Menopauza
Fotó: funiQ

30 zenekar a Lővérekben: Sopron elég jól Fest majd áprilisban

Sopron ma már két óra alatt elérhető Budapestről vonattal és autóval egyaránt. A szervezők arra vállalkoztak, hogy az idei fesztiválok főszereplői közül szemezgetnek nagyjából harminc produkciót a Lővérekben felállított sátorban. Is.
 
Mark Clarke 50 év után újra Uriah Heep- és Cream-dalokat játszik – magyar zenészekkel

Mark Clarke 50 év után újra Uriah Heep- és Cream-dalokat játszik – magyar zenészekkel

Egy igazán egyedülálló koncert lesz a Barba Negrában március 18-án, ahol a hazai sztárzenészek mellett egy igazi világsztár, a Colosseum és a Uriah Heep basszusgitárosa, Mark Clarke lép színpadra olyan zenészekkel, mint Takáts Tamás, Závodi János és Gerdesits Ferenc.
 
 
DVTK-stadion, Rockfesztivál. Demjén Ferenc: Fortepan/Gyulai Gaál Krisztián

A magyar Woodstock ötvenedik évfordulójára rockfesztivált rendeznek Miskolcon

Fél évszázada, 1973. június 10-én tartották a miskolci Rockfesztivált, amely meghatározó eseménye volt a hazai könnyűzenei életnek. A rendezvényt hazánk első fesztiváljaként tartják számon, amelyen a kor legjelentősebb előadói léptek fel.
 
Fotó: Pornofilmy

Ничего больше нет: orosz és ukrán bandák az A38-on

Két orosz zenekar, az SBP4 és a Pornofilmy, valamint egy ukrán együttes, a Nervy is koncertet ad a következő hetekben Budapesten, az A38 hajón.
 
Fotó: Eros Ramazotti/FB

Megakadt Eros Ramazotti európai turnéja – a budapesti koncert nincs veszélyben

Eros Ramazotti influenzás, így sajnos a mai, nőnapi koncertje elmarad, illetve későbbre csúszik Kassán.
 
Fotó: Exit Festival

EXIT fesztivál: a Dance Aréna első napját teljes egészében a női előadók uralják majd

Az EXIT Fesztivál bjelentette be a Dance Arena, a NSNS és az Urban Bus színpadok programját.
 
 
PINK FLOYD: The Dark Side Of The Moon – jubileumi kiadás

PINK FLOYD: The Dark Side Of The Moon – jubileumi kiadás

A Pink Floyd ’The Dark Side Of The Moon’ című, nyolcadik stúdióalbuma idén ünnepli 50. évfordulóját. Ennek apropóján 2023. március 24-től CD és LP, illetve limitált dobozos kiadásban lesz elérhető.
 
Fotó: PMJ/FB

Újra Budapesten koncertezik a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox

Budapest ismét bekerült a Scott Bradlee’s Postmodern Jukebox ”LIFE IN THE PAST LANE TOUR” elnevezésű világturnéjába: 2023. október 17-én az MVM Dome-ban adnak koncertet.
 
Fotó: Simply Red/FB

Akkoriban egyedülálló voltam, és csak buliztam a világban... – Mick Hucknall visszatért!

A négy évvel a 'Blue Eyed Soul' után az Egyesült Királyság egyik legbecsesebb zenekara vadonatúj stúdióalbummal tér vissza május 26-án, 'Time' címmel. A lemez első fecskéje a „Better With You".
 
Ez a tíz versenydal szerepel A Dal 2023 első válogatójában

Ez a tíz versenydal szerepel A Dal 2023 első válogatójában

Tíz versenydallal veszi kezdetét szombaton, március 11-én este A Dal 2023, a nézők 19 óra 35 perctől láthatják az első válogatót a Dunán.
 
Fotó: DANIEL FALLOT/Ina

Akinek tele volt a két keze boldogsággal

Március 13-án kerül sor a Petrovics Eszter által rendezett, Cziffra György életét bemutató új dokumentumfilm premiervetítésére. A Tele van a két kezem boldogsággal - Cziffra100 című filmet az MTVA is műsorra tűzi majd, hamarosan látható lesz a közmédiában.
 
Fotó: Rita Ora/FB

SZIN 2023: Rita Ora Szegedre jön

A korábban bejelentett Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett Rita Ora és Alok is fellép az 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napokon augusztus 23. és 26. között – jelentették be a szervezők.
 
Mi történik, ha a zene nem koncertteremben, hanem inkubátorok között szólal meg?

Mi történik, ha a zene nem koncertteremben, hanem...

A lassú tempójú, élőben előadott altatódalok meglepő módon képesek befolyásolni a testet és a lelket egyaránt: például koraszülött babák...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Melyik dal lesz idén a brit Christmas Number 1?

A brit karácsony nem akkor kezdődik, amikor felgyulladnak az ünnepi fények, hanem amikor az ország kollektív figyelme a slágerlistára szegeződik. A Christmas Number 1 nem egyszerű listavezető, hanem presztízs, hagyomány és évente újrajátszott kulturális játszma, ahol klasszikusok, friss slágerek és tudatos kampányok feszülnek...

A Turbinában mutatkoznak be a Hangfoglaló feltörekvő előadói

A magyar kultúra napja nemcsak a múltról meg a hagyományokról szól, hanem a jövő tehetségeiről is. 2026. január 22-én, csütörtökön a Turbina Kulturális Központban tizenkét feltörekvő produkció mutatkozik be az NKA Hangfoglaló Program legújabb évadának Minifesztjén.
Új koncertek