Az Őrölt Nők Ketrece
Megérkezett a Szigetet záró David Guetta és a Scooter újdonsága!

Megérkezett a Szigetet záró David Guetta és a Scooter újdonsága!

Múltkori nosztalgikus kiadványaink után most íme, két időutazó újdonsággal is szolgálhatunk. Az egyik igazi telitalálat a közelgő Valentin-napra, a másik pedig lazulós, ábrándozós hangulatú dalokkal csábít. Ráadásul mindkét korong a hatvanas-hetvenes évek Amerikájába repít...
 
Kalapot le! Elindult a Belmondo lemezbemutató turnéja

Kalapot le! Elindult a Belmondo lemezbemutató turnéja

A Belmondo szokásos koncertkörútja Magyarország főbb városait érinti, ahol legújabb, Kalapot le! albumukat mutatják be a közönségnek. A zenekar a közelmúltban mutatta be Megint ez lett című számát, amit az MR2 Petőfi Rádió már rotációban játszik. Hajdúszoboszló, Szombathely...
 
 
Van még egy magyar Oscar-érintett! Ráadásul zenei!

Van még egy magyar Oscar-érintett! Ráadásul zenei!

Oscar-díjra jelölték a Winter On Fire: Ukraine's Fight For Freedom című filmet, melynek főcímdalát Edvin Marton játszotta. A hegedű fenomén viszont sajnos nem tud elmenni az Oscar-gálára.
 
Mindeközben Erdélyben: feloszlik az egyik legismertebb rockegyüttes

Mindeközben Erdélyben: feloszlik az egyik legismertebb rockegyüttes

Utolsó albuma piacra dobásával egy időben kedden bejelentette felbomlását a csíkszeredai Role zenekar, az egyik legismertebb erdélyi rockegyüttes - közölte kedden a Főtér kolozsvári portál.
 
Kijött Németh Lojzi szólólemeze – közreműködik: Sipos Péter, Nagy Feró, Keresztes Ildikó

Kijött Németh Lojzi szólólemeze – közreműködik: Sipos Péter, Nagy Feró, Keresztes Ildikó

Sóhajok lépcsőháza címmel hosszú, sikeres pályafutása első szólólemezét készítette el Németh Alajos (Lojzi), a Bikini együttes alapítója, basszusgitáros, szerző. Az Erdély előtt tisztelgő CD-n Keresztes Ildikó, Sipos Péter és Nagy Feró is énekel.
 
Prodidzsáj nélkül nincs itthon fesztivál! - Újabb világsztárokkal erősít a Telekom VOLT Fesztivál

Prodidzsáj nélkül nincs itthon fesztivál! - Újabb világsztárokkal erősít a Telekom VOLT Fesztivál

Tovább bővült Európa legjobb közepes méretű fesztiválja, vagyis a Telekom VOLT Fesztivál világsztár kínálata: június végén ugyanis Sopronba érkezik a The Prodigy, Axwell Λ Ingrosso, Paul Kalkbrenner, a Gorgon City, a Skillet, a Stereo MC’s, az Alle Farben és a Jan Blomqvist & Band. A...
 
 
3 nappal a Grammy-gála előtt lép fel a Müpában a díjra jelölt egyik zenész

3 nappal a Grammy-gála előtt lép fel a Müpában a díjra jelölt egyik zenész

Ötvennyolcadik alkalommal osztják ki február 15-én az amerikai zenei szakma legrangosabb elismerését, a Grammy-díjat. Az idei várományosok között szép számmal akadnak olyanok, akikkel élőben is találkozhat a magyar közönség a közeljövőben a Müpa és a Budapesti Tavaszi Fesztivál...
 
Koncertek, tánc, performansz az El Kazovszkij-kiállítás finisszázsán

Koncertek, tánc, performansz az El Kazovszkij-kiállítás finisszázsán

Koncertek, táncelőadás és irodalmi performansz is várja a közönséget a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) A túlélő árnyéka - Az El Kazovszkij-élet/mű című kiállításának szombat esti finisszázsán.
 
Adele maga mögé tolta Ed Sheerant és Taylor Swiftet is

Adele maga mögé tolta Ed Sheerant és Taylor Swiftet is

Adele angol popénekesnő adta el a legtöbb lemezt a világon 2015-ben - jelentette be hétfőn az IFPI, az iparág nemzetközi szervezete a globális eladási adatok alapján.
 
Lemmy nevét kapja a Download rockfesztivál nagyszínpada

Lemmy nevét kapja a Download rockfesztivál nagyszínpada

Lemmy nevét fogja viselni idén az angliai Download rockzenei fesztivál nagyszínpada, a Motörhead együttes december végén meghalt frontemberének, Ian Fraser Kilmister emléke előtti tisztelet jeleként.
 
Valentin napi Rock and Roll Party - A Hotel Mentholtól a Heartbreak Hotelig

Valentin napi Rock and Roll Party - A Hotel Mentholtól a Heartbreak Hotelig

A New Orleans Music Club vérpezsdítő és nosztalgikus rock and roll bulival várja a jampi életérzés és az 50-es évek szerelmeseit Valentin nap előestéjén. A szőnyeg felcsavarásáról a Hungária Tribute zenekar gondoskodik, majd Andorai Péter & The Graceband forrósítja tovább a...
 
Újra zúz a Muse a Szigeten!

Újra zúz a Muse a Szigeten!

Úgy tűnik, a Sziget szervezői idén is méltóak szeretnének lenni a tavalyi évadra elnyert "legjobb fellépőket felvonultató európai fesztivál" elismerésre, ugyanis figyelemre méltó merítést dobtak ismét a köztudatba a 2016-os programok közül. A most bejelentett nevek szinte mindegyike...
 
A dal, amely kilépett a színházból, és az egész világé lett

A dal, amely kilépett a színházból, és az egész...

2025 októberében, 486 előadás és egy 12 ezer néző előtti arénabúcsú után úgy tűnt, végleg bezár Az Őrült Nők Ketrece. Alföldi Róbert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Neoton Finálé – exkluzív premier a zenekar tagjaival

Már országszerte elérhető a mozikban a Neoton Finálé koncertfilm, amely az együttes januári, MVM Dome-ban tartott koncertjét örökíti meg. Az exkluzív premierre mi is meghívást kaptunk, így újraélhettük a Finálét – nemcsak a legjobb pillanatokat, hanem még azokat is, amelyeket a koncerten nem láttunk.

Fesztiválbérlet a karácsonyfa alatt – megérkeztek a Művészetek Völgye első fellépői

Novemberben és advent idején megszaporodnak a fesztiválos névsorolvasások: a szervezők ilyenkor már a következő nyarat kínálják, abban bízva, hogy a karácsonyfa alá becsúszik egy-egy fesztiválbérlet is. Ehhez persze nem árt néhány ismerős név, még akkor is, ha a teljes programra hónapokat kell várni.
Új koncertek