas Testé. Különleges belcanto-gálájukkal az elmúlt két évben a világ számos koncerttermében arattak zajos sikert, a Müpába is e repertoár legszebb...
 
Come Together – ma indul az Eurovíziós Dalfesztivál

Come Together – ma indul az Eurovíziós Dalfesztivál

A nemzeti zsűrik már hétfőn este, a keddi első elődöntő főpróbáján pontozzák az előadókat, ezzel érdemben is kezdetét veszi az 61. Eurovíziós Dalfesztivál Stockholmban. Freddie és a Pioneer című szerzemény esetleges jó szereplése azt jelentené, hogy Magyarország egymás után...
 
Zorall Sörolimpia FOTÓPÁLYÁZAT! Reméljük, van képetek hozzá!

Zorall Sörolimpia FOTÓPÁLYÁZAT! Reméljük, van képetek hozzá!

Kedves Sörolimpia közönség! Biztosan emlékeztek még, két évvel ezelőtt profi koncertfotósok mutathatták meg a fotóikat a Zorall Sörolimpián. A kiállításnak nagy sikere volt, hála nektek! Idén azonban - ennek örömére - még nagyobbat álmodunk, és a 9. Sörolimpiára a közönség...
 
Szurkoljunk együtt a magyar jégkorong-válogatottnak a A38 Hajón és a Barba Negra Trackben!

Szurkoljunk együtt a magyar jégkorong-válogatottnak a A38 Hajón és a Barba Negra Trackben!

Május 7-én a jégkorong-világbajnokság első magyar érdekeltségű mérkőzésnapján a Barba Negra Track szabadtéri szórakozóhelyen nyílt meg a hazai MOL Szurkolói Falu a Magyar Jégkorong Szövetség támogatásával – írja az icehockey.hu blog.
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek