62 évesen jelent meg az első albuma, 68 évesen meghalt az amerikai soulénekes
Meghalt 68 éves korában rákbetegségben Charles Bradley amerikai soulénekes – írta a művész szóvivőjére hivatkozva a BBC News.Ilyen volt az első (és talán az utolsó) Rockfesztivál Budapesten
Bármennyire beharangoztuk is ezt a fesztivált, a kedvezményes jegyárusítás meghosszabbításából már sejteni lehetett, hogy nem verik egymást a rockerek a jegyekért a kasszánál. Igaz, a plakátozás sem volt túlpörgetve, én alig néhányat láttam, márpedig hiába akár a legjobb...Akiket a királynő lovaggá ütött: zenészek a SIR-klubban
II. Erzsébet királynő minden évben lovaggá üt néhány embert. Szép számmal vannak közöttük rockzenészek is. Miként lehet csatlakozni a Brit Birodalom lovagjaihoz?Omega 55 az Arénában
Volt egyszer egy Vadkelet címmel új lemezzel és december 28-án a Papp László Budapest Sportarénában koncerttel ünnepli 55. születésnapját az Omega együttes. A csapat szombaton első koncertjük helyszínén, az egykori Várklubban idézte fel a múltat és beszélt a jelenről.Idén dupláz a magyar Oktoberfest, ráadásul fellép a Saragossa Band!
A világ legnagyobb sörfesztiválja idén ötödik alkalommal látogat el Budapestre, valamint első alkalommal Szombathelyen is lesz gigasörfeszt.Ed Sheeran egy tökéletes dallal lepte meg rajongóit
„Ez az egyik kedvenc dalom a lemezen, és egyben az első szám, amit felvettem az albumra" – nyilatkozta az énekes.Bulvárturkáló: Lovasi András szemgolyójába tűket szurkálnak
Ez nem valami vudu-szertartás, a Kiscsillag és a Kispál és a Borz frontemberének problémái akadtak a látásával. De menjünk csak sorban, nézzük mások "levetett" híreit :)Ez lesz a Linkin Park búcsúkoncertje? Chester Bennington-emlékest rengeteg sztárfellépővel
Összefog a zenészvilág: rengeteg zenészbarát lép fel a talán utolsó Linkin Park koncerten októberbenShock in Rio: Megtámadták a Pet Shop Boys tagját Rio de Janeiróban
Megtámadták a Pet Shop Boys egyik zenészét és stábja egyik tagját Rio de Janeiróban, a Copacabanán - tudósított a helyi médiára hivatkozva a The Guardian.Tízezer hangszer, dj-találkozó, rengeteg koncert, mindezt ingyér' – Mi az?
Noha eddig sem volt egy szolid buli, az idei lesz az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo: a zenei kiállítás immáron 18.000 négyzetméteren várja az érdeklődőket október 6-tól 8-ig a Hungexpo területén.Bandaháború – vagy mi – a Soroksári úton
Nem tudom, hogy az úgynevezett gettókban hogy csinálják a dolgot, de a tegnapi balhé egészen békésre sikeredett. Már ami a a Supernem és a Fish! bandaháborúját illeti.Tök jó hétvége az Őrségben!
Ezen hétvégén rendezik meg az XIV. Őrségi Tökfesztivált, amelynek eseményei a Vas megyei Őriszentpéteren, Szalafőn, Nagyrákoson és Magyarszombatfán zajlanak.



































